„Ha nekem itt kell lennem, idehozom a világot” – Harminc éve építi a Nomádot Balogh Bari és családja

–

Both Gabi/WMN: Úgy hallottam, nemigen van konfliktus a családban a szállodával kapcsolatban.

Balogh Bari: A külső szemlélők talán azon szoktak a legjobban meglepődni, hogy mi, hárman, testvérek, mindenben együtt tudunk működni, és egy rugóra jár az agyunk. Nálunk az a szerencsés leosztás, hogy mindenki másban jó. A bátyám „antivendéglátós”, cserébe ő az, aki az édesapánktól örökölte az építészet iránti kreativitását. Mi bármit kitalálunk, ő megépíti.

Az öcsémnek köszönhetjük, hogy vendéglátósok lettünk, ő volt a „casus belli” – édesanyám pedig úgy nevezte: „ő a desszert”. Tíz évvel fiatalabb nálam. Anya az ő születése miatt maradt otthon, korábban tanárnő volt.

B. G./WMN: Olvastam az egykori IBUSZ-szobákról: ezzel kezdődtek a Balogh család kalandjai a Kádár-kor idegenforgalmi bugyraiban. 

B. B.: Az egri házunk stratégiailag szuper helyen volt, mert a vár mellett, a Gárdonyi-ház előtti parkolóra nézett: ott álltak meg a kalandvágyó külföldi turisták a nyolcvanas évek elején. Innen indult minden. Egyszer csak anya megvilágosodott: „Itt van ez a három fölösleges hálószoba, ezeket ki lehetne adni.” Akkoriban Egerben alig voltak magánszállások, főleg az állami dömpingszállodák fogadtak vendégeket.

B. G./WMN: A Kádár-érában ez nem lehetett túl egyszerű…

B. B.: Gyerekkoromban heti rendszerességgel jártam a rendőrségre: le kellett adni a nálunk megszálló külföldiek összes adatát papíralapon. Mi is X-esek voltunk. Egy szürke épületbe kellett mennem, ahol az ablakok előtt sorba álltam, hogy leadjam a neveket. Nagyon más világ volt. Minden hétvégénk azzal telt, hogy a vendégeket hoztuk-vittük Szilvásváradra, a Hortobágyra, és próbáltuk megmutatni nekik Magyarországot.

B. G./WMN: Ezért lettél idegenvezető?

B. B.:

Lehet, de ez teljesen véletlenül alakult így. Egyszerűen elfelejtettem elmenni a főiskolai felvételire, mert szerelmes voltam, és benéztem az időpontot.

Szerettem volna hasznosan tölteni azt az egy évet, ami kimaradt, ezért egyszerre iratkoztam be az összes létező képzésre: a valutapénztárostól kezdve a büféárusítón át az idegenvezetésig. Az egyik idegenvezetői órára bejött egy ember, és megkérdezte, beszél-e valaki olaszul. Én nagyon bátran jelentkeztem, pedig összesen egy évig tanultam a nyelvet.

B. G./WMN: Szóval tizenkilenc évesen egyedül elvittél egy negyvenfős turistacsoportot Velencébe, és vissza is hoztad őket?

B. B.: Hát, valahogy így. Előfordult, hogy egy héten háromszor is voltam Velencében. Havi 24–26 napot töltöttem külföldön.

B. G./WMN: Aztán mégis hazajöttél. Miért?

B. B.: Apánk abban hitt, hogy „ha van két forintod, abból téglát vagy földet kell venni”. 

Összehívott minket. Egy rom áll ott, ahol ma a szálloda van, a másik oldalon pedig egy szemétledobó.

Amikor megtudta, hogy eladó ez a terület, licitált rá. Ott álltunk a dombtetőn, amikor azt mondta: „Ezt megvesszük.” Mi pedig azt kérdeztük: „Minek?” Én nem láttam benne semmit, csak a sok szemetet. A falufejlesztési tervben az szerepelt, hogy itt egy kempinget kell kialakítani. Mi egyáltalán nem értettünk hozzá, de azért belevágtunk. Az út szintjétől összevissza lejtett a terep a patak felé. Csak a földmunka egy évig tartott, mire kialakítottuk a sík területet. 

Azt is mondta apánk, hogy ha ez a völgy a miénk lesz, haza kell jönnünk. Akkor úgy gondoltam, nincs benne túl sok potenciál, az én életemet biztosan nem fogja megváltoztatni. Ehhez képest sorsfordító volt.

Mondhatom, hogy feláldoztam az életemet a Nomád oltárán, de attól vagyok az, aki vagyok, hogy ezt végigcsináltam. Napi huszonnégy órában, heti hét napon át tettem bele a fizikai és szellemi munkát, így jutottam el idáig.

