Pilinszky János 1921. november 25-én művelt katonacsaládba született, ennek megfelelően rendkívül kemény nevelést kapott. Apja, idősebb Pilinszky János nem spórolt az atyai pofonokkal, melyeket sokszor nővére, Erika helyett is a fiatal Pilinszky kapott.

Egész életében a démonaival küzdött

Pilinszky a budapesti piarista gimnáziumban érettségizett, majd a Pázmány Péter Tudományegyetem Jog- és Államtudományi Karára iratkozott be, fél évvel később azonban átjelentkezett a Bölcsészettudományi Karra, és magyar-olasz-művészettörténet szakra járt, de diplomáját már nem tudta megszerezni, ugyanis 1944 őszén behívták katonának. Alakulatával Ausztriába, majd Németországba került. Nem harcolt a frontvonalban, a háború után egy ENSZ által létesített, amerikai fennhatóságú táborba került, majd 1945 novemberében tért vissza Budapestre, de a világháborúban megtapasztalt borzalmak és a lágerekben látott szörnyűségek egész életművét meghatározták.

Pilinszky mély katolicizmusa is nagy hatással volt költészetére, bár nem úgy definiálta magát, mint katolikus szerzőt, helyette úgy fogalmazott: „Én költő vagyok és katolikus”. Elhatárolódott a vallásos költészettől, ugyanakkor fő témáit a bűn, a szenvedés, a megváltás adták. Pilinszky fotóit elnézve és a korabeli beszámolókat olvasva is egy rendkívül érzékeny, törékeny lelkivilággal rendelkező ember alakja rajzolódik ki. Mély vallásossága az oka annak is, hogy sosem tudott teljesen önazonossá válni: szégyellte és titokban tartotta, hogy valójában a férfiakhoz vonzódott. Hiába érzett lángoló szerelmet nők iránt, kétszer meg is házasodott, valódi vágyai sosem teljesedhettek be. Egy késői versében szürke fiúként hivatkozik fiatalkori önmagára, akit bűnei kínoznak:

„Csupán titkának természetét sejtem.
Ma már gyanítom, ez az egyetlen rossz.
Lehetek gyilkos, homoszexuális…”

Vélhetően ezt a sok elfojtást és érzelmi megpróbáltatást igyekezett feloldani a napi három doboz cigarettával, a mérhetetlen mennyiségű kávéval, a rengeteg alkohollal és a marékszámra szedett gyógyszerekkel.

Pilinszky első verseskötete 1946-ban jelent meg Trapéz és korlát címmel, mellyel rögtön el is nyerte a Baumgarten-díjat. Ezután Olaszországban töltött néhány hónapot római ösztöndíjjal, többek között Nemes-Nagy Ágnes és Lengyel Balázs társaságában. A diktatúra éveiben nem publikálhatott, majd a hatvanas évekig háttérbe szorult, pályája végül a hetvenes évekre ívelt fel igazán, és ugyan megkésve, de végre a hazai irodalmi élet egyik legmeghatározóbb szereplőjeként tartottak számon. Nővérével, Erikával egész életükben szoros kapcsolatot ápoltak, az ő 1975-ben elkövetett öngyilkossága akkora űrt hagyott Pilinszkyben, hogy onnantól kezdve nem is írt több verset. Utolsó éveit nagyrészt Velemben és Székesfehérváron töltötte, majd 1981. május 27-én, ötvenkilenc évesen elhunyt. Műveinek nagy része csak ezután jelent meg kötetbe gyűjtve.

A cikk a hirdetés után folytatódik!

2021-ben nemcsak Pilinszky halálának negyvenedik évfordulójára emlékezünk, hanem születésének centenáriumára is, ugyanis

november 27-én lesz éppen száz éve, hogy megszületett a magyar irodalom egyik legtörékenyebb lelkű alakja, aki ugyanakkor olyan nyersen írt az emberi fájdalomról és szenvedésről, hogy abba beleszakad a szív.

Krajnyik Cintia

 Kiemelt kép eredetije: Fortepan/Hunyady József