–

Digitális énképet mindenkinek

Mit jelent legtöbbünknek az informatikaóra? Egy tantermet tele asztali számítógépekkel, száraz feladatokkal és végtelenül unalmas, értelmetlennek tűnő órákkal. Miközben ma az informatika és a digitális környezet egy felhőalapú és mobileszközökre épülő dolog, amiben az ember egy szolgáltatáshoz van kötve, nem pedig egy számítógéphez. A napokban került ugyanis sor a digitális oktatási stratégia részeként az új informatikai kerettanterv javaslatának előterjesztésére. A most javasolt kerettanterv – sok egyéb mellett – fontos eleme, hogy az iskolában létrehozzák a srácok virtuális accountját azért, hogy értsék például azt, hogy ha egy Google-fiókba bejelentkeznek, az hogyan kapcsolódik hozzájuk, mi az, amihez hozzájárulnak a bejelentkezéssel, és mihez nem. Milyen információkat adhatnak át másoknak, milyeneket nem? Mi történik, ha például a Facebook- és a Google-logint valamilyen módon összekötik? Megtanulhatnak a felhőben a világ legtermészetesebb módján közlekedni és eligazodni, egyúttal megvédeni magukat a virtuális világ veszélyeivel szemben.

Mi köze ennek Satya Nadella látogatásához?

A Microsoft harmadik vezérigazgatója, az indiai származású Nadella 2014 óta vezeti a világ egyik legnagyobb jelentőségű technológia óriását, a Microsoftot, de már 1992 óta a cégnél dolgozik. 2011 óta a felhőalapú szolgáltatások üzletágában tevékenykedik. Ha valakinek, akkor neki aztán van köze a felhőhöz. Mekkora dolog lenne, ha ezt a mostani fent említett tervezetet tényleg bevezetnék, és azok a gyerekek, akik suliba járnak, vagy a következő években kezdik az iskolát, már tisztában lennének azzal, hogy a felhőnek van átvitt értelmű jelentése is, és eligazodnának benne.

Bátrabbak, mint a felnőttek

A helyzet reménykeltőnek tűnik, amikor találkozom azzal a tucatnyi 12-14 év közötti kislánnyal, akik jelentkeztek a Skool felhívására, hogy a Microsoft DigiGirlz-programján belül számítógépes kódolást tanuljanak. A program célja, hogy bevezessék a lányokat a programozás világába, és fórumot teremtsenek nekik ahhoz, hogy megismerjék azokat a lehetőségeket és karrierutakat, amelyeket a technológiai szektor rejthet a számukra. A program kivitelezésében a Skool Technológiai Oktatásért Alapítvány projektjének szakértői segítettek, ezúttal egy kódoló foglalkozás megszervezésével, amely „csupán” annyiban volt más, hogy a résztvevők a kódolás mellett Satya Nadellával is találkozhattak, akiről köztudott, hogy a világot járva az egyik legfontosabb programjának mindenhol a programozást tanuló lányokkal való találkozást tartja. Nem véletlenül, hiszen ma az európai országokban ötször annyi férfi szerez az informatika területén diplomát, mint nő.

A meghirdetett programra a jelentkezés sorrendjében választották ki a lányokat, tizenöten vehettek részt ezen a délutánon. Míg a kislányok a program bemelegítéseként angolul bemutatkoznak sorban egymás után, és beszélnek egy kicsit magukról, azon gondolkodom, hogy mennyire bátrak. Hány olyan helyzet van, ahol felnőttek is meghátrálnak, mert ismeretlen emberek között kellene megjelenniük, magukról beszélniük, ráadásul idegen nyelven? Ezen felül még találkozni is kell egy ismeretlen férfival, akiről tudható, hogy híres. A lányokkal beszélgetve kiderült, sokan egyedül jelentkeztek, nem is a szüleik biztatására, olyan is akadt, aki tizenkét évesen egyedül érkezett, kísérő nélkül. Ráadásul éppen az írásbeli nyelvvizsgáról.

