„Szomorú, hogy egyesek úgy élik tovább az életüket, mintha nem a szomszédban zajlana a háború!” kontra „Szomorú, hogy az emberek most egy csapásra elfelejtették a világjárványt, a homo- és transzfób törvényt, és azt, hogy a világ valamely pontján minden pillanatban dúl egy háború!”

Egy ilyen helyzetben miért nem lehet odaküldeni egy asszertív anyukát, aki a megfelelő keménységű hangon, feltartott ujjal rájuk szól, hogy »HAGYD ABBA!«?! Nem lehet, hogy a tízméteres tárgyalóasztal helyett inkább ilyen anyákra lenne szükség? Olyanokra, akik nem vesztik szem elől, hogy a cél nem az, hogy melyik kölyök kapja meg, amit követel, hanem a béke, a közös, élhető jövő?" – Szabó Anna Eszter gondolatai:

„Miért hagyta a világ, hogy ez történjen velünk? És miért nem segít senki legalább most?” – nézett rám még mindig üres tekintettel. Az én tekintetemben azonban lángolt a szégyen és a tehetetlenség érzése. Mert ez volt az a kérdés, amit országról országra, háborúról háborúra járva újra és újra megkaptam…” – a volt haditudósító, Al Ghaoui Hesna gondolatai a háborúról:

A gyereknél nincs csodásabb megkoronázása egy szerelemnek… ez igaz (sok esetben). De közben a gyerekvállalás átírja a mindennapjainkat, a szerepeinket, a vágyainkat, és nincs feltétlenül jó hatással a párkapcsolatunkra. Szakértővel beszéltünk a témáról.

Van, akit a háborús helyzet azonnal felpörget, cselekvésre késztet. Míg mások egyelőre csak sokkos állapotban keresik a helyüket a történetben.

Képtelenség végigsprintelni egy maratoni távot. Ha viszont az elejétől figyelsz a határaidra, sokkal fenntarthatóbb lesz az, amit csinálsz.

Ha a pedagógus képes arra, hogy együtt játsszon a gyerekekkel, azzal mindenki csak nyerhet, állítja Jocó bácsi, és el is mondja az érveit:

Játékdömping, nonstop dicséret, állandó irányítás… mi vagyunk a legfurább szülők a világon. Milyen más megoldások vannak? Michaeleen Doucleff új könyve bemutatja, hogyan nevelnek kedves, autonóm, segítőkész felnőtteket a maják, az inuitok és a hadzák.