–

Viszlát, narancs!

Athénban szavaztam. Egész nap olyan érzésem volt, mint gyerekkoromban, mikor ünnepély volt az oviban, vagy mikor beköszöntött a nyári vakáció első napja, vagy mikor tudtam, hogy az apukám ma ér haza egy külföldi utazásról. Nem volt bennem sem félelem, sem aggodalom, csak egyfajta belső bizsergéssel teljes bizonyosság. Mielőtt a falunk felől vezető kacskaringós hegyi utakról a sztrádára fordultunk volna, még megálltunk a Korinthoszi-csatornánál egy gyors rituáléra: a tesiórákon szerzett, annyi éven át feleslegesnek vélt tapasztalatomat kihasználva megragadtam egy narancsot, és a hídról a mélybe hajítottam. Messzire repült, és hatalmasat placcsant, én pedig elégedetten bólintottam, majd a szeánszot instán is megosztottam. Az azonnali visszajelzésekből másodpercek alatt világossá vált: tényleg elértük azt a bizonyos kritikus tömeget. 

Amiben én amióta az eszemet tudom, meggyőződéssel hiszek. Olyan társadalmi mérföldkövek, mint a választások, arra is jók, hogy számszerűsítsék, a racionalitás talajára helyezzék mindazt, amiben a pszichológia, a társadalomtudomány, a gazdaság, a spiritualitás és az ezoterika is egyetért, pedig látszólag nem sok metszéspontjuk van: ha elegen vagyunk, bármire képesek vagyunk. Kollektív és egyéni viselkedésmintákat, berögzült normákat, fogyasztói szokásokat, hitrendszereket és tudatosság-szintet úgy mozgathatunk együtt,

mintha egy lerobbant autót sikerülne betolni, és az újra megtáltosodna, mintha egy mocsárba süllyedt, kétségbeesett állatot mentenénk ki, mintha egy a dunsztos üveghez makacsul ragaszkodó fedelet sikerülne egyszeriben megmozdítani. Ez történt velünk most, magyarokkal. 

Olyan jó volt egymás szemébe nézni a honfitársakkal a nagykövetségen. A pillantásokból, a mosolyokból, a hanglejtésekből éreztem, éreztük: valahogy megértünk rá, hogy felismerjük, mennyi minden köt össze minket, és élve ennek a köteléknek a vérszerződés-szerű értékével, megtegyük, ami a dolgunk, mindannyiunkért. Néhány órával később pedig már potyogó könnyekkel figyeltem a Reels és TikTok-videókat, ahogy a felszabadult magyarok ellepik az utcákat, átadják magukat az évtizedek óta esedékes eufóriacunaminak, ami végre meghozta a megérdemelt boldogságunkat. Nekünk, a híresen-hírhedten folyton kesergő-panaszkodó népnek, aki a történelem során olyan sokszor állt a sötét oldalra, vagy lett rákényszerítve, hogy erőszakos hatalmakat szolgáljon. 

Álomszerű álmatlanság

Ez volt az első éjszaka az elmúlt egy hét során, amikor nem jött álom a szememre, mégsem éreztem magam fáradtnak – zakatolt az agyam és a szívem, de a múltamból oly ismerős inszomnia, ami szorongással és negatív gondolatspirálokkal jár, ezúttal másképp működött.