Valószínűleg nem csak az én problémám, hogy abban az életformában, amit élek, a csend a legnagyobb luxus. Ha kilépek a lakásból, mindenhonnan a város zaja ömlik rám – és persze a kocsiban még bekapcsolom hozzá a rádiót vagy berakok valami zenét –, otthon mindenki egyszerre beszél hozzám, a telefonom naponta többször rikoltozik, hogy valaki el akar érni, a lakásban szól a tévé – nem csoda, hogy a netes videókra már csak akkor kattintok, ha feliratozzák őket. Csendet találni a napban, külön kihívás, és amikor sikerül, az felér egy tökéletesen kivitelezett, rekeszbe szívott jógalégzéssel.

Csakhogy a jógát nem nekem találták, ki, mint ahogy a meditációt, a mindfulnesst és az összes egyéb ősrégi, vagy vadiúj módszert sem, ami a lelki egyensúlyhoz vezető útmutatást ígér. Én egyszerűen csak csöndet szeretnék, nyugalmat és békét, és tudom, hogy ott van valahol legbelül, csak le kell hozzá ásni. Néha sikerül is, és nem bánom, ha ez egyet jelent azzal, hogy minden hülye gondolat, ami átsuhan az agyamon, ilyenkor kiélesítve hallatszik, mert épp ez a célom, hogy halljam a gondolataim – nem az, hogy ne gondolkodjak. (Többek között ez a bajom a meditációval.)  

Erling Kagge Csend a zaj korában című könyve ezért való nekem, és mindazoknak, akik nem kérik a körítést, csak a lényeget. Pedig nem szeretem a tanácsadó könyveket, sem az önjelölt mestereket, de Erling Kaggéban épp az a tiszteletre méltó, hogy nem tetszeleg a Csend Guruja szerepében. Pedig megtehetné, hiszen azután, hogy egyedül nekivágott a Déli-sarknak, ahol ötven napon át sífutott internet- és rádiókapcsolat nélkül, ezzel együtt pedig a világon elsőként járta meg a bolygó három pólusát: az Északi- és Déli-sarkot, valamint a Mount Everestet, azt hiszem, nyugodtan fürdőzhetne a Csend Szakértőjének szerepében.

De nem, ő is ugyanolyan problémákkal küzd a 650 ezres Oslóban, mint mi a kétmilliós Budapesten, és ugyanúgy külön energiát kell rá fordítania, hogy megtalálja a maga csendjét, mint bárki másnak a világon.

Ebben a könyvben azonban nem receptet ad hozzá, hanem csak megosztja velünk a gondolatait arról, amihez segítségül hív sok más gondolkodót és művészt, azok elméleteit, alkotásait, és felismeréseit.

És ebben a tömény tartalomban, amit a könyv nyújtott, legalább naponta fél órára békét leltem. Többet nem is tudtam volna vele tölteni, mert minden második bekezdésnél meg kellett állnom, hogy továbbgondoljam a leírtakat – időt hagyjak arra, hogy befogadjam, megemésszem és magamévá tegyem őket.

Ezek közül mutatok most néhányat:

  1. „Nem tudok kötni, de valahányszor kötni látok valakit, arra gondolok, hogy valószínűleg ugyanazt a belső nyugalmat éli át, amit jómagam az expedíciókon, még ha nincs is csend körülötte. Egyébként ugyanez történik velem akkor is, amikor olvasok, zenét hallgatok, meditálok, szeretkezek, síelek, jógázom, vagy csak csendben, zavartalan tétlenségben üldögélek. Könyvkiadóként az a tapasztalatom, hogy a kötésről, sörfőzésről és a farakás művészetéről százezerszámra adjuk el a könyveket. Úgy tűnik, mintha mindnyájan, de legalábbis nagyon sokan szeretnénk visszafordulni valamiféle ősi, autentikus tevékenységhez – azért, hogy nyugalomra leljünk. Hogy a nagy nyüzsgés alternatívájaként megízleljük a csendet. Ezekben az elfoglaltságokban van valami lassú, elmélyülésre késztető, meditatív vonás. (…) Mindez nem divat vagy új divatirányzat, hanem valami olyasmi, ami mélyen gyökerező emberi szükségletből fakad.”

  2. „Nehéz tétlenül ülni egyedül, amikor semmi sem történik körülöttünk, és csend van. Olyankor ahelyett, hogy magammal tölteném ki a csendet, azt választom, hogy csinálok valamit. Szinte mindegy, hogy mit. Lassacskán megértettem, hogy sok problémám éppen ebből fakad.”
  3. „Sokkal kielégítőbb várni, keresgélni, körbe-körbe járni, mint értékelni, hogy elértük, amit akartunk. Ez a zaj egy formája, ami nyugtalanságot és rossz érzéseket kelt bennünk.”

  4. „Blaise Pascal filozófus és unalomteoretikus már az 1600-as években hirdette: »Minden nyomorúságunk annak tudható be, hogy képtelenek vagyunk csendben, egymagunkban ücsörögni egy szobában.« Vagyis az egyedüllét, a hallgatás és tapasztalás kellemetlen érzése nem az ötvenes években lépett az életünkbe a televízióval, és nem is az internettel a kilencvenes években, sem pedig az okostelefonnal, hanem létezett már Pascal idejében is. (…) A nyugtalanság mindig velünk volt, természetes állapotunk. »A jelen kínoz minket« – írta Pascal.”

  5. „Az ember nem várhatja el, hogy csend legyen, sem New Yorkban, sem máshol. Mindenkinek magának kell megteremtenie a saját csendjét.”

  6. „A csendet, amire én gondolok, megtalálhatja az ember a saját fejében, ott, ahol éppen van, akkor, amikor csak szeretné, és egy fillérjébe sem kerül. Nem kell elmenni Srí Lankáig, a csendet a fürdőkádban is élvezheti az ember.”

  7. „… ha időm engedi, inkább sétálok. Így olyan élményeket szerzek, melyektől megfosztanám magam, ha vonatoznék vagy autóznék. (…) Nem azt mondom, hogy gyalog menni a munkába hű, de nagy élmény, de valami érdekes apróság mindig akad útközben. A két hely, ahol legtöbbet tartózkodom, mindössze 30 perc sétára van egymástól, és ebben a fél órában ki tudom zárni a világot.“ 
  8. „Igen, mindnyájan egy kontinens részeiként létezünk, de azt a potenciális többletet, hogy közben sziget is vagyunk, mindenkor tudatosítani kellene magunkban.”
  9. „A szavak tönkretehetik a hangulatot. És egyébként sem elegendők. Valóban csodálatos dolog, ha megosztjuk másokkal meghatározó élményeinket, de a fecsegés el is távolíthat tőlük.”

  10. „Jómagam általában úgy gondolok a csendre, mint egy gyakorlati módszerre annak a lenyűgöző rejtélynek a megfejtésére, hogy ki is vagyok én, és ez a módszer segít egy új látóhatár mögött rejtőző perspektíva elérésben is.”

  11. „Gyakran kérdezik tőlem, hogy mi volt a legnehezebb az Antarktiszon való átkelésben, és erre a kérdésre minden kétely nélkül válaszolom: a visszatérés. Újra megszólalni.”

  12. „Időközben rájöttem, hogy gyerekként miért nyűgözött le annyira a csiga, amely a hátán hordja a házát. Mi is képesek vagyunk a hátunkon hordani a házunkat – ami a miénk, az bennünk van.”

Gyárfás Dorka 

Képek: 52insights