„Szerelem ahogy a szél meglebbenti a függönyt: nem a függöny, nem a szél. A lebbenés.” Emlékezzünk Fodor Ákosra.

Semmi sem az, aminek látszik! Nézzük, mi rejlik valójában a szerelmes dallamok mögött...

„Nincs már bennem szenvedély, és úgy emlékszem, jobb kiégni, mint elenyészni.” Ezt írta Cobain a búcsúlevelében, majd meghúzta a ravaszt.

A most újra fellángoló vita közel sem csak a Kardashian-klánt érinti, a Partiumtól a Hawaii-szigetekig mindenhol találunk példát a kulturális kisajátításra.

Fejlődtünk valamit a szingliségben Bridget Jones óta? Vagy legalább a szinglik megítélésében?

„Akkor is, ha legbelül érezzük, morálisan helytelen, amit tesznek, egy bizonyos fokig mégis szórakoztató nézni, ahogy valaki kijátssza a rendszert. Ha valami olyat követ el, amit mi sosem mernénk, főleg, ha a bankokkal és milliárdosokkal babrál ki” – megnéztük az igaz történet alapján készült sorozatot a hírhedt csalóról, Anna Sorokinról.

Yoko Ono művészete mindig megelőzte a saját korát. Most, hogy lassan kilencven lesz, talán megértünk arra, hogy befogadjuk és megértsük az alkotásait.

„Bóni gróf karaktere különben tényleg nagyon hasonlított az övére, a nagypolgári közegben szocializálódott úriemberére, aki művésze a szép beszédnek és a bóknak, aki álló nap várja szíve hölgyét (hétre) a Nemzetinél, aki mestere a tréfának, az öltözködésnek, akinek első számú fegyvere a mosoly, és aki fáradhatatlanul-fárasztóan (de sohasem otrombán) csapja a szelet a nőknek, akiknek kedves, alázatos és szolgálatkész trubadúrja.”