Előtte körbeutaztam a világot, utána pedig itt, a falu szélén kézzel mostam a terítőket. Nagyon spártai körülmények közül indultunk.

B. G./WMN: Ezért is lett a nevetek Nomád? Nagyon jó név, de okozhat néha félreértéseket is, nem?

B. B.: Ezt a mai napig megkérdezik a vendégek: „hozzanak-e ágyneműt és törülközőt? Mennyire vagyunk nomádok?” Amikor már felépült a szálloda, de még a kemping is működött, sokan nem értették, miért nem változtattuk meg a nevünket.

A nomád csak a magyar nyelvben jelenti a spártai körülményeket. Mindenhol máshol az utazással és a szabadsággal kapcsolják össze. Én rögtön arra asszociálok, hogy a nomádság a természeti környezethez való közelséget jelenti.

A kemping után a glampinggel is úttörők voltunk Magyarországon, úgyhogy a név ehhez is passzolt.

B. G./WMN: Sok mindenben úttörők voltatok, nem csak ebben.

B. B.: A világ minden részén, különböző szállodákban eltöltött idő hatott a Nomád fejlődésére is, sok ötletet próbáltam megvalósítani. Például emlékszem hogy nálunk volt az első olyan szállodai szoba Magyarországon, amelyben a kád a szobában állt. Mauritiuson és Madagaszkáron láttam először ilyet.

Amikor megnyitottunk, a hónap minden napján itt voltam, a falu szélén, egy völgybe zárva. Látástól vakulásig dolgoztunk, nem volt pénzünk alkalmazottakra. Akadtak pillanatok, amikor azt éreztem, ez nagyon sok. Hiszen bárhol élhettem volna a világban, addigra már komoly kapcsolati tőkém volt. Ezért időnként elvállaltam néhány nagyon speciális utat. Extrém desztinációkra, különleges szállásokra vittem a vendégeket, ezeken az utakon, egy évtized alatt végignézhettem, hogyan válik egy-egy kisebb település turisztikai célponttá.

B. G./WMN: Gondolom, hogy ez a látásmód nemcsak a Nomád alakulására hatott, hanem Noszvajt is formálta.

B. B.: Megpróbáltam ezt a tudást hazahozni és „noszvajosítani”. Volt egy víziónk arról, mit szeretnénk itt látni egy-két évtized múlva, és most tényleg eljutottunk oda, amit elképzeltünk. Az, hogy Noszvaj ma már önálló desztináció, és nem egyszerűen egy Eger melletti település, szerintem óriási siker.

B. G./WMN: Innen most merre van az előre?

B. B.: Nagyon hiszem, hogy az univerzum akkor dobja be a következő lépcsőt, amikor megértünk rá.

Nemrégiben került képbe Magyarországon a Kék Zóna Projekt, amely nálunk mutatkozott be. Végiggondoltam az Idegenforgalmi Egyesület elnökeként, hogy a vendéglátás ma már olyan mértékben hat a falu életének minden területére, amit csak közösen lehet jól alakítani. Ezért együtt kell megfogalmaznunk, hol szeretnénk látni Noszvajt tíz-húsz év múlva. 

Összehívtunk mindenkit egy teadélutánra a jógaoktatóktól a művészekig, és gondolkodtunk. A kék zónáknak kilenc kritériuma van, és mi mindegyiknek megfelelünk. Valójában csak tudatosítanunk kell ezt magunkban.

Az, hogy Noszvajon nincs három aqua-park és öt vízicsúszda, azért van, mert nem engedtük, hogy legyen. Azt mondtuk, húsz év múlva az lesz a legnagyobb érték, hogy itt van levegő meg madárcsicsergés, és érintetlen a természet. Nem romboljuk szét valami vidámparkkal. Akkor még hülyének néztek bennünket, mondván: „nem hagyjuk, hogy fejlődjön a falu”, most pedig már mindenki ezt árulja.

Ha ügyesen sáfárkodunk ezekkel az adottságokkal, olyan környezetet teremthetünk, amely méltó a kék zónákhoz – az itt élőknek és a látogatóknak egyaránt. Aki Noszvajra jön, tanulhat abból, hogyan él és lélegzik ez a falu. Erre a környezetközpontú, lelassulós, mindfulnessre épülő szemléletre ma már vannak szavaink. Húsz évvel ezelőtt még nem voltak. Sokkal nehezebb volt megfogalmazni, mit is szeretnénk adni.

B. G./WMN: Ebből is látszik, hogy a Nomád feltűnően organikusan fejlődött az elmúlt 30 évben, gyakran szembemenve az aktuális trendekkel.

