Szóval frittata, más néven: olasz tojáslepény. Sütőben sütött, ezerféle változatban elkészíthető, és annak ellenére, hogy fő alapanyaga a tojás, emiatt pedig itthon kapásból csak reggelire ennék, fogyasztható délben és este is.

Remek maradékmentő kaja, igazi egyszerű egytálétel, ami annyiféle módon készíthető el, ahányféle a hűtőnk tartalma.

Lehet simán csak zöldséges, lehet bőséges, húsos, szalonnával, kolbásszal, sonkával, készülhet paradicsommal, különféle zöldségekkel, vagy friss zöldekkel, sajtokkal, keményre sütve, vagy habosan, remegősen kikapva a sütőből. 

Mert a frittatával kapcsolatban csak egy szabály van: sütőben kell sütni. Nincs mese, ez van. Úgyhogy jobb is lesz, ha előszeded a jóféle öntöttvas serpenyődet, ami bírja a sütőt, de vigyázz, meg ne égesd a kezed, mert az nagyon fog fájni. (Ezt most egy kicsit magamnak is mondom, mert hányszor megjártam már!) Ennek ellenére mégis sokkal jobban kedvelem ezt a műfajt, mint például az omlettezést. Ebbe nem kell liszt, se sütőpor, szép állagúra lehet sütni ezek nélkül is. Egy titka van, amit érdemes betartani: habosabbra kell verni a tojásokat. (Mondjuk, nem annyira, mintha sütit sütnénk, de próbálkozhattok azzal az állaggal is, ha van időtök rá, nem lőhettek vele mellé.)

Szóval a frittata a majdnem végtelen lehetőségek sütőben süthető étele, nem kell hozzá sok spiritusz. Elég annyi, ha imádod a tojást (meg még sportolsz is, mert akkor duplán jól jön). És elég annyi, ha szereted az egyszerűen elkészíthető, laktató és egészséges ételeket, mert az összes alapanyag, amit itt felsorolok, az bizony annak minősül. 

Annyit még elöljáróban, hogy ezt a receptet most úgy írom, hogy közben a bal kezemmel a hanyagul mellém dobott tányérról törölgetem a morzsákat, és bőszen csorog a nyálam. Mert minálunk első a szórakozás, aztán jön a munka. És csak egy kicsit túlzok, ha azt mondom: amikor beleharaptam, megcsókoltam a kezem, és oltár elé vezettem magam (kicsit bánt, hogy ez nem a palimnak jutott eszébe előbb, muhahaha).

Na, mondom is, mik a hozzávalók, csak hogy végre tényleg a legjobb részhez térjünk, és ne ezt a sok hablatyolást kelljen hallgatnotok meg nem valósuló menyegzőkről, hanem végre ti is megtudjátok, mi ez az egész egyszerűen kihagyhatatlan recept. 

Spenótos-fetás, édesburgonyás frittata friss mentával

Hozzávalók:

  • 8 db tojás
  • 2 db közepes méretű édesburgonya
  • 100 gramm feta sajt
  • 20 gramm parmiggiano reggiano
  • 2 marék friss bébispenót
  • 1 db salottahagyma 
  • pár szál friss petrezselyem és pár szál friss menta
  • só és bors (én fekete himalája sót használtam, de nyilván más is jó, csak ennek van egy speckó bukéja, amit imádok)
  • kókuszzsír

Elkészítése:

1. Az édesburgonyát meghámozom, hosszában félbevágom majd nagyjából fél centi vastag szeletekre vágom (tehát elég vékonyra, hogy könnyen átsüljön).

2. A hagymát ugyanígy megpucolom, és felvágom (nem kell apróra, elég félbevágva, vékonyra szelve).

3. Egy kókuszzsírral kikent serpenyőbe beleteszem az édesburgonyát, megszórom a hagymával és a 180 fokosra előmelegített sütőbe teszem egy lefedett, hőálló, magas falú serpenyőben hét-kilenc percre.

4. Amíg a krumpli puhul a fedő alatt, addig előkészítem a tojásokat. Az összes tojást egy nagyobb tálban elkezdem habosabbra verni, legyen szép, egyenletes állagú, az a lényeg. Sózom, borsozom, és egy kis parmezánt is reszelek bele. 

5. Amikor megpuhult az édesburgonya, ráöntöm a tojásos masszámat, és két-három percre visszatolom a sütőbe, addig, hogy a szélét elkezdje megkapni a hő, de a közepe még folyós legyen.

6. Ha a széle már kemény, újra kiveszem, és a közepébe szórom a spenótot, amire rámorzsolom a fetát is úgy, hogy mindenhova jusson, majd visszatolom még hat-hét percre kábé, mindenki ízlése szerint döntse el, mennyire szereti keményen a tojást.

7. Ha elkészült, akkor kiveszem, közben friss petrezselymet és friss mentát aprítok hozzá, amivel megszórom a tetejét. Még egy kevés fetát is reszelek rá, és már ehetem is. 

Ajánlom mindenkinek, aki szereti a tojást, aki imád sportolni, aki szeret egészségesen étkezni, aki meglepné a kedvesét, vagy a barátait valami extra reggelivel/vacsorával, és azoknak is, aki mer ilyesmivel próbálkozni a gyereknél.

Szentesi Éva

A képek a szerző tulajdonában vannak