100 év alatt 100 millió halál. Több mint a két világháborúban – És ilyen volna nélküle

–

A szüleim soha életükben nem dohányoztak. Anyám azt mesélte, hogy egyszer próbált letüdőzni egy cigit, de olyan hányingere lett, hogy utána napokig nem evett. Apám meg életében nem vett a szájába semmilyen nemű bagót. Az apai nagyszüleimtől – akik mellett felnőttem – sem láttam soha ezt a szokást. Körülöttem gyerekkoromban egyáltalán nem volt cigiszag. Szóval én azt kaptam a felmenőimtől örökül, hogy a cigi rossz, káros és még büdös is.

Mégis körüllengte akkoriban valamiféle misztikum.

Amikor kiskamaszok voltunk, akkor bizony iszonyú menő volt a cigi. A kilencvenes években a cool tinédzserek a suliudvaron csinálták, én a művészetibe jártam, ott végképp hagyománya volt ennek. A vasláncos szobrász srácok és a vékonydongájú grafikusok is úgy bagóztak, mintha az életük múlna rajta, és csak a legmenőbb lányok csatlakozhattak hozzájuk. 

Nagyon menni akartam velük, mert menő akartam lenni én is. De nem nagyon bírtam rászokni, persze azért huzamosabb ideig valamennyit szívtam. 

Létezett akkor egy nagyon elegánsnak és divatosnak számító EVE nevű, hosszú, tizenkét centis cigaretta, csinos kis virágdíszítéssel, ami elképesztően sikkesen festett a kezemben. (Legalábbis azt hittem.) Mindezt tetéztem még egy vörös, üvegből készült, baromi elegáns szipkával, és minimum Audrey Hepburnnek gondoltam magam.

Nem volt mese, bagózni kellett. 

Persze akkoriban hozták be azt a rendeletet, hogy tizennyolc éven aluliak nem vásárolhatnak cigarettát, mire az osztálytársaim pánikolni kezdtek, hogy mi lesz most akkor. Mindenkitől elkérték a személyit a közértekben (mert akkor még sima boltokban is árultak dohányárut), kivéve tőlem. Úgyhogy én jártam bevásárolni alkalomadtán. 

Olyan furcsa most visszagondolni arra, mennyire nem szabályozta a dohányzást szinte semmilyen törvény. Hogy bár tizenöt évesen jóval idősebbnek néztem ki a koromnál (feltehetően a borzalmas, házi tervezésű kosztümjeim miatt), mégsem lett senkinek gyanús a boltokban, hogy itt egy tizenéves bakfis vásárolgat cigarettát. (Vagy ha gyanús volt is, senkit nem érdekelt.)

Arra is emlékszem, hogy később viszont mennyire örültem, amikor kitiltották a vendéglátóhelyekről a cigifüstöt. Addig nem volt olyan buli, amiből ne förtelmes bagószaggal mentem volna haza, és ne kellett volna kimosni egyből az összes ruhát meg a hajamat is. A dohányosok háborogtak, kiszorultak az utcákra, az elkülönített helyekre, a nem dohányzók pedig örültek az új rendeletnek. És jött a többi törvény, ami megemelte a dohánytermékek árát, rémképekkel meg ijesztő adatokkal ragasztotta tele a dobozokat, és megannyi más borzalommal, ha valaki esetleg nem tudná, hogy a cigi öl, pusztít és sok-sok családot nyomorba dönt. 

Belegondolni is ijesztő, hogy egy láncdohányos évente egy kisebb teljesítményű használt autó árát költi a káros szenvedélyére.

De ez csak egy dolog. A magasra emelt árak és egyéb rendelkezések valamennyire visszaszorították ugyan a cigifogyasztást (például Franciaországban egy év alatt egymillióval csökkent a dohányosok száma), de még mindig rengetegen bagóznak, és az is nyilvánvaló, hogy egy kialakult függőséget nem lehet úgy kezelni, hogy elmondjuk: a cigi rossz és megöl. Hiszen az addikció is egy betegség.

Az is tény, hogy a cigi tényleg menő volt régen, még régebben pedig azt sem tudták, mennyi kárt okoz a szervezetben. A popkulturális értéke igencsak magas.

