–

Amíg a rohamkocsit várta, Zsófi megpróbálta megszoptatni tizenegy hetes kislányát. Egyik mellére tette, aztán a másikra, de a teje már nem indult el. A szervezete addigra az életben maradásért küzdött, ő azonban még mindig azon töprengett, hogyan készítse fel a családját arra, hogy most pár napot kórházban tölt, ahová ő eddig csak szülni ment, komoly egészségi problémái nem voltak ugyanis addig a napig.

„Nagyon gyenge voltam, de azzal nyugtattam magam, rendben, ez most valami komolyabb dolog, de hamar hazajövök, addig valahogy meglesznek nélkülem” – meséli. És azt is megtudom, már a kórházba érkezéskor, 2024. december 2-án elvesztette az eszméletét. Hogy ezután mi történt vele, azt csak másoktól tudja. December 23-áról vannak először saját emlékei.

Egy vírus szinte teljesen elpusztította a szívizomzatát, az orvosok pedig azért dolgoztak, hogy életben tartsák.

Zsófi ma egy beültetett bal kamrai keringéstámogató eszközzel, közkeletű nevén műszívvel él. A szívében működő pumpát a testéből kivezetett kábel köti össze a vezérlőegységgel és az akkumulátorokkal, amelyeket egy hátizsákban hord. A készülékről egyetlen pillanatra sem csatlakozhat le.

„Ő az új élettársam” – mondja. „Mindig velem van, éjjel-nappal. Napközben a hátamon hordom, éjszakára pedig az akkumulátorokat töltőre teszem, magamat meg egy kábellel a konnektorhoz csatlakoztatom. Ahogy mások a telefont.”

„Én anya vagyok, nekem nem lehet bajom, gondoltam mindig is”

Zsófi 41 éves volt, amikor összeomlott a keringése. Addig nem volt ismert szívbetegsége. Korábban pedagógusként dolgozott, akkoriban két kislányáról gondoskodott otthon: a nagyobbik is csak három és fél éves volt.

A rosszullét egy nehezen körülírható, bal vállba sugárzó fájdalommal kezdődött. Nem tudta eldönteni, vajon elfeküdte-e a vállát, mozgásszervi-e egyáltalán a fájdalom, vagy valami más történik vele. Vasárnap éjszaka volt, mentőt hívtak hozzá. Megmérték a vérnyomását, de EKG nem készült. Mivel nem akarta otthagyni a két alvó gyerekét, úgy döntött, nem megy be a kórházba. Azt tervezte, reggel felkeresi a faluban dolgozó háziorvosát.

Az éjszakát már nem tudta fekve tölteni. A kanapén ülve, megtámasztott fejjel próbált pihenni, köhögött. Utólag tudta meg, hogy a szíve ekkor már nem tudta megfelelően keringetni a vért, ezért folyadék gyűlt fel a tüdejében.

Reggel még elvitték a férjével a nagyobbik lányát az óvodába, majd a kisbabával együtt elmentek a rendelőbe. A nővér már Zsófi arcát meglátva tudta, hogy nagy baj van.

„Azt kérdezte: »Zsófi, úristen, mi van veled?« Mondtam, hogy nem tudom, de nagyon gyenge vagyok, szédülök, és nem érzem jól magam. Neki az volt az első gondolata, hogy csinál egy EKG-t. Amikor a háziorvos meglátta a görbét, felugrott az asztala mellől, feltépte a rendelő ajtaját, és azonnal rohamkocsit hívott.”

Zsófi még mindig hezitált. De az orvos azt mondta: »Zsófi, ez most nem vita tárgya. Azonnal kórházba kell menni.« Értettem, amit mond, de csak az járt a fejemben: hogyan hagyjam itt a gyerekeimet? Mi lesz a kicsivel? Mi lesz a naggyal?”