B. B.: Amiért ma végtelenül hálás vagyok. Mindig igyekeztünk megtartani azt a léptéket, amely családi vállalkozásként és fenntartható működés mellett még vállalható volt. Csak addig nyújtózkodtunk, ameddig a takarónk ért.

Amikor 1996-ban megnyitottuk a kempinget, még egészen más volt a koncepció. Az alapokat folyamatosan módosítani kellett, mert közben fejlődött az épület, változtak a vendégek igényei, és mi magunk is. Állandóan átépítettünk, hogy mindig megfeleljünk az aktuális elvárásoknak – és ennek valószínűleg sosem lesz vége. Szerencsések vagyunk, mert a bátyám ezt kiválóan kézben tartja. Nagyon sokáig zéró koncepciónk volt, de éppen ebből nőtt ki a ház megismételhetetlen karaktere.

B. G./WMN: Az volt az érzésem, amikor beléptünk ide a WMN csapatával, hogy egyfajta eklektikus harmóniába érkeztem. 

„Koncepciózusan eklektikus” – szól közbe Chripkó Lili fotós kollégám. 

B. B.: Én belülről már nehezen tudom megítélni, mi az, amit létrehoztunk, de egy külső szemlélőnek sokkal könnyebb rálátnia. 

Ennek a völgynek olyan adottságai vannak, amelyeket nehéz elmagyarázni. Tudatos döntés volt, hogy próbáljuk kizárni a külvilágot. Sokan hetente elmennek a ház előtt úgy, hogy fogalmuk sincs, mi van odabent, mert kívülről szinte semmi sem látszik. Az is rendhagyó, hogy a főépület háttal áll az útnak, miközben a legtöbb szállodában éppen a bejárat a legreprezentatívabb rész. Nálunk ez sem így van.

Egyszer Langkawin, a Maláj-félsziget közelében megszálltam egy régi kínai kereskedőházban, ahol feng shui-tárlatvezetés is járt a szálláshoz. Az egész tér a több ezer éves térrendezési hagyomány tökéletes példája volt. Ahogy hallgattam az alapelveket, rájöttem: a Nomád is pontosan ilyen. Pedig akkor még fogalmunk sem volt arról, mi az a feng shui.

Egy idő után tudatosan zártuk ki a külvilágot, mert azt szerettük volna, hogy amikor megérkezel a völgybe, azt érezd: védett közegben vagy, amely simogat és magához húz.

Érdekes energiája van ennek a helynek, van, aki szerint olyan, mint egy anyaméh. Sok vendég mindenféle túrát tervez, mielőtt megérkezik, aztán képtelen kilépni innen, mert annyira pihentető ez a közeg. Ma is volt két vendég, akik távozáskor pontosan ezt mesélték. Én pedig csak megköszöntem nekik, mert megértették, mit szeretnék adni.

B. G./WMN: Amíg nem érkezel meg, nem érted, hogy elég itt lenned?

B. B.: Pontosan! Azt érzékelem, hogy akár két nap ittlét is szinte életmentő lehet, mert végre tényleg kilépsz az információs világból. Nem kell csinálni semmit. Látom az embereken, hogyan találnak vissza mentálisan önmagukhoz. Jelen vannak a saját életükben. Az egész világ az ellen dolgozik, hogy élhess, de a Nomád szerencsére még ma is egy élhető hely.

Éppen azért, mert nem akartam eltemetni magamat egy faluszéli völgyben, azt gondoltam: ha nekem itt kell lennem, akkor idehozom a világot. És hála istennek, sikerült.

B. G./WMN: Mi vezet a láthatatlan felé? Hol vagy te ebben a történetben? 

B. B.: A különböző korszakokban mindig más volt a szerepem. Néha úgy éreztem, beáldozom magamat a családi biznisz oltárán. A barátaim viccesen azt mondták rám, hogy „Nomádné Balogh Barbara” vagyok, mert gyakorlatilag házasságra léptem a Nomáddal, ami megakadályozta az igazi házasságot. Mindig a Nomád élvezett prioritást. 

Ha visszafelé nézem az önismereti folyamatomat, ezek talán azért történtek így, hogy időnként felülhessek a repülőre, és elmehessek valahová. Sokat adtam az életemből a Nomádnak, és volt időszak, amikor ezt nagyon fájdalmasnak éltem meg. Közben mégis nagyon a helyemen vagyok.

Nyilván vannak ennél százszor szebb szállodák, de az a lélek, amely ebben a házban van, tőlem, a családomtól és a kollégáimtól ered.

Válogatott brigáddal dolgozunk. Van egyfajta szűrő, amely nem engedi be ebbe a térbe sem a rossz vendéget, sem a rossz munkavállalót. Érdekes, kiket hoz ide a vonzás törvénye.

