-

Amikor a fiam édesapjától elváltam, az első időszakban a megkönnyebbülés jellemezte az érzéseimet. Régóta halogattuk ezt a dolgot, és tisztában voltam vele, hogy aki a legtöbbet nyerheti a bátorságunkkal, az a közös gyerekünk lesz. Ahogyan a legtöbbet is ő veszíti majd el. Az apját a mindennapokból.

Nagyjából kilenc hónap telt el a válás után, amikor először éreztem úgy, hogy újra érdekelne egy férfi. És valami hatalmas eltökéltséggel éreztem: itt nem arról van szó, hogy ismerkedni és szórakozni akarok. Azt a valakit kerestem, aki a csalódások és hibák nyomán számomra ideális társ, a fiam számára pedig ideális apa lesz. Biztosan tudtam, nem követem el azt a hibát, hogy túl korán és túl sok férfit mutatgatok be otthon.

Talán épp a tudatosságom, az őszinteségem és a szerencse eredményeként találtam egy igazán nekünk való pasit.

Akitől minden újra kerek egész lesz

Négy hónap telt el az ismeretségünk óta, amikor bemutattam a kisfiamnak, és szinte el sem hittem, milyen gördülékenyen alakult minden. Szándékosan egy barátoknak szervezett vacsorára hívtam az első találkozáskor, így nem kellett kínosan szorongania senkinek egy hatszemközti találkozón. A négyéves fiam magától is Gábort választotta a szomszédjának az asztalnál, ő pedig jó ösztöntől vezérelve – neki nem született korábban gyereke – kedvesen viselkedett, de nem akarta mindenáron megkedveltetni magát.

Nemsokára már hármasban is találkozgattunk, és ha valaki nem ismert minket biztosan azt hitte, hogy eredendően egy család vagyunk. Magamban ujjongtam a boldogságtól, amikor láttam, hogy az apja hiányát megsínylő kisfiam mennyire szereti azt, akit én is, ő pedig milyen jól bánik vele. Minden, ami korábban hiányzott az életünkből  – és ami a váláshoz is vezetett – úgy vált most jólesően természetessé. Minden, amit Gábor megígért, azt csak valami természeti katasztrófa akadályozhatta volna meg. Ha hét órára ígérte magát vacsorára, a kisfiam hat ötvenkilenckor az ablakból leste, ahogyan befordul az autója a sarkon. A hétvégék közös kirándulással teltek, ha a fiam elfáradt, Gábor cipelte. Vasárnaponként hármasban jártunk úszni, mivel volt versenyzőként soha nem hagyta abba a sportot; az ő életében a fegyelmezettség sok mindenre adott választ.

Elég hamar egyértelművé vált számunkra, hogy közös jövőt tervezünk, és az ő megfontoltsága, ami nekem néha lassúságnak tűnt, tényleg a lehető legjobb alapnak bizonyult. Magamban elkönyveltem, hogy ha van is még mit finomítanunk amíg minden kialakul, azért a fiamnak az apja helyett is szereztem egy apát.

Ő, nem az apukám!

Egy alkalommal a vendéglőben a kisfiam Gábor után eredt, mire a pincér mondta neki: „Apukád a mosdóban van!” A fiam ezt válaszolta: „Ő nem az apukám!” Elképedtem és meglepődtem, milyen öntudattal mondta ezt. Egészen eddig abban a hitben voltam, hogy ha nem is szólítja apjának, – ami természetes volt, soha nem vártunk tőle ilyet – nem bánja, ha valaki mégis ezt feltételezi. Lassan rá kellett jönnöm, hogy lehet bármilyen klassz ember Gábor, a fiamnak akkor is van egy édesapja, akit nem lehet pótolni. Naiv voltam, amikor azt hittem, hogy ha egy fantasztikus ember bekerül közénk, azzal megoldódott az apakérdés.

Időközben a kisfiam édesapja, akivel kifejezetten jó viszonyt ápoltunk, Angliába költözött. Minden egyes látogatását követően végig kellett néznünk, ahogyan a fiam sírva fekszik a szobájában, és napokig tartó szomorúságba burkolózik. Most már tisztán láttam: nem létezik olyan, hogy pótapa. Ami nem jelenti azt, hogy ne lett volna szüksége egy férfi példára, olyanra, amilyen Gábor.

Világossá vált, hogy soha nem töltheti be az édesapja szerepét, de rengeteg mást tehet, ami nélkül egy apátlan kisfiú élete sokkal szomorúbbá válna.

Minden este tud vele beszélgetni a közös vacsoránál. És akkor is, amikor egy héten kétszer az iskolába viszi, majd a fociedzésekről elhozza. Meg akkor is, amikor órákat töltenek különböző autószalonokban, és a fiam az összes autóba beül. Minden modellről tudni akar mindent. Meg tudja mutatni neki, milyen az, ha valaki annyira szereti a munkáját, hogy már reggel hétkor az irodájában van, a családját meg annyira szereti, hogy este fél hétkor holtbiztosan otthon van. Meg tudja mutatni neki azt is, milyen, amikor egy nőt úgy szeret egy férfi, hogy minden szombaton virággal ébreszti, amit úszás után a piacon vásárol neki. Meg tudja mutatni egy kisfiúnak azt, hogy ő férfiként miként képzeli az életet.

És el tudja venni feleségül a kisfiú mamáját.

Mi lesz akkor, ha?

Mielőtt összeházasodtunk, egy este lefekvéskor Gábor rá nem jellemzően zavarban volt. Beszélgetni kezdtünk, és hamar kiderült, miről van szó. Azt hittem, majd előrukkol vele, hogy kössünk házassági szerződést, amit nem is bántam volna. De nem ezt akarta.

Arról szeretett volna biztosítani, hogy történjék bármi, nemcsak rólam, de a kicsi fiunkról is mindig gondoskodni fog.

Mert lehet, hogy nem lesz soha az apja, de neki mégiscsak ő a kisfia.

Kárpáti Judit