–

Azelőtt, amikor valaki megkérdezte tőlem, hogy „na, és milyen elengedni egy ennyire saját műsort tíz év után?”, őszintén szólva nem is nagyon tudtam szépen válaszolni. Hát, milyen lenne? Eldöntöttem, vége van, megyek tovább, nincs itt semmi látnivaló. Elengedni? Mit kell ezen elengedni? Ez csak egy műsor. Nem érzek semmi különöset, különben is, miért kell már megint ezen az elengedésen rugózni? Nem akkora dolog ez. Most, néhány nappal az utolsó forgatásunk után, legszívesebben hangosan röhögnék ezen a hárításon – ha nem bőgnék óránként a rengeteg érzelemtől, amit bemozdított bennem. Persze, sokkal többről szól ez, mint a műsoromról. 

Szól az egész WMN elmúlt tíz évéről, a viszonyomról hozzá, arról a sokrétegű igénybevételről, amit ez az egy évtized jelentett nekem. Szól a jubileum kapcsán bennem zajló számvetésről, ami egybeesik a saját középkorúságom küszöbének átlépésével. Szóval: szól rólam, mindarról, amit szeretnék benne tartani az életemben, és arról, amit… elengednék.

Belátom, hogy a szokásos védelmi rendszer ide kevés lesz, ahhoz, hogy ezt a sok érzést képes legyek elhordozni és feldolgozni, szembe kell nézzek az elmúlt tíz évemmel. Mert, ahogy Tóth Flóra szerkesztő kollégám mondta egyszer: „ez a műsor a DNS-ed részévé vált”. (Megjegyzem: az egész WMN-nel így vagyok.)

Legyen akkor ez a hírlevél az első (nyilvános) lépés a feldolgozásban és az elengedésben. Induljon a folyamat azzal, hogy a mai témánk: az elengedés.

Erről lesz szó:

• Az elengedés: változás – ezért félünk tőle

• Alobha: tanulj a buddhistáktól!

• Rumináció: az élet megrontója?

• Elengedés és megengedés

• Minősített eset: a megbocsátás

• PRR: egy hasznos módszer, ami az elengedésben is segít

• Különvélemény

Kedvenc idézeteim