B. G./WMN: Például Arankát, a legendás kutyátokat, aki sajnos már nem él, de mi még találkozhattunk vele. Remek páros voltatok: Ari és Bari.

B. B.: Aranka még mindig jelen van fizikai valójában, de sajnos már csak egy urnában. Úgyhogy várjuk, ki sétál be a helyére. Aranka gyakorlatilag egy dáma volt. Szuverén egyéniség. Egy csomószor gondoltam arra, hogy tanulnunk kéne Arankától, aki nem pitizik, nem kunyerál, mégis mindenki az ő kegyeit keresi. Ez volt az ő birodalma, és mi voltunk az alattvalói. Sokat hozzánk tett. Egy felügyeleti szerv volt. Terápiás kutya. Azonnal kiszúrta, ha valaki félt a kutyáktól, rögtön odament hozzá, és oldotta feszültséget. Neki küldetése volt. Rengeteg fotót kaptunk róla a vendégektől.

B. G./WMN: Nagyon jó az Aranka for President-póló is, ami még akkor készült, amikor élt.

View this post on Instagram

A post shared by Nomad Hotel & Glamping (@nomadnoszvaj)

B. B.: Igen, még időben megérkezett. Sokan hordják ezt a pólót, van egy vendégünk, aki jár-kel a világban, és a póló révén nagyon sok kapcsolódása lesz, mert mindenkit érdekel, hogy mi ez.

B. G./WMN: Mi lesz az utódlással?

B. B.: A Covid alatt sok időnk lett azon merengeni, hogy mi is érdekel minket, amikor nem a vendéglátással foglalkozunk. Az egyik ilyen terület számomra a kert, a másik pedig a bútorfelújítás, az, hogy új értelmet adhassak egy tárgynak. Ez adja nekem a legnagyobb örömöt. Illetve a természetben való létezés. Ezzel a tudással felvértezve vártam a nyugdíjba vonulást. Az összes utazásom során azt néztem, tudnék-e ott élni, és ha igen, akkor mit csinálnék. Mindig megtaláltam azt, hogy miben tudnék ott jól lenni.

Amikor már közeledett a tervezett nyugdíjba vonulás, álltam a veteményesben, és volt ott egy pici barackfa. Megláttam rajta az első barackot, és arra gondoltam, hogy ezt én már nem tudom máshol megcsinálni. Akkor jöttem rá, hogy nekem egy kertet kell teremtenem. Ez itt az én kis paradicsomom. Ekkor még nem tudtam, hogy nem fogom átadni a bátyám fiának, Bencének a házat, aki azóta saját vállalkozást indított, megnyitotta a Fázist.

Azt éreztem, hogy itt van a helyem, de bármikor kimehetek a világba, ott lehetek, ahol akarok. Ezt viszont én teremtettem, és nincs már időm még egyre. Ezt kell elkezdeni élvezni. Nem csak a munkát beletenni.

B. G./WMN: Képes leszel erre?

B. B.: Egyre inkább azt gondolom, hogy igen. Az elmúlt pár hétben szinte folyamatosan kint voltam a kertben, és mindenféle bolondságokkal kísérleteztem.

Élmény, hogy találkozom és beszélgetek a vendégekkel. Nagyon más, mint amikor egy recepciós pult mögött állsz.

Most már saját magam határozom meg, mivel töltöm az időmet, mert megtehetem. Ez még két évvel ezelőtt is lehetetlen volt, de most felelősségteljes csapat vesz körül. Nekem is el kellett jutnom odáig, hogy el tudjam engedni a dolgokat. Amíg nincs meg a tér, hogy bejöjjenek oda, addig az sem derülhet ki róluk, hogy jók abban, amit csinálnak.

B. G./WMN: Milyen céljaid vannak még?

B. B.: Az életem másik nagy célja, hogy a lehető legtöbb időt töltsem az öcsém gyerekeivel. Lázár hétéves, Mimi még csak egy. Mimi lesz a következő szállodavezetőnk. Látom rajta, hogy maga köré görbíti az univerzumot. A jövőnek is dolgozom. 

Nem tudom, mi lesz itt húsz év múlva, de amikor furcsa gyümölcsfákat ültetek kísérleti jelleggel, akkor arra gondolok, hogy legyen mit enniük a gyerekeknek, mert nem biztos, hogy a barack bírni fogja ezt a klímát.

B. G. /WMN: Ez jó végszó.

„Én úgy szeretném, ha a barack is bírná” – jegyzi meg Lili.

B. G./WMN: Ez még jobb végszó.

B. B.: Mi tényleg próbálunk úgy működni, hogy itt húsz év múlva is lehessen Nomád, és legyen víz.

Both Gabi