– 

Idejét sem tudom már, mióta terveztem, hogy ellátogatok a Verkstaden Rákóczi téri üzletébe. Folyton csak halogattam és halogattam, de most végre összejött. A lendületet végül az adta, hogy beindult a bolt újrahasznosító workshopja, ahová akár a fél gardóbodat elviheted redizájnolni. Pálmáék segítségével különböző feliratokat tervezhetsz rájuk, amiket aztán rászitázhatsz a régi cuccra. Egyetlen workshop alkalmával akár húsz darabot is újjávarázsolhatsz – csak rajtad múlik, mennyit szeretnél. Pálma azt az elvet vallja, hogy csak annyit vásárolj, amennyire szükséged van. 

Ha máris kedvet kaptál ahhoz, hogy ellátogass ide a közeljövőben, érdemes a ruhaüzlet portékáin kívül a környéket is felfedezni, Józsefvárost ugyanis egyre jobban belakják a művészek és az újhullámos bisztrók. A környékbeli ismerőseim a közeli afrikai éttermet ajánlják jó szívvel, az én személyes kedvencem pedig a Csiga kávézó és a Dagoba bisztró, de erősen ajánlott az esti órákban beugrani egy fröccsre a Macskába, vagy egy jó kézműves sörre a Krak n’ town steampunk kocsmába is. Van itt minden, ami szem-szájnak ingere.  

De mit jelent a „Verkstaden”?

A svéd Verkstaden márkanév amúgy annyit tesz, hogy „Műhely”, és egy fiatal grafikusokból, szabadúszó művészekből álló csapat áll mögötte. Pintér Pálma 2011-ben alapította, miután egy inspiráló évet töltött Skandináviában. Ezt megelőzően is elég kalandos életet élt – a közgazdász pályát otthagyva Belgiumba ment, és egy grófi család kastélyában élt és dolgozott au pairként –, gyakorlatilag bármilyen munkát elvállalt, hogy beutazhassa a világot. Nyolc éve jött haza, megalapította a saját márkáját, és azóta nem is szeretne hosszabb időre elmozdulni Budapestről. Nemcsak azért, mert környezettudatos emberként igyekszik a lehető „legklímakímélőbb” módon élni, hanem mert szeret itthon lenni, és úgy érzi, végre a helyén van.

„Tinédzserként a különböző stílusok keverésével reflektáltam a világra, imádtam öltözködni – meséli. – Aztán ahogy felnőttem, egyre jobban kiveszett az egyediség az öltözködésemből. Azt vettem észre magamon, hogy betagozódtam, beolvadtam. Normcore lettem. Nem szerettem, amilyenné váltam – azt éreztem, hogy szeretném újra kifejezni magam, hogy ki vagyok én.”

Így indult Pálma kalandja a ruhamárkájával. A Malmőben töltött idő pedig minden szempontból nagy hatással volt rá: ott teljesen természetes, hogy egy kávézó és egy csemegebolt között van egy szitázóüzlet is, aminek a fala üvegből van, és az utcáról be lehet látni. Pálmát lenyűgözte, ahogy odabent a pólókat szitázták. „Az ország művészethez való viszonya is annyira más, mint Magyarországon. Kint van olyan művészeti iskola, ahol például csak képregény-rajzolással foglalkoznak. Amikor hazajöttem, komoly gondot okozott, hogy szitanyomóképzést találjak.”

„Nem vagyok R-O-B-O-T”

Miközben meséli a kalandjait, nekikezdünk a „Nem vagyok R-O-B-O-T” feliratú mintának. Mint az összes feliratnak a boltban, ennek is megvan a maga története. Pálma addig-addig keresgélt az interneten, míg talált egy szitanyomó mestert, akihez beállhatott tanulni. „Egy idős bácsi feladott az interneten egy hirdetést, hogy lassan kivonul a szakmából, feladja az üzletét, és szívesen átadja a tudását, ha van rá érdeklődő” – így került mellé Pálma, és azóta már hozzá érkeznek a művészeti egyetemek hallgatói, hogy ellessék a szakma fortélyait.

