Mindenkinek, akinek a gyereke életében először vagy fél év/x hónap kihagyás után ment valamilyen intézménybe múlt héten…

„Ha valaki nagyon fél, három dolgot tehet: menekül, támad, vagy halottnak tetteti magát. Mindhárom stratégia megvalósítható párkapcsolatban is.”

„…barátságok bomlanak fel, kollégák mennek ölre, családok ugranak össze, és nem azért, mert x másképp gondolkodik, mint y, hanem egyszerűen azért, mert az emberi természet olyan, hogy a legtöbbünk elviselhetetlen teherként éli meg, ha valaki ellentmond neki.”

Íme, a ti építkezési horrortörténeteitek (csak egy kicsit vicces…).

„Addig azért párszor megfordult a fejemben, hogy tényleg csak gyomorrontásom van, és mennyire ciki lesz, hogy hazaküldenek minket a szülészetről” – egy „kezdő” kismama pityergős-nevetős szülésnaplója.

Az élet értelme nem az, hogy minden pillanatban boldogok legyünk.

Van, akit egyszerűen nem lehet elfelejteni? Vagy inkább arról van szó: nem hagyja, hogy elfelejtsék? Mitől válik ragaccsá valaki az életünkön?

Te kiszámoltad már, mennyit keresnél, ha fizetést kapnál a házimunkáért és a gyereknevelésért? Iskolakezdés idején duplán aktuális kérdés!