A bérszakadék ára: így árt a rendszer a nőknek – és a férfiaknak is

–

Akkor most tényleg pont ugyanazért a munkáért kapnak kevesebb pénzt a nők?!

Igen, sajnos ez is megesik. Onnan indul a dolog, hogy a lányokat máig inkább együttműködésre, kevésbé kezdeményezésre és határozott véleményformálásra nevelik a szülők és az intézményrendszer is. Ezért tűrik el például, hogy törvényellenes módon rákérdezzenek náluk a családalapítási szándékra egy felvételi interjún (el tudjátok képzelni, hogy ezt egy férfitól megkérdezik?!), és ezért nem mernek annyiszor fizetésemelést kérni, mint a hasonló pozícióban dolgozó férfiak. És mivel teljesen egyértelmű módon egy cégnek az az alap gazdasági érdeke, hogy minden munkavállalót azért a legalacsonyabb összegért foglalkoztasson, amennyiért motiváltan elvégzi a munkát, aki nem kér több pénzt, nem fog kapni. Ha pedig a bérezés sávhoz kötött, akkor egyszerűen annyi történik, hogy a női munkavállalók kevésbé gyakran próbálkoznak előléptetést kérni. Szóval 

megesik az is, hogy ugyanazért a munkáért kevesebb pénzt kap egy női munkavállaló. Az pedig, hogy sokkal több alulfizetett, segítő típusú munkát végeznek nők, teljesen egyértelmű

(vannak foglalkozások, amiknek a nevében is benne van, hogy elsősorban nőket várnak: óvóNŐ, ápolóNŐ). Ahogy azt is tudja és látja mindenki (főleg, aki akár apaként érintett), hogy minden nő karrierjét visszaveti az, ha gyereke születik – a férfiakról viszont ezt nem lehet elmondani. Az anyai karrier áráról nemrég írtam. Ezzel kapcsolatban kihagyhatatlan téma a láthatatlan munka, amiről szintén sokszor esik szó. (Ha csak 2*3 perced van erre a témára, nézd meg a Fogalommagyarázó erről szóló egyik és másik epizódját.)

De miért éri meg a férfiaknak tenni ez ellen?

Kedves férfiak, az első, talán kicsit provokatív kérdésem hozzátok, hogy ha családban éltek, közös kasszán egy nővel, akkor 

nem jönne jól nektek havi nagyjából 95 000 forint (jó, bruttó, de akkor is)? Szerintem ennyi plusz pénzt a magyar háztartások döntő többsége nagyon is megérezne. 

A KSH adatai szerint 2024-ben ennyi a nők és a férfiak bruttó átlagkeresete közötti különbség. (A férfiak bruttó átlagkeresete: 695 788 Ft, a nőké bruttó 600 274 Ft havonta.) És ha azt mondom, hogy ezért cserébe „csak” át kellene venni valamennyit a nők által végzett láthatatlan munkából, akkor is okék lennétek vele?

Ha esetleg nem, akkor hozzáteszem, hogy ez lehetne részben a gyerekeitekkel töltött úgynevezett minőségi idő is (anyaként kicsit megborzongok ettől a lelkiismeretfurdalás-keltő kifejezéstől, de pontosan tudom, hogy sok apa nagyon szívesen elcserélné erre a fizetetlen túlórákat, amiket azért végez, mert tudja: az ő vállán nyugszik a család megélhetése a gyerekei első három évében kifejezetten, de utána is nagyobb részt). 

Ha körbenézek, 

a legtöbb gyerekes családban, amit ismerek, a férfi jelentősen jobban keres, mint a nő. Éppen ezért a család úgy tekint a nő munkájára, hogy az „feláldozható” a gyerekkel járó teendők oltárán.

Ez, nőként mondom, aki szintén egy ilyen családban él, kicsit lealacsonyító, és egyáltalán nem jó érzés (ráadásul sokan, akik nőként családot terveznek, már eleve így választanak szakmát, ami szintén növeli a bérszakadékot).

De közben látom az érem másik oldalát is: férfiként ennek az ellenpontja az az iszonyú stressz, ami azzal jár, hogy elegendő pénzt kell keresni szinte mindenáron.

Szerintem a legtöbb nő, aki a családalapítás után karriert vált, általában kényszerből teszi, és olyan munkát keres, ami rugalmasabb, a láthatatlan munkák mellett (mint a reggeli és délutáni ovi- és iskolajárat) is elvégezhető – de a „másik” oldalról ez tűnhet akár úgy is, hogy ezek a nők önmegvalósítanak, egy szeretett hobbit emelnek pénzkereső tevékenységgé, akár még kísérleteznek is. A férfiaknak ez a legtöbb családban még középosztálybeli anyagi helyzetben sem adatik meg, maximum a gyerekek kirepülése után, mai realitásnak megfelelően hatvanéves kor körül. Addigra viszont nagyon sok férfi egészsége ráment az állandó stresszre, olyan betegségekkel küzdenek, mint magas vérnyomás, emésztési problémák, alvási nehézségek és általános szorongás (természetesen ezek közül sokban a nők is érintettek), és korábban meg is halnak. 

Magyarországon a nők átlagosan 79,9 évig élnek, míg a férfiak 73,4 évig, a különbség közte 6,5 év – míg a legtöbb skandináv országban ennél 2-3 évvel kisebb a különbség és magasabb az átlagéletkor is.

Ezekben az országokban jelentősen kisebb a férfiak és nők átlagkeresete közötti különbség. Továbbá egyforma mértékű a gyerek születésekor kivehető szülői szabadság, ami Magyarországon 10 nap (bár a második 5 napra kevesebb bér jár) az apáknak és 3 év az anyáknak (ebből az utolsó évben már minimális a juttatás, de elérhető, és még mindig él az az általános vélekedés, hogy az a jó anya, aki él is vele).

Röviden összefoglalva, ha csökkenne a bérszakadék, az növelné a családok bevételeit, javítaná a férfiak egészségét és ahhoz is hozzásegítené őket, hogy több időt tölthessenek a családjukkal.

Sok férfi mégsem érzi magáénak ezt a kérdést, mivel azt gondolják, nem az ő felelősségük megoldani a problémát

A problémák között sok olyan van, ami rendszerszintű, és amit az állami intézményrendszer változása nélkül szinte lehetetlen változtatni rajta – éppen ezért a legtöbben azt gondolják, hogy ez nem az ő dolguk. Ez nem igaz, mindannyiunk közös felelőssége, hogy elinduljon a változás. Beszélnünk kell róla a nyilvános felületeken és a saját közegeinkben azért, hogy a lányainknak és fiainknak már ne kelljen elszenvedniük ezeket a kölcsönös hátrányokat. Érdemes lenne ismernünk a jogainkat és férfiként és nőként is élni vele. Csak hogy egy apróságot említsek: tudtátok, hogy az apák ugyanúgy mehetnek „betegszabadságra” a gyerekeikkel mint az anyák? (Gyermekápolási táppénznek hívják és mindkét szülőnek a gyerek korától függően meghatározott mennyiségű nap jár évente. Sajnos természetesen teljes fizetés nem jár erre az időszakra, ahogy a saját jogon kivett táppénz idejére sem.)

Tóth Flóra