Ezek a lányok már tényleg kicsit mások

A foglalkozás azért zajlik egyébként már az elejétől angolul, hogy a lányok ne jöjjenek zavarba, amikor megérkezik valamikor a program közben Nadella. A gyerekeknek fiatal mentorok segítenek végig a délután során, az oktató, Péter pedig kézben tartja és vezeti a programot. A fiatalok amúgy mindannyian önkéntes munkában dolgoznak, lelkesedésből, ingyen. Pétert megismerem, mert korábban egy másik eseményen engem is ő tanított scratchelni, és nem kell benne most sem csalódnom, ugyanolyan jó fej, mint akkor volt. Amikor a lányoknak angolul magyarázza, hogy a feladatban szereplő macskának mit kell majd tudnia a programozás után, az állatra következetesen azt mondja „she”, azaz lány, nőstény. Apró, de annál fontosabb jelzés a kislányok felé.

Akik a munka közben egyre jobban felengednek, és mire megérkezik a híres vendég, már nincsenek is megilletődve. Olyannyira, hogy amikor belép, és elkezd beszélgetni velük, az egyikük, Lili minden további nélkül szóba elegyedik vele, és válaszolgat a kérdésekre, mintha mi sem lenne természetesebb. Nincs min csodálkozni, ő érkezett a nyelvvizsgáról, megy neki a dolog. Beszélgetés közben kiderül, hogy nemrég megnyert egy applikáció-fejlesztő versenyt, és imádja a programozást. Látszik, hogy olyan természetes ez neki, mint az én korosztályomnak a szavalóverseny vagy az énekkar volt, azaz, ami nekünk, lányoknak akkor eszünkbe juthatott, mint kitörési lehetőség az iskolában.

Nadella arról is beszélget a lányokkal, hogy milyen fontos magyar vonatkozásai is vannak a cégnek, ahol dolgozik, és megemlíti Charles Simonyit, aki a cég egyik vezető szoftverfejlesztője volt. Satya – így emlegeti mindenki – végig közvetlen és laza, ezek a lányok biztos, hogy azt mesélik majd a barátnőiknek, mennyire jó fej volt. Ez pedig pont egy élménnyel több, ami közelebb viheti őket ahhoz, amiről ma ábrándoznak.

Amikor értelmet nyernek a matekfeladatok

Eszti például arról álmodozik, hogy az űrkutatásban dolgozzon. A vagány, mosolygós tizenkét éves „Hey, this girl can code!” feliratú pólóban érkezett, és míg elmeséli, hogyan ragadta magával a programozás, nagyokat harap egy almába. Lilivel és Jázival a szünetben a vécén – hol máshol, csajok vagyunk – értekezünk arról, mennyire örülnek, hogy itt lehetnek, és mindenképp ezen az úton akarják folytatni a tanulást.

Folytatódik a munka, és Péter átvált magyarra, hiszen most már magunk közt vagyunk, és persze mindenki fárad. A haladáshoz kicsit matekozni is kell, de láthatóan ez nem jelent gondot. Ezen el is töprengenék, amikor hallom Péter szavait; „Azért tök jó programozni, mert hirtelen értelmet nyernek a matekfeladatok.”. A lányok fesztelenül kekszet eszegetnek, nekik ez már nem újdonság, erről a felismerésről ők nem maradnak le.

Az arányok változnak, változniuk kell!

Eszembe jut hirtelen, amikor még délelőtt sorban álltam a regisztrációnál, hogy beléphessek a konferenciára, melyen Nadella beszédet mondott. Körülöttem több száz férfi kavargott, nőt csak elvétve láttam. A színpadon, a beszédet megelőző kerekasztal-beszélgetésen a moderátoron, Krizsó Szilvia televíziós riporteren kívül hat ember között csupán egy nő ült a pódiumon, Bábel Gabriella, a Microsoft nagyvállalati üzletágának igazgatója, és persze ott volt Nadellát felvezetendő, Szentkuti Gabriella, a Microsoft Magyarország vezérigazgatója is jó példaként.

Bármerre néztem, férfiak uralták a terepet. Azt a terepet, ahol egyébként huszonkétezer informatikus mellett több százezer digitálisan képzett szakemberre lenne szükség. Szakemberre, méghozzá nemre való tekintet nélkül. Ezek a tizenkét éves kislányok tíz év múlva dolgozni fognak, és ha nem térülnek el, támogatja őket az oktatási rendszer, a szüleik, az olyan vezetők, mint Nadella, a társadalmi attitűd, amit saját magunk alakítunk, akkor egyszer egy ugyanilyen konferencián fel sem fog tűnni a jelenlévők neme, mert a férfiak mellett ott lesznek a nők is.

 Kárpáti Judit 

Fotók: Stiller Ákos