1. Totális kielégülés – The Rolling Stones: Satisfaction

Egy jó kis „Moves like Jagger-flash” 1971-ből

1965. június 6-án jelent meg a rocktörténet egyik legmeghatározóbb dala, az (I can get no) Satisfaction, amelyet 1965. május 12-én rögzített a Rolling Stones.

És mennyire jól tette, mert szépen meg is határoztak ezzel egy egész korszakot.

A dal születésének apropója már nem volt ennyire vidám. A Stones amerikai turnéjának egyik állomásán, 1965. május 5-én a banda egy floriadi motelben szállt meg, ahová két rajongó lány is követte őket, és ráakaszkodtak Bill Wymanre és Brian Jonesra. Az úszómedencés buliban aztán feltűnt, hogy az egyik lány szeme alatt van egy sérülés, amelyet állítólag Brian okozott. Mike Dorsey, a banda turnémenedzsere ezen úgy felháborodott, hogy alaposan helybenhagyta Jonest, amit a többi bandatag megelégedéssel fogadott, és kibukott belőlük a Satisfaction kifejezés, amire Keith Richards megalkotott egy öt hangból álló riffet.

Mick Jagger annyira nem volt elragadtatva a daltól, még a hetvenes években is úgy nyilatkozott, hogy főbe lövi magát, ha negyvenévesen is a Satisfactiont kell énekelnie, de fogalmazzunk úgy, hogy ez nem jött össze, mert a dal annyira atombomba – azzal együtt, ahogy Mick mozog rá –, hogy attól egyszerűen megőrül az ember.

2. Szürreális élmény – Pink Floyd: Another Brick In The Wall

Létezik annál energikusabb, inspirálóbb életérzés, amikor full hangerőn bömbölteted a sztrádán a Floyd The Wall albumát? (Létezik, igen, mert a többi szám is ilyen tőlük, de azért az Another Brick In The Wall szó szerint odabasz a falhoz.) 

És a klipje az olyan, hogy gyerekként belőle merítettem az összes lázadásomat. És még akkor is ezt mondom, ha túlzásnak tűnik, mert volt bizony másból is merítkeznem azért.

Micsoda szárnyaló kreativitás az egész zenekar életműve, kérem szépen!
Micsoda vad, euforikus látomás!

A végén tényleg azt kérdezi az ember:

szevasztok, srácok, ti igazából megtörténtetek, vagy csak álmodtunk benneteket?

Aki pedig nem látta az azonos című (The Wall) szürreális látomásfilmet, azonnal pótolja, mert jobban fogja érteni azt is, amit most írok.

3. A legjobban sikerült tiltakozás – Deep Purple: Child In Time

„Backstreet Boys” 1970-ből

A Child In Time a világ legjobban sikerült jammelése, egy pszichedelikus tiltakozás a vietnámi háború ellen. És mennyire jó, hogy megtörtént!

Ez az a dal, amit az elejétől a végéig libabőrösen hallgatok. Minden hangja egy csoda, felér egy elnyújtott, csodálatos, örökkévaló orgazmussal.

Nagyszerű kortárs költőnk, Babiczky Tibor pedig lefordította magyarra a szövegét. Olvassátok el, érdemes!

Deep Purple: Gyermek az időben
 
Drága gyermek végül
Meglátod a határt
A vonalat mely jó és rossz között
Szalad át
 
A vak ember látod
Lődöz a világra
Lövedékek szállnak
Mindnek halál a vámja
 
Ha rossz voltál és le-
Fogadom rossz voltál
És sebes ólom még
El nem talált
 
Jobb ha csukott szemmel
És lehajtott fejjel
Várod a gellert kapott halált

4. Őrjítés – Creedence Clearwater Revival: Proud Mary

A Creedence Clearwater Revival dalára senki nem rázta úgy a csípőjét, mint maga az imádatos Tina Turner.
Ez a nő úgy képes fokozni az érzelmeket, és a szexuális gerjedelmet a közönségben, ahogy senki más.
Az elnyújtott, lassan elszavalt sorok, amikre a zseniális háttértáncosaival úgy tolta jobbra-balra a csípőjét, hogy az adrenalin és a szexuális energia az egekben cikázott az összes koncerten, amelyen csak előadta – világszám volt, erre nyugodtan használhatjuk ezt a kifejezést.

Beleég a vénánkba, beleivódik a bőrünkbe, eldobjuk tőle az agyunkat, szexelni akarunk rá, megvadulunk tőle. 

Utánozhatatlan. Senki nem volt képes azóta ezt így előadni, ehhez csak Tina Turnernek van képessége.

5. Az én „boldog vagyok”-dalom – The Temptations: Papa Was A Rolling Stone

Jó, akkor most az van, hogy egész egyszerűen nem tudom eldönteni, ezt a számot szeretem-e a legjobban a világon, vagy a Child in Time-ot. De azt hiszem, megvan a válasz: a Papa Was A Rolling Stone-t akkor szeretem, amikor nagyon boldog vagyok, a Deep Purple dalát pedig akkor, amikor mélyre merülök lelkileg. 

A Papa Was A Rolling Stone valójában egy életérzés. Méghozzá olyan, amelyet tökéletesen magamévá tudok tenni. Fogalmam sincs, hol hallottam először, vagy ki mutatta, de azóta sem tudom elfelejteni. Rajta van az „Imádok élni” spotifyos tracklistemen, és nincs olyan hét mostanában, hogy ne hallgatnám. Ez azt is jelenti – egész nyugodtan kikövetkeztethetitek –, hogy most eléggé boldog vagyok. 

Szóval hallgassatok ti is Temptationst meg Rolling Stonest meg Deep Purple-t meg Pink Floydot – és Led Zeppelint is, amit most erről a listáról kihagytam ugyan, de tőlük az összes számot kellett volna felraknom ide, és azt mégsem lehet.

Szentesi Éva

Forrás: ITT és ITT

A képek forrása: Getty Images