Lássuk csak, el tudnátok-e képzelni az ikonikus filmjeleneteket és karaktereket a híres bagós jelenetekben cigaretta nélkül! A cigaretta kultúrájának ugyanis sokat kedvezett, ahogy például Sharon Stone szívta a bagót abban a híres lábemelgetős jelenetben. El tudjátok képzelni, hogy egy legyezőt rebegtet bőszen a villantások között a nyomozóknak? Nagyon meleg volt abban a kihallgató szobában, már csak a felhevített, remegő vágyak miatt is. 

Szerintem egy legyezővel is lehet kacérkodni.

Aztán itt egy másik komoly kultfilm, a Harcosok klubja… amit szerintem mindenki látott ezen a világon. Brad Pitt karakterének a szájába a bagó helyett egy kis Turbo rágó? Ahogy bőszen pattogtatja izzadtan? 

A Mad Men (vagy a nagyon béna magyar címmel: Reklámőrültek) viszont teljesen elképzelhetetlen a folyamatos dohányzás nélkül. Mentségükre legyen mondva, hogy egy olyan korban játszódik, amikor szinte semmilyen korlátozása nem volt a dohányzásnak. Az irodában, az éttermekben, otthon, mindenhol cigiztek a szereplők, és szinte megfulladt az ember a borzalmas füstben – még akkor is, ha csak a képernyőn látta.

Ha jól emlékszem, ebben a sorozatban hangzott el az a mondat az egyik karakter szájából: „Egyszer még kiderül erről a cigiről, hogy megöli az embereket.”

Azért kipróbálom, milyen, ha Betty Draper kezébe adok egy Amexet. Szerintem jobb így.

Ó, és itt van még Dude is, kedvenc karakterem A nagy Lebowskiból. Igaz, az ő kezéből nem egy sima cigit montírozott ki nagyszerű grafikusunk, hanem egy dzsangát. Szerintem sokkal jobbat tenne neki, ha megborotválkozna, bár tudjuk, akkor már nem volna ugyanaz a karakter.

Mia Wallace – hányszor voltam farsangon így beöltözve, de imádtam. Ő nemcsak cigit szippantgatott jó mélyen, hanem mást is, de ebben az ágyon fekvős jelenetben simán elnyalogathatna egy szivárványos nyalókát is akár.

És a macsóság eleven példáját, Rhett Butlert az Elfújta a szélből se lehetne elképzelni bagó nélkül. Vagy mégis? Eredetileg ezen a képen is egy szivar lóg ki a szájából:

Hogy mennyi változás történt a dohányzással kapcsolatban az elmúlt harminc év alatt, az szinte döbbenetes. Hogy mennyire ciki lett cigizni, az pedig egészen örvendetes dolog. Nem vagyok álszent, velem is megesett néha, hogy egy-egy ital mellé megkívántam a dohányt, de soha életemben nem szoktam rá, ma pedig két slukknál többet nem is bírok szívni belőle.

Persze én szerencsés vagyok, mert sosem láttam otthon a szüleimtől, és hiába hatott rám az a kultikus időszak, amikor cigizni menő volt, annyira sosem bírtam a szagát, hogy rendszeresen megtegyem. 

Természetesen a popkultúrából és a filmtörténetből nem lehet kiradírozni ezt a büdös kis pálcikát, és nem is kell. Megvolt a helye, és ma jó visszatekinteni rá egy olyan korszakként, amikor még teljesen máshogyan gondolkodtak az egészségről és a tudatosságról az emberek. 

De szinte sejteni lehet, hogy ha így haladunk tovább, akkor a cigaretta a nem is annyira távoli jövőben talán a drogfogyasztással lesz egyenértékű. És mindenhol tiltani fogják.

Akkor pedig nem lesz olyan buli vagy baráti összejövetel, ahol azt veszem észre (mint ahogy most rendszeresen megtörténik), hogy ott állok egyedül, mint egy hülye, mert mindenki kint bagózik a teraszon vagy az utcán. Mentségükre szóljon, hogy akkor születtek, amikor a cigi még menő volt. 

Boldog dohányfüstmentes napot mindenkinek!

Szentesi Éva

Montázsok: Kerepeczki Anna

Kiemelt kép: Ponyvaregény (Miramax, 1994)