Jobbágy Ágoston Gusztávné, született Vissy Ilona 109 éves lesz augusztus 5-én. 1915-ben, az első világháború idején jött a világra, aztán sorra megélte – és túlélte – valamennyi huszadik századi kataklizmát.

Megmutatni egy kutyának, hogy jár neki a boldogság – majd itt maradni mindazzal, amit ő mutatott nekünk.

„A műsornak semmi köze már ahhoz, amiben anno részt vettem. Mi sem voltunk ártatlanok, alkoholfogyasztás és dohányzás is bőven előfordult az első szériában, de semmiféle abúzus nem merült a villa falai közt” – mondja a Való Világ nemrég véget ért 12. szériája után Kégl Ági, aki maga is villalakó volt egykor.

Az elmúlt 10 év kalandjai sok dologra megtanítottak: rugalmasabbá tették a komfortzónám határait, segítettek a perspektívaváltásban és az alkalmazkodásban, és arra is rámutattak, hogy bőven van még hova fejlődnöm – például a memóriámat és a megfelelési kényszeremet illetően. Elsőre nem hittem volna, hogy mindkettőn az útinapló segít majd.

Kevés dologban vagyok vonalas, de az utazás ilyen. Mivel a bakancslistám hosszú, az élet meg rövid, ha lehetőségem adódik útra kelni, általában új helyeket keresek fel. Általában. Van azonban egy-két kivétel – főként egy –, amire ez a szabály nem érvényes, ami újra és újra magához hív valamiért: ez pedig Ausztria.

Az inkontinenciához rengeteg tabu társul, pedig muszáj beszélgetnünk róla, mert bármelyikünket érintheti. Ne szégyelld, inkább kezeld okosan!

Mit mondunk egy gyereknek, ha elveszíti egy közeli családtagját, szerettét? Ki dönt arról, hogy részt vehet a temetésen? Mennyire tudjuk kipárnázni a veszteséget a gyerekeink számára, és főleg hogyan?

Barátságtalan világban élünk, a barátok szerepe mindinkább felértékelődik, a túléléshez szinte elengedhetetlen a hozzánk közelállók önzetlen támogatása.