A párkapcsolatok, házasságok természetes velejárói a krízishelyzetek, nagyobb érzelmi hullámzások. Egy kapcsolatban nem lehet tartósan azonos érzelmi hőfokon égni, nem ígérhetünk egymásnak élethosszig tartó boldogságot. Legnagyobb igyekezetünk ellenére is nehézségekkel találjuk szembe magunkat.

Az ezekhez való viszonyulás egyrészt egy tanulási folyamat eredménye, hiszen meghatározó, hogy mit láttunk otthon. Másrészt a kapcsolat aktuális állapotától, a párok érzelmi intelligenciájától, konfliktuskezelő képességétől és a kapcsolat érzelmi tartalékaitól is függ, mire vagyunk képesek a nehéz helyzetekben.

Minden párkapcsolati krízis esetén vannak jól körülírható okok. Sokszor ismételt mantra, hogy egy kapcsolat: „nem megy magától, nem tudjuk, hol rontottuk el, pedig eddig minden rendben volt!” Igen, a felszínen, de érdemes feltárnunk a mélyben a válság valódi okait.

Összegyűjtöttem azokat a tipikusnak mondható panaszokat, amelyekkel megkeresnek a segítséget kérő párok.

Íme, a tíz legjellemzőbb párkapcsolati válsághelyzet:

1. Kommunikációképtelenség

A rossz kommunikációt általában sok-sok vitás helyzet előzi meg, amelyeket a felek képtelenek voltak eredményesen lezárni.

Jellemző mondatok: „Veled semmit nem lehet megbeszélni, mert rögtön ordítozol! Oda se figyelsz arra, amit mondok, meg se érted, mi a gondom!” A másik véglet épp a problémák elhallgatása, és a sokszor hetekig tartó némaságba való burkolózás, kivárás.

Ezt tehetjük: Az egyik legfontosabb cél: a tárgyalóképes helyzet megteremtése, egyszerűen megfogalmazni és elmondani egymásnak, mi bánt bennünket!

2. Egymás hibáztatása

Számtalan érvet tudunk felhozni arra, hogy a másik miben hibás.

Jellemző mondatok: „Nem elég figyelmes, nem elég pedáns, nem szeret eléggé, nem keres elég pénzt, nem elég türelmes…”

Ezt tehetjük: El kellene jutnunk odáig, hogy, mindenki vállalja a saját felelősségét a problémában. A fennálló helyzetet közösen teremtették, az volna a legjobb, ha ezt is együtt tudnák megoldani. Ez legyen a kiindulópont egy krízis esetén.

3. Amikor az egyik fél állandó hiányérzettel küzd...

... akkor hajlamos a problémákat felnagyítani, míg a partner sokszor a töredékét sem érzi a gondoknak.

Jellemző mondatok: „A párom nem hajlandó változni, egyszerűen semmi sem megy, nincs ránk ideje, semmi nem érdekli, csak a munka, ez így nem család!" Veled van a baj, te kérj segítséget, nem nekem kell a pszichológus.”

Ezt tehetjük: Mindenképpen az kérjen segítséget, akiben megfogalmazódott a probléma, ne a partnerét próbálja nyomasztani a gondokkal, mert így csak fokozza az ellenállását, értetlenségét.

4. Régi sérelmek állandó felemlegetése

Konfliktusok estén nagyon gyakori és nehezen elengedhető nehézség a régi sérelmek állandó felemlegetése. Ezek a kapcsolatok megrekedtek a múltban, semmiképp nem mutatnak előre.

Jellemző mondatok: „Miért nem vetted észre, amikor három éve olyan rossz passzban voltam? Képtelen vagyok megbocsátani ezért!”

Erre figyeljünk: Amennyiben a régi sérelmeinken rágódunk, rendszeresen szembesítjük múltbéli hibájával partnerünket, és emiatt bűntudatot keltünk benne, így őt is rendre megbántjuk, hisz képtelenség hosszútávon vezekelni egy régi tévedésért, hibáért.

5. Negatív érzelmek eluralkodása

Amennyiben rossz a hangulat egy kapcsolatban, vagy az egyik fél örökké sértett, ez megmérgez minden – a kapcsolat jobbítására irányuló – erőfeszítést.

Jellemző mondatok: „Próbálok a kedvében járni, de semminek nem örül. Programokat szervezek, odafigyelek, kedveskedem, erre azt kapom: Korábban kellett volna.”

Ezt tehetjük: Értékeljük a partnerünk erőfeszítéseit, és ezt jelezzük is neki, durcáskodás és búskomorság helyett. Próbáljunk mosolyra mosollyal válaszolni!

6. Tanuld meg kifejezni az érzelmeidet!

Ha elégedetlen vagy, igyekezz előre csökkenteni magadban a feszültséget, mielőtt találkoztok. Ellenkező esetben csak rosszabb lesz a helyzet.

Jellemző mondat: „Már megint itt hagytad a mosatlan edényeket, kifolyik a szemét, ez se tűnik fel! Képtelen vagy megmozdulni, jobb, ha haza se jövök!”

Ezt tehetjük: Például bocsásd előre azt, hogy „Ne haragudj, de ma rossz napom volt, olyan ideges vagyok.” Ilyenkor a partner tudja, mire számíthat: rossz passzban van ennyi, kimondta, nem vádolt meg semmivel, de azért csökkent a feszültsége. Míg, ha a jellemző mondat hangzik el, máris kész a terep egy hatalmas vitához.

7. A krízis nem feltétlenül vezet váláshoz

A konfliktustól sokan megijednek, és túlreagálják a válsághelyzetet.

Jellemző mondat: „Ha ez így marad, elválok. Ezt nem lehet tovább bírni, elegem van, ennél még a válás is jobb!”

Ezt tehetjük: Kerüljük egymás fenyegetését. Ezek a kijelentések lassan aláássák a kapcsolatot, mindenféle konstruktív megoldás, előrelépés helyett. Ne a válás ne az egyetlen lehetséges alternatíva legyen a krízishelyzetben!

8. Hangos kiborulások helyett...

Nyilván adódik olyan pillanat, amikor ez elkerülhetetlen, de a rendszeres, hangos összecsapások csak átmenetileg csökkentik a feszültséget, semmiképpen nem vezethetnek eredményre.

Ezt tehetjük: Inkább igyekezzünk valós érzéseinket szavakba önteni, ha máshogy nem megy, szakember segítségével. Valahogy így: „Kötődöm hozzád, de ezt az állapotot már nem tudom elviselni, mert fájdalmat okoz, nehezen uralkodom az érzéseimen.”

9. Eltávolodás

Krízishelyzet lehet a már meglazult érzelmi kapcsolatra adott reakció, de maga a krízis is okoz egyfajta érzelmi eltávolodást, csökkenhet az intimitás.

Ezt tehetjük: Próbáljunk meg újra az együtt töltött időre, és annak minőségére figyelni. Ne büntessük a párunkat azzal, hogy elutasítjuk a közeledését! Inkább mondjuk el neki, milyen sokat jelent számunkra!

10. Döntéskényszer

Amit semmiképp se tegyél krízishelyzetben: Ne kényszeríts ki semmilyen döntést és ne zsarold érzelmileg! Ne féltékenykedj! És ne vádolj! Ne várd, hogy kitalálja, mi lenne jó neked, inkább mondd el neki! A legfontosabb, hogy bízz benne, bízz magatokban!

Szalánczi Kriszta

 

 Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Shutterstock/hans.slegers