Műköröm, miniszoknya, félredobott gyerekidentitás – a mai kiskamaszok tényleg lemaradnak a gyerekkorról?
Valóban korábban érnek a mai kamaszok, vagy csak mi lettünk öregek? Nyáry Luca válaszol az Újraolvasóban.
Valóban korábban érnek a mai kamaszok, vagy csak mi lettünk öregek? Nyáry Luca válaszol az Újraolvasóban.
Először jelent meg mesterséges intelligencia által létrehozott divatmodell a Vogue magazinban. A képek annyira valósághűek, hogy csak az apró betűs jelzésből derül ki: nem hús-vér modellről van szó. Miért fontos ez számunkra?
„Aki a hazáját nagyon szerette, de kit a hazája nem szeretett” – énekeli Bródy János, és szerzőnk, akinek öt gyerekéből három elhagyta az országot, hasonlóképpen érez. Újraolvasó.
Miért szorongunk annyira, amikor a kamasz gyerekünk fesztiválra megy? Mert ilyenkor nemcsak ő lép ki a komfortzónából – mi is. Egy pszichológus szülőként és szakemberként is végigveszi, mit tehetünk, hogy a gyerek biztonságban legyen – és mi is megnyugodjunk.
A gyerekek pontosan érzékelik, ha kettős mérce működik. Ha azt látják, hogy a szabályok rájuk vonatkoznak, de mi, felnőttek bármikor felülírhatjuk azokat, akkor nem a szabálykövetést tanulják meg, hanem az álszentséget.
A Parlagon főszereplője egy alkoholbeteg fiatal nő, aki a gyógyulás küzdelmes útjára lép. Addiktológiai konzultáns szerzőnk osztja meg gondolatait a film apropóján a függőség hátteréről, valamint egy hazai kutatás eredményeit, amiből kiderül, hogyan vélekedünk mi, magyarok az alkoholbetegről, ha az illető nő.
Több mint százezer magyar ingázik napi vagy heti ritmusban: miközben külföldön vállal munkát, a család itthon próbál boldogulni. A jobb élet reményében generációk nőnek fel úgy, hogy apa vagy anya csak éjszakára, hétvégére vagy ünnepnapokra érkezik haza. Hogyan lehet minél kevesebb sérüléssel átvészelni egy ilyen élethelyzetet?
Nagy slamasztikába került a Tea néven futó applikáció, ami több ezer nőnek nyújtott segítséget abban, hogy biztonságosabban ismerkedhessenek. Egy, az ellendrukkerek által szervezett hekkertámadás miatt rengeteg privát adat szivárgott ki. Miért van szükség a Teához hasonló applikációkra? És mik ezeknek a hátulütői?