A connecticuti Stamford városban született 1951. december 1-jén Richard Treat Williams néven. Édesanyja, Marian, régiségekkel foglalkozott, édesapja, Richard Norman, pedig vállalatvezető volt. Hároméves volt, amikor Rowaytonba költöztek (sok helyen ezt jelölik születési helyeként).

A Richard név helyett a Treatet használta, ami utalás volt anyja felmenőire, akik közül egy (nem egyenes ági) rokona a Függetlenségi nyilatkozat egyik aláírója volt. Ősei között több a politikus, de ő nem ebbe az irányba indult: középiskolásként amerikai focizott, majd a főiskolásként kezdett el érdeklődni a színészet iránt (a pennsylvaniai Franklin és Marshall Főiskolára járt, és ott lépett először színpadra). Diplomaszerzés után Manhattanbe költözött, hogy a Broadwayn játszhasson, és elkezdett színpadi színészként dolgozni, többek között a Grease-ben is szerepelt. Ezzel párhuzamosan megkapta az első filmszerepét 1975-ben a Deadly Hero című filmben, amelyben egy rendőrt alakított, és ezt további kisebb szerepek követték.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

angelo urbinati (@amuit) által megosztott bejegyzés

Színpadon 

a Grease főszerepét, Danny Zukót játszotta, ebben fedezte fel Miloš Forman, és hívta meg a Hair castingjára

(amit az azonos című musical alapján rendezett). A kultfilm főszerepét állítólag 13 meghallgatás után kapta meg, és Golden Globe-ra is jelölték érte – meg persze az egész világ megismerte a nevét. 2011-ben ezt mondta a forgatásra visszatekintve: „Talán életem legnagyobb filmes élménye. Érted, felvettem egy farmert és egy mellényt, elindultam otthonról a Central Parkba forgatni, nagyon cool volt. 

Persze rengeteg előkészület és munka volt benne az éneklésen és a táncon, de mindezek után ott dolgoztunk a parkban, őrületes volt. 

Imádtam John Savage-et és Beverly D’Angelót, Miloš Forman pedig minden idők egyik nagy filmrendezője. Igazán megtiszteltetés volt a részesének lenni.” Ugyanebben az évben játszott egyébként Steven Spielberg Meztelenek és bolondok című filmjében is, igaz, nem főszerepet, majd Sidney Lumet A város hercege című filmjében alakította a lelkes fiatal rendőrt, akit egyre inkább beszippant a New York-i drogmaffia és a korrupciós ügyek. 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Deb Salisbury (@thatgirlontario) által megosztott bejegyzés

Mivel azonban a nagy rendezőknek is a kevésbé jól sikerült munkáiban kapott szerepet, egyéb filmjei pedig sem kritikai, sem kasszasikert nem arattak, így végül nem futotta be azt a karriert, amelyre a képességei és az adottságai predesztinálták volna. Hogy ennek mi az oka pontosan: a választásai, vagy az a tény, hogy már harminc körül érte meg a nagy áttörést, sosem fogjuk tudni meghatározni. És talán nem is az volt a fő ambíciója, hogy tartósan világsztár legyen. 

Az 1980-as évek elején mindenesetre profi pilótaként is dolgozott egy évig, majd a repülés később is fontos szerepet játszott az életében:

repülésoktató volt egy- és többmotoros gépeken és helikoptereken, és 2003-ban elvégzett egy képzést, hogy sugárhajtású járműveket is vezethessen. 

Külön érdekes, hogy egy filmben repülőgép-eltérítőt alakított (1981-ben). Az 1980-as és 1990-es években sok filmben dolgozott, és néha visszatért a Broadwayre is. 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Joe Piscopo (@jrzyjoe) által megosztott bejegyzés

Az Everwood című sorozatban – amely másik emblematikus munkája a Hair mellett – egy olyan idegsebészt alakít, aki eleinte nem túl jó apa, ám amikor megözvegyül, úgy dönt, hogy egy kisvárosba (Everwoodba) költözik, és igyekszik helyrehozni, amit lehet. Négy évad készült belőle, és Williams karaktere (Andy Brown) felkerült az 50 legjobb filmes apa listájára. Nagyon sok más sorozatban is szerepelt, leghosszabban a tavaly véget ért Hallmark-produkcióban, a Chesapeake Shoresban, amely egy fiatal nő visszatéréséről szól egykori szülővárosába, Williams az ő apját alakította (a Netflixen elérhető).

Ehhez a szerepéhez kicsit hasonlóan ő maga is

egy kisvárosban, Vermontban élt feleségével, Pam Van Sant producerrel jó ideje, és nagyon szerette ezt a nyugodt életet. 

Két gyerekük született, Gill 1992-ben, Elinor (Ellie) pedig 1998-ban. A közösségi média oldalai és nyilatkozatai alapján Williams büszke és boldog apukájuk volt.

És ha nem is fiatalon, de végül hirtelen ment el egy kivédhetetlen motorbaleset következtében, így Berger arcát örökre megőrizte, és vele együtt egy vagány, de érzékeny, férfias, de kisfiús színész vonzerejét. Nyugodjon békében, mi soha nem feledjük.

Kiemelt kép forrása: Getty Images / Rachel Luna / Stringer

Tóth Flóra