Nem csak Jézus született ám karácsonykor! (Oké, tudjuk, hogy valószínűleg nem ez a pontos dátum, mégis ilyenkor ünnepeljük.)

Az ember, akinek mindazt köszönhetjük, hogy tudunk a baktériumokról, léteznek vakcinák, szinte megduplázódott a születéskor várható élethosszunk, és selyemsálban ihatunk tejet meg bort. Azt hiszitek, hogy viccelünk, pedig nem.

„Máté. Hallod? Ez a neve! És tudod, mit jelent? Hogy Isten ajándéka! A te ajándékod! És most elveszed tőlem? Egy ajándékot? Hát milyen Isten vagy te? Tudom, hogy aki bűnös, annak bűnhődnie kell. De neki milyen bűne van? Azért bünteted, mert nem házasságban fogant? Akkor engem büntess! A bűnös én vagyok! Én akarok bűnhődni, én akarok ott feküdni kikötve! Én akarok szenvedni! Engedd, hogy meghaljak helyette! Fogadj el engem helyette! Hagyd, hogy ő éljen!” – fohászkodik az édesanya a kórházban, miközben a három hónapos kisfia az ágyhoz kötözve, ájultan fekszik.

Szentesi naplója is befutott idénre:

Kristóf és Nimi Mexikó felé tartva elakadt Londonban. Ám ami első pillantásra kellemetlen bosszúságnak tűnt, hamar átalakult örömteli események piros masnival átkötött csomagjává.

Tanulmányok vizsgálták: vajon a siker útjába állhat-e, ha kedvesek vagyunk?

Ez a történet szóról szóra igaz, és az azóta eltelt harminckét év egyetlen pillanatát sem mosta el a feledés.

„Csak ültek ott, sorstársaik tömegében is egyedül. Hátrahagyva, elhagyva. Várva, hogy valamelyik kórházi osztályon – mindegy, melyiken, ahol majd helyet találunk nekik – végre megpihenhessenek. Vannak, akik még az otthoni magánynál is rosszabbat élnek meg karácsonykor: elutasítottságot. Kitaszítottságot.