-

Essünk túl a legáltalánosabb riposzton most itt, a legelején. Azon, hogy „minek mutogatják magukat, még a végén megfertőzik az ártatlan gyerekeket is.” Tapasztalatból mondhatom, hogy ez érv nettó baromság, a dolog nem megy ilyen egyszerűen. Én ugyanis közel egy évtizede járok elöl a saját gyerekeimnek jó példával, és eszem két pofára a kelkáposzta-főzeléket a szemük láttára, aztán mégsem sikerült rávennem őket még arra sem, hogy legalább megkóstolják. Azt pedig, hogy nem rejtegetem, aki vagyok, és azt szeretek, akit akarok, nem magamutogatásnak hívják, hanem életnek.

Na, akkor most, hogy ezen túl vagyunk,

fektessünk le egy alapelvet, ami szerintem legyen mondjuk ez: élni és élni hagyni!

Vagyis ne kelljen senkinek a szekrénybe zárva kucorognia mások szűklátókörűsége vagy kicsinyes félelmei miatt. Ünnepeljük ma együtt a Nemzetközi Előbújás napját azzal, hogy olyan nőkről beszélünk, akik hősiesen és őszintén vállalták magukat a világ előtt, ezzel is inspirálva mindenkit arra, hogy bátran legyen az, aki. Sok mindenre tanítanak ők öten minket, de a legfontosabb üzenetük talán az, hogy a legkevésbé sem a nemi szerepünk határoz meg bennünket.

Ellen DeGeneres

Az Emmy-díjas műsorvezető Ellen duplán is coming outolt, egyszer az Oprah Winfrey Showban, másodszor pedig Ellen nevezetű szereplőként az Ellen című sitcomban a terapeutáját játszó Oprah Winfrey előtt. Így Ellen lett a televíziózás történetében az első magát nyíltan felvállaló leszbikus színésznő, aki egy magát nyíltan felvállaló karaktert játszik, tehát mondhatjuk, igazán kimaxolta az előbújást.

őszinteség homoszexuális Casey Legler coming out day Cynthia Nixon Ellen DeGeneres előbújás napja Jeanette Winterson leszbikus Oprah Winrfrey Pride Ruby Rose
Ellen DeGeneres - Forrás: Wikipedia/ Toglenn

Ellent nemcsak a bátorságáért és az őszinteségéért szeretjük, hanem a nagy szívéért és a varázslatos humoráért is, amellyel még a sokszor keservesen nehéz belső útkeresést is végtelenül szórakoztatóvá tudja varázsolni. Például ilyen ellenizmusokkal:

„Fogadd el magadat olyannak, amilyen vagy! Kivéve persze, ha sorozatgyilkos vagy."

„Ha valaki azt mondja, fura vagy, köszönd meg neki!"

„Kövesd a saját vágyaidat, és mindig maradj hű önmagadhoz! Sohase kövesd más valakinek a nyomát, hacsak nem tévedtél el az erdőben, és végre rá nem találtál egy nyomra. Ez esetben mindenképpen azt kövesd!"

Casey Legler

A 38 éves francia születésű modell nem mindennapi jelenség, 189 centiméteres magasságával, fiús alkatával, harsány tetoválásaival hamar kitűnik a tömegből. Casey 13 éves korától úszott versenyszerűen, 1996-ban még az olimpiára is kijutott. A versenyzést azonban nem sokkal később abbahagyta, miután mássága miatt számtalan incidens érte. A coming outolását követően csapattársai kitiltották a női öltözőből, majd átirányították a mozgássérültek számára fenntartott mellékhelyiségbe. De az nevet, aki utoljára nevet. A sok rosszindulatot és negatív megkülönböztetést Casey végül képes volt a saját javára fordítani. Manapság már különleges alkatának és androgün szépségének köszönhetően ő az egyik legkeresettebb modell, jelenleg a Ford ügynökség képviseli. Sikeres férfimodellként dolgozik. És ezt az egészet így éli meg:

„Férfiruhákba öltöztettek, mert ezek jöttek rám. Az egyetlen dolog, ami egyedi, ami más, hogy biológiailag nő vagyok. Ha a rólam kialakult kép akárcsak egyetlen gyereknek is segít elhinni, hogy igenis van helye a világban, akkor pontosan ez az, amit csinálni akarok."

