Tíz gondolat a beszélgetésből:

1. Régen egyebek mellett azzal a kevésbé titkolt szándékkal vállaltak gyereket az emberek, hogy legyen valaki, aki idős korukban támogatja őket, gondjukat viseli. Ma többségüket inkább az a vágy vezérli, hogy a gyerek személyében legyen valaki, akit feltétel nélkül szerethetnek, ő pedig viszontszereti majd őket. Csakhogy feltétel nélküli szeretettel a gyereknek a saját gyerekeit kell megajándékoznia – erről szól a generációk közötti átadás.

2. Fontos felismerni, hogy meddig kell tartania a szülői kompetenciának a gyerek életében. A szülői szerepet nem lehet levetkőzni, életünk végéig velünk marad – de hagyni kell folyamatosan alakulni. Egy jól működő szülő-gyerek kapcsolat képes adaptálódni az újonnan megjelenő körülményekhez, elvárásokhoz, szükségletekhez.

3. A leválás a szülő és a gyerek számára sem fájdalommentes, de szükséges folyamat. Ha ez nem történik meg, a gyerek érzelmileg a szülővel fog maradni. Ez pedig megnehezítheti, sőt alá is áshatja a párkapcsolatait. A társa ugyanis azt fogja megélni, hogy a szülők mellett nincs helye a történetben.

4. A funkciógyerekek – akiket a szülők például azért vállalnak, hogy megmentsék vele a házasságukat – hajlamosak megrekedni a szerepükben. Mivel a szülők sok esetben a gyerek felnőtté válása után sem rendezik a párkapcsolati nehézségeiket, a gyerek úgy érezheti, mindig ott kell lennie nekik, velük. A felnőtté válásnak ugyanakkor része, hogy a gyerek érzelmileg is autonóm életet kezdjen élni, amelyben a szülők természetesen továbbra is fontosak maradnak ugyan, de már nem ők a referenciapontok mindenben.

5. Kulcskérdés, hogyan viszonyul a szülő a gyerek autonómiájához: engedi vagy nem engedi kiteljesedni, megélni. A helikopterszülő folyamatosan a gyerek felett kering, látszólag rengeteg dologban segíti, valójában azonban a függetlenedését lehetetleníti el. A túlféltés, túlóvás, túlgondoskodás súlyos problémákat tud okozni a későbbiekben. A lelki fejlődéshez ugyanis szükség van arra, hogy néha elbukjunk. A frusztrációk, a sikertelenségek által ismerjük meg a saját erőnket, képességeinket. Amikor erre nincs tér, akkor nem alakul ki a magunkba vetett hit, bizalmi állapot.

6. Komoly problémák forrása lehet, ha valakinek a szülője/gyereke a legjobb barátja. Ha ez így van, akkor valami félreértés, csúszás van a kapcsolat minőségét, lényegét illetően, ami egyik félnek sem jó.

7. Sokszor a gyerek pótolja azt az érzelmi szükségletet, ami a szülők kapcsolatából hiányzik. A távolság növekedése ebben az esetben a szülőben szorongást okozhat, ami miatt próbálja visszahúzni a gyereket – akár érzelmi zsarolással, manipulációval, akár fenyegetődzéssel, bűntudatkeltéssel.

8. Az ünnepek közeledtével sok konfliktust okoz egy párkapcsolatban, ha az egyik, vagy akár mindkét fél szülei görcsösen ragaszkodnak a régi szokásokhoz, amik még akkor alakultak ki, amikor a gyerekeknek nem voltak párjaik. Ilyenkor világosan látszik, a származási család milyen befolyással bír az életünkre.

9. Azzal a természetes igénnyel lépünk bele egy párkapcsolatba, hogy mi legyünk az elsők a társunk számára; azt szeretnénk, ha hozzánk lenne lojális, hozzánk kötődne, velünk zárna össze. Az azonban, aki nem vált le a szüleiről, mindig a származási családjához lesz lojális. A párja épp ezért azt éli meg, hogy csak sokadik a sorban; magányos, cserben hagyták.

10. A változáshoz az egész rendszernek, és a benne lévő szereplőknek is változnia kell. Ehhez tudni kell, hogy hol vannak az egyéni félelmek, elakadások.

Tartsatok velünk, mert beszélnünk kell! 

D. Tóth Kriszta és Orvos-Tóth Noémi