Így őrizte meg tehát a szitanyomó mesterséget – bár hozzá kell tennünk, hogy ezzel azért nincs egyedül Budapesten. Egyre több olyan műhelyt találni, ahol ezzel a technikával vállalnak szériagyártást. Amit a képeken láthattok, az a szitanyomás egyszerűsített változata – ilyen szitakeretet bárki készíthet otthon (persze kicsit munkaigényes). 

A „Nem vagyok R-O-B-O-T” felirat nemcsak egy kafkai világot idéző, értelmetlen rendszerre utal, hanem az irreális elvárásokra és a túlterheltségre is. „Azóta szeretnék egy ilyen pólót, amióta azt tapasztalom, hogy nem tartják tiszteletben a határaimat. Nyolc év után is úgy kelek fel mindennap, hogy imádom a munkámat. Imádom, hogy mindennap új emberekkel találkozom, amiből egy új együttműködés és közös alkotás születik. De mivel szeretem csinálni, ezért elég gyakran bepróbálkoznak emberek, hogy »Figyi már, légyszi, csinálj már egy szett pólót tegnapelőttre! Nem gond? Köszi!«

Úgyhogy erre, csak azt tudom válaszolni mindig, hogy nem vagyok robot! Nem tudok tegnapelőttre kétszer ennyi munkát vállalni. Ezért készül most ez a póló.”

De Pálma számára azt is jelenti ez az idézet, hogy teljesen mindegy, mit csinálsz, mi a hivatásod, csak csináld érzéssel. 

Nem írok magamra semmit

Miközben szétnézek a minták és feliratok között, Pálma nekem szegezi a kérdést:

– Amúgy hogy találtál ránk?

– Egy ismerős csaj, aki zöldség néven van fent Instagramon, mesélt rólatok.

– Ja, ja, vágom.

– Eszter vagy talán Zsófi?

– Rumi Zsófi? Ő az egyik grafikusunk!

–  Neeem, nem ő. Úgy rémlik, hogy ő is kint élt, mint te… csak mostanában megváltoztatta a nevét, valamilyen zöldséges névre. Jaj, nem ugrik be.

– Jaaa, ja, megvan, tudom! Az Emese!

Nos, nagyjából ilyen beszélgetésfoszlányokból születnek a pólóra való idézetek...

Pálmához hasonlóan nekem is megvolt az a lázadó időszakom, amikor nem akartam semmilyen márkázott cuccot vagy feliratos pólót hordani. Méghozzá ugyanazért, amiért ő: nem akartam beolvadni, egyik klikkbe sem akartam tartozni. Hogy mi van a pólódra írva, az ma jóformán világnézet.

A boltban lévő pólókon például tökéletesen megjelenik a generációm szavajárása: „OK, cső!”, „Megoldom”, „Nyugi van!”, de reagál a Tinderre is, például ezzel a pólóval:

Még olyan jelenségekre is, mint a ghostingolás, vagyis hogy valaki se szó, se beszéd eltűnik az életedből, mint a kámfor.

Miközben megfejtjük a világot, a fotósunk, Chirpkó Lili is bekapcsolódik a beszélgetésbe, a következő abszurd sztorit fűzve a beszélgetésünkhöz:

„Egyszer jártam egy MOME-s fiúval (Moholy-Nagy Művészeti Egyetem – a szerk.), aki folyton MOME-s pulóvert hordott. Meg is jegyeztem neki, hogy én nem írok magamra semmit. Mire ő: »Hát, azt én se írnám ki magamra, hogy ELTE.«”

Mondanám, hogy a Verkstaden egy igazi csajos műhely, ahol folyton a srácokról meg a randizásról megy a duma, de ez nem lenne igaz. Legutóbb például egy fiúbanda jött ide pólót készíteni, meséli Pálma. Máskor pedig a Mindspace-szel közösen a Rákóczi téri gyerekeknek szerveztek szitázást. „Nincs célcsoportunk, elég sokszínű a vásárlóközönségünk” – mondja Pálma.

Ezen a ponton megjelenik egy teljesen hétköznapi, ötven körüli pasas az ajtóban, és azt kérdi:

– Elnézést, sárkányos pólójuk van?

– Nincs…

– Ó, de kár. Köszönöm, viszontlátásra!

Szóval ilyen az élet a Vásár utca 4. alatt. Mindenkit befúj ide a szél.

Szőcs Lilla

Képek: Chripkó Lili