Megszólalt Epstein megfélemlített asszisztense: „A láncok kevésbé voltak láthatók, de attól még ott voltak”
Az Anya álnéven nyilatkozó nő éveken át Jeffrey Epstein amerikai milliárdos szexuális bűnöző közvetlen környezetében élt és dolgozott. A nő most a BBC-nek mesélte el először részletesen, hogyan működött az a kifinomult manipulációs rendszer, amely szerinte inkább hasonlított egy szektára, mint munkahelyre. Hírszemle.
–
„Még mindig nem sikerült teljesen beletörődnöm, hogy évekig bántalmaztak. Nem voltam hozzáláncolva az ajtóhoz, nem voltam bezárva egy pincébe. A láncok kevésbé voltak láthatók, de attól még ott voltak”
– így emlékszik vissza az Anya álnéven nyilatkozó nő, aki évekig Jeffrey Epstein asszisztense volt, de nemcsak időpontokat egyeztetett vagy kávét főzött. A szexuális bűncselekmények miatt elítélt amerikai milliárdos teljes kontrollt gyakorolt az úgynevezett asszisztensei élete fölött: lakhatást és egyéb juttatásokat biztosított nekik, megszabta, hova mehetnek, állandóan készenlétben tartotta őket, figyelte a telefonhívásaikat, és rendszeresen szexuálisan bántalmazta őket.
Anya Oroszországban nőtt fel, majd húszas évei elején modellként dolgozott Európában, olyan divatházaknak is, mint a Chanel vagy a Fendi. Egy párizsi modellügynökségnél ismerkedett meg Daniel Siad modellügynökkel, aki azzal kecsegtette, hogy bemutatja egy befolyásos ismerősének, aki segíthet beindítani amerikai karrierjét. Ez az ismerős Jeffrey Epstein volt.
A magát modellvadásznak nevező Siad neve közel kétezer alkalommal szerepel a januárban közzétett Epstein-aktákban. Volt, hogy pénzt kért arra, hogy európai kis falvakban kutasson a tehetségek után.
Epstein párizsi luxuslakásában fogadta. Azt kérte tőle, vetkőzzön fehérneműre, hogy felmérhesse modellként az adottságait. Ezután kritizálni kezdte a testét, azt mondta, nincs elég jó formában, és keményebben kellene edzenie. A modellvilágban az ilyen megjegyzések nem számítottak szokatlannak, ezért Anya nem gyanakodott. Közben Epstein folyamatosan érdeklődött a családjáról, a céljairól és az álmairól. Utólag úgy látja, ezzel azt próbálta feltérképezni, milyen pontokon tudja majd később befolyásolni.
Hónapokig tartott a behálózás
Anya igyekezett eleget tenni Epstein kérésének, egy évig megszállottan edzett. A milliárdos rendszeresen meztelen fotókat kért tőle, miközben azt ígérte, hogy hamarosan bemutatja a megfelelő embernek. Végül valóban megszervezett egy találkozót a Next Management ügynökség társalapítójával, Faith Kate-szel, de a kevesebb mint félórás alkalom után azt mondta neki Epstein, hogy az ügynökség nem akarja alkalmazni. Csak évekkel később, az úgynevezett Epstein-akták nyilvánosságra kerülésekor derült ki Anya számára, hogy az ügynökség valójában már jóval korábban elutasította, vagyis hónapokon át hiú reményekkel hitegették. De a találkozókor már teljesen megbízott Epsteinben.
A milliárdos már az elején azt mondta neki, hogy látja, hogy okos és gyanakvó a helyzet miatt, de nyugodjon meg, nem akar vele lefeküdni.
„Úgy gondoltam, hogy elképesztő ez a férfi, teljesen átlát rajtam”
– emlékezett vissza.