Ruby Rose

őszinteség homoszexuális Casey Legler coming out day Cynthia Nixon Ellen DeGeneres előbújás napja Jeanette Winterson leszbikus Oprah Winrfrey Pride Ruby Rose
Ruby Rose - Forrás: Wikipedia/ Eva Rinaldi

A gyönyörű, 29 éves ausztrál színésznő az Orange is the New Black című nagy sikerű börtönsorozatból lehet ismerős. Mostani káprázatos, virágzó élete éles ellentétben áll gyerekkorával, amikor rengeteg támadás érte mássága miatt, amelyet már egészen fiatalon tudott és felvállalt. Számtalan nehézségen ment keresztül, depresszióval küzdött, 12 éves korában pedig öngyilkosságot kísérelt meg. Végül a modellkedésben volt képes megtalálni önmagát, ahol bátran kísérletezhetett női és férfi énjének párhuzamos kibontakoztatásával. Ruby Rose azóta sem hajlandó magát a nemi szerepek által diktált szigorú, szoros keretbe foglalni, képlékenyen áll a saját nemiségéhez. Átalakulását, melyben fittyet hány a berögzült társadalmi elvárásokra, levetkőzve szó szerint és átvitt értelemben is a ráerőltetett konvenciókat, egy lenyűgöző videóban örökítette meg (figyelem, a videót csak 18 éven felülieknek ajánljuk!).

Jeanette Winterson

őszinteség homoszexuális Casey Legler coming out day Cynthia Nixon Ellen DeGeneres előbújás napja Jeanette Winterson leszbikus Oprah Winrfrey Pride Ruby Rose
Jeanette Winterson - Forrás: Wikipedia/ Installation of Chancellor Professor Jackie Kay MBE

A brit írónő 16 éves volt, amikor őszintén elmondta nevelőanyjának, hogy egy másik lányba szerelmes. „Miért lennél boldog, ha lehetsz normális?” – hangzott el erre a megrökönyödött szülői válasz. Jeanette azonban nem adta fel saját magát csak azért, hogy jobban beleilleszkedhessen a körülötte lévő „normális” világba. Inkább útnak indult, hogy megkeresse a maga boldogságát, hiszen ez a legnormálisabb emberi ösztön, ami csak létezhet. És ezt üzeni a világnak:

„Az mutatja meg, mennyit érsz, hogy mennyit vagy hajlandó kockáztatni."

„Csináld teljes szívedből! Vagy egyáltalán ne csináld!"

„Talán az, hogy az ember semmi módon nem hagyja magát megtörni, fényt és levegőt enged be, elegendő ahhoz, hogy tovább lehessen hinni a világban."

Cynthia Nixon

A Szex és New York sztárja a kiváló bizonyíték rá, hogy a szerelem nem korlátoz, szabályai nincsenek kőbe vésve, és nem ismer szigorú határokat sem. Nem azért szeretünk bele valakibe, mert az XX vagy épp XY kromoszómákkal rendelkezik, hanem mert elvarázsol bennünket a kisugárzása, a személyisége, a mozdulatai, a grimaszai és a vonzó személyisége.

őszinteség homoszexuális Casey Legler coming out day Cynthia Nixon Ellen DeGeneres előbújás napja Jeanette Winterson leszbikus Oprah Winrfrey Pride Ruby Rose
Cynthia Nixon - Forrás: Wikipedia/ Metropolitan Transportation Authority of the State of New York

Nixon 15 éven keresztül volt férjnél, az angol professzorral kötött házasságából egy fia és egy lánya is született. 2004-ben azonban beleszeretett az aktivista Christine Marinoniba. Kapcsolatukat 2012-ben tették hivatalossá New Yorkban.

„Nem igazán érzem, hogy megváltoztam volna. Egész életemben férfiakkal jártam, és soha azelőtt nem szerettem bele nőbe. De amikor mégis megtörtént, cseppet sem tűnt furcsának. Én csupán egy nő vagyok, aki történetesen egy másik nőbe szerelmes.”

Fiala Borcsa

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Getty Images/ Steve Johnson