-

Nem értem. Nem a szöveget (mondjuk, sok helyen azt se, de ezt tudjuk be az én gyengeségemnek), hanem hogy miért érez magában arra elhivatottságot, hogy megmondja egy nőnek, miként kellene cselekednie. Egyrészt tudjuk azt mi magunktól is, másrészt: mi van akkor, ha egy nő úgy határoz éppen, hogy ő most csak kefélni akar azzal, aki az útjába kerül. Vagy önmegvalósítana. Tudom, tudom, szemét kurvák az ilyenek, meg habzó szájú feminista picsák, meg kiégett riherongyok, meg a nőnek ezt nem lehet, mert az milyen már. Bezzeg a férfi… (Itt szeretném megjegyezni, hogy szeretem és tisztelem a férfiakat. Jó, nem mindegyiket.)

Természetesen azt is tudom, hogy nem királynéképző a „kurzus” neve, de engedje már meg nekem, hogy óvatosan, elcsukló hangon megkérdezzem, milyen megfontolásból gondolja azt, hogy egy nő királyné lehet csak az ő királya mellett, és önállóan, egyedül, azaz királynői rangban még csak véletlenül sem tetszeleghet? Kérem, ne válaszoljon, kérdésem csupán költői. Volt szerencsém olvasni, hogy azt gondolja, hogy „A legyél jól egyedül: hülyeség!” – mert az ember egyedül nem tud valóban jól lenni.” Nem-e? Nem mondja?!

Pedig én azért jónéhány embertársammal egyetemben jól vagyok egyedül. Jól vagyok én mással is, de amíg egymagamban nem vagyok jól, addig mással sem lehetek jól.

Ez is csak az emberi természet csalafinta különbözőségeiből fakad.

Azt azért lássuk be, kicsit olyan íze van ennek, mintha maga lenne a JóIsten, Pista. Úgy beszél erről, mintha maga teremtette volna a nőt, és a férfit is egyaránt, és mindent tudna eme bonyolult szerkezetek működéséről, mintha áldozatos munka és gyötrelmek árán kitanulta volna az életet, a halált, a boldogságot, a nyomorúságot, a szerelmet, a szexet, a mindent. És mintha minden embernek (férfinek és nőnek) ugyanabban lenne a boldogsága és a boldogulása.

De engedje meg nekem, hogy egy kicsit kétkedő legyek. És megint csak Kozma nagyanyámat kell megidéznem, aki roppantul példás asszony volt, kár, hogy nem ismerte, őszinte jó szándékkal bemutattam volna magának. Kozma nagyanyám tudniillik abba a korba született, amikor ötven-hatvan évig éltek az emberek békességben - vagy kevésbé nagy békében egymással, ki így, ki amúgy. A nagyszüleim abban a szerencsés helyzetben lehettek, hogy nagyon szerették, tisztelték és becsülték egymást. Az én nagyanyám hiába született abba a korba, amikor még nem volt ekkora divatja a nők öntudatra ébredésének, azért ő elképesztően öntudatos, határozott, és elhivatott asszony volt. Tudniillik szülőotthonban dolgozott, látástól vakulásig, aztán meg otthon is dolgozott, főzött, mosott, takarított, sőt még gyermeket is nevelt, nem egyet, hanem kettőt, ebből az egyik (apám öccse) értelmi fogyatékos volt, mert egy hülye orvos megnyomta a fejét a születése közben. De ebben a cikkben nem is ez lényeg. Szóval Kozma nagyanyám nem otthon ült, nemcsak a fakanalat meg a mosogatórongyot érezte egyedül a női minőségének, nem volt a nagyapámnak a királynéja, de még csak a szolgálója sem, hanem egy önálló, isteni, gondoskodó, érvelő, gondolkodó és érző asszony volt, aki képes volt a saját életéről, saját útjáról dönteni - és néha úgy tette helyre a mindig csapongó nagyapámat, hogy öröm volt nézni.

Én pedig ezt csak azért mondom el, mert nekem ő a női minta (meg az anyám, aki hasonló hozzá, pedig nem is a vér szerinti lánya), az alfa és az ómega, a szép, a bölcs, az okos, az önálló.

Én hiszek a család szentségében, a párkapcsolatok tisztaságában, és nem hiszem, hogy ezt bullshiteléssel meg lehet tanítani.

Mert, ahogy írtam a szóban forgó cikkemben is, a világ a példától változik, nem a szövegeléstől.

Végezetül, idéznék egy másik, általam méltán nagyra tartott Pistától:

„Há' mé'? Nem? Há' de! Igaz? Ugye? Nem? De. Há' nem? Igaz? De! Há' mé', mé', mé'??? Há' mé'? Nem? Nem? De. Ugye? Há' nem? De. Igaz? Ugye? Há' mé', mé'? Nem? De! Igaz? Ugye? Igen! Nem? De!!!” – Besenyő MMIV István, alias Besenyő Már Megint Igazam Van István.

Szentesi Éva

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Shutterstock/Parinya Feungchan