Epstein később floridai birtokára hívta, ahol akkor éppen egy korábbi, lényegesen enyhébb bűncselekmény miatti házi őrizetszerű büntetését töltötte, ekkor bántalmazta őt először szexuálisan. A nő azt mondja, amikor kijöttek a szobából, a többi asszisztens nevetve viccelődött rajta, ő pedig úgy érezte, talán csak túlreagálta a történteket. „Azt gondoltam, lehet, hogy velem van a baj” – idézte fel. Ez a bántalmazó kapcsolatok egyik legjellemzőbb következménye: az áldozat fokozatosan elveszíti a saját ítélőképességébe vetett bizalmát.
És miután az amerikai milliárdos azt mondta neki, nem lesz belőle modell, Anyának asszisztensi munkát ajánlott, a feladatot azonban nem így képzelte. Állítása szerint az idő nagy részében csak várakozott, hogy valamilyen feladatot kapjon, miközben a milliárdos folyamatosan megalázta, amiért „nem csinál semmit”. Az asszisztenseknek a nap 24 órájában elérhetőnek kellett lenniük, és engedély nélkül még ebédelni sem mehettek el. A nőnek nem volt saját bankszámlája, papírjai sem voltak rendben, így lakást sem tudott volna bérelni, egészségügyi ellátásáról pedig Epstein gondoskodott. Ezzel teljes anyagi és jogi függőségben tartotta.
Anyanak a teste fölött sem volt valódi kontrollja. Mivel Epstein nem szerette a hasán lévő apró tetoválást, ezért azt el kellett távolíttatnia. Ugyanakkor a lézeres megoldást túl hosszúnak tartotta, így a bőrfelületet inkább kivágatta a milliárdos. A beavatkozás maradandó hegeket hagyott, majd egy évvel később megismételtette, mert nem volt elégedett az eredménnyel.A Kongresszus előtt korábban vallomást tevő Sarah Kellen – aki szintén Epstein egyik asszisztense volt – hasonlóan írta le ezt az időszakot. Szerinte a milliárdos fokozatosan lerombolta az önálló döntéshozatal képességét, így áldozatai egyre inkább tőle függtek.
A bántalmazás ökoszisztémája
Anya szerint Epstein folyamatosan megfigyelte az asszisztenseket. Az általuk használt telefonokat ő biztosította, így tudta követni a hívásaikat. A nő arról is beszélt, hogy Epstein kompromittáló felvételeket készített róluk, majd időről időre emlékeztette őket arra, hogy ezek a birtokában vannak. Amikor egy nő megszökött, magánnyomozót fogadott a felkutatására, és állítólag egy 700 ezer dolláros számlát is összeállított arról, mennyivel tartozik neki.
Az üzenet egyértelmű volt: aki elmegy, azt utolérik.
Az asszisztenseknek új nőket is be kellett hálózniuk – Anya ma ezt tartja élete legszégyenletesebb részének. Anya elmondása alapján Epstein „úgy építette ki a bántalmazás ökoszisztémáját”, hogy az szolgálja a milliárdos terveit, hiszen ha az áldozatok is a gépezet részévé válnak, még nehezebb számukra a kilépés és a segítségkérés.
A nő végül az Epstein Áldozatainak Kártérítési Alapjától kapott jóvátételt, miután bizonyítékokkal támasztotta alá a történetét. Most azért vállalta a nyilvánosságot, mert szeretné megmutatni: a bántalmazó kapcsolatok nem mindig erőszakkal vagy bezártsággal kezdődnek. Sokszor apró ígéretekkel, lassan kiépített bizalommal és fokozatos elszigeteléssel veszik kezdetüket.
„Nem vagyok különleges ember. Egyszerűen valahogy sikerült túlélnem. Ha az én történetem akár egyetlen nőnek segít felismerni, hogy bántalmazó kapcsolatban él, akkor már megérte megszólalni” – mondta.
A kiemelt kép illusztráció, Forrás: Getty Images / Rick Friedman / Contributor, Unsplash / Eduardo Soares, Pexels/ As Novo