–

Harmincöt, igen.

Jó napot kívánok. Ide? Köszönöm. Nyolcvannyolc december, igen. Bizony, harmincöt… Az utolsó? Tizenhat napja. Rendszeres… Végül is, igen. Hát úgy értem, hogy néha huszonhat, néha harminchárom napos… Ja értem. Akkor rendszeres, igen.

Csak az első napokon. Gyógyszert szedek rá néha, igen, de próbálom kerülni. Nem, a ciklus többi napján nem fáj. A hasam néha felfú… Nem, a többi napon nincsen tünetem.

Nem vagyok. Nem is voltam. Legalábbis sosem…

Házas, igen. Kétezertizennyolcban. Igen, ő holland. Nem, itt Pesten volt, májusban. Igen, iderepült az egész család, barátok, nagyon jól… Ott élünk, igen. Nem, hollandul meg angolul. Nem, ott nincs rendszeres kivizsgálás, csak negyven felett, úgyhogy inkább hazajövök.

Nem tudom, doktor úr. Hát úgy, hogy tényleg nem tudom. Szerettem volna, szerettünk volna. Próbálkoztunk. Nem. Tudja, doktor úr, én örülnék neki a legjobban, ha tudnám. Kivizsgáltak mind a kettőnket, nem találtak semmi magyarázatot. Elhoztam a leleteket… Mindegy, akkor majd később.

Hogy most? Most épp nem próbálkozunk. Nem szedek. Hát, naptárazunk. 

Jó kérdés, doktor úr. Nem feltétlenül arról van szó, hogy bármire várnék. Csak most nem vagyok benne biztos.

Tudja, pár éve, amikor nagyon akartunk, szenvedés volt az egész. Összetört a szívem minden hónap elején, aztán pár nap sírás után kezdtük újra, mintha mi sem történt volna. Két éven át. Aztán abbahagytuk, és sokkal jobb lett.

Nem. Nem nézegetem havonta a naptáram, nem veszek teszteket. Nem aggódom, hogy miket eszem-iszom, mennyit ront az esélyeinken. 

Beszéltünk róla, persze, el is kezdtük a folyamatot, aztán a koronavírus miatt abbamaradt. Vagyis elhalasztották. Akkoriban lelkesek voltak a klinikán, hogy milyen példaértékű pár vagyunk. Milyen jók az esélyeink – mondták, és hogy higgyük el, mi benne leszünk az optimista x százalékban. Persze arra senki nem tudott okosat mondani, hogy mi van, ha rámegy tíz évünk, aztán meg semmi eredmény. Tudja, doktor úr, hogy így is alacsony. Hát a sikerszázalék. Igen, tudom. Ismerősöm is van, akinél egyből megtapadt az első. Vagy a második. De ezekből a történetekből van kevesebb.

Hogy érti, hogy a korom miatt? Ja, igen. Már ijesztgettek, hogy innentől csak rosszabb.

Igen, beszélgetünk róla. Mind a ketten elfogadnánk tulajdonképpen. Főleg, ha a mostanira valamelyest hasonlítana az életem, azzal ki lennék békülve. 

Tartok tőle, mi van, ha ránk szakad az egész. Kivizsgálásokkal, beültetésekkel, mindennel, és mind a ketten elveszünk benne. Vagy megutáljuk egymást, mire összejön. És azután?

Rengetegen válnak. Emiatt is. És ha a statisztikákat nézem… Nem tudom.

Szécsi Pál: Elvarázsolt meseország démonokkal

Kult – 2024. március 19. – KAd

Köszönöm doktor úr. Igen, biztosan kialakul majd. Nem, nincs kérdésem. Rendben, ott a sarokban, a függöny mögött, ugye? Ide lerakom addig a leleteimet, jó? 

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images / Keith Brofsky

WMN szerkesztőség