–

„Próbálok már a finom jelekig sem elérni” – kezdi Rujder Vivien a beszélgetést, mikor arról kérdezem, hogy még mindig igaz-e rá, hogy hajlamos elmenni a falig, egészen addig, míg a teste jelzi, hogy vissza kell vennie a tempóból. Mint mondja, nála a fizikai tünetek elég szélsőséges formában jelentek meg, úgyhogy most már nagyon tudatosan igyekszik akár egészen apró szüneteket is beiktatni, noha nagyon nehéz abból az állandó pörgésből lecsendesedni, ami körülvesz minket. Vivi a rituáléiról is mesél, legyen szó a főpróbahétről, vagy éppen az előadások utáni levezetésről, hogy minél gyorsabban kijöjjön az adott szerepből.

A Hunyadi című sorozatban és a Véletlenül írtam egy könyvet családi filmben is anyaszerepben láthatjuk már, így arra is kíváncsi voltam, hogyan érinti a mérföldkő – akár fizikai, akár lelki értelemben –, hogy belépett egy másik korosztályba.

Vivi megosztja, hogy az idő előrehaladtával sok esetben egyre inkább felerősödnek azok a hangok, amelyek arra vonatkoznak, hogy egy nőnek mikor kellene gyereket vállalnia, és ezzel kapcsolatban vegyes érzései vannak.

Egyelőre maga is csak tapogatózik, hangosan gondolkodik, hogy mit, mikor és hogyan szeretne, és ahogy fogalmaz, szerinte a gyerekvállalásra valójában nem lehet teljesen felkészülni.

Bár Vivi meglehetősen laza személyiségnek tűnik, elárulja, nagyon szereti előre tudni, hogy mikor mi fog történni. Saját bevallása szerint a spontán változásokra remekül reagál, kiválóan improvizál, de ha néhány nappal korábban szólnak neki, hogy valami nem a megbeszéltek szerint fog történni, akkor többnyire rágörcsöl, hogy mindent újra kell tervezni.

Beszélgetünk arról is, hogy a civil életében megélt mélypontok, krízisek hogyan hatnak a színpadi vagy a kamera előtti jelenlétére, a magánéleti problémái tudnak-e erőforrásként szolgálni, ha játszik. „Tíz év távlatából én nem tartom egészségesnek állandóan a magánéleti sebek tépkedését egy szerep kedvéért” – mondja. Ennek kapcsán arról is mesél, ő hogyan gondolkodik egy szerep megformálásáról, hogyan nyúl egy adott karakterhez.  

Ha már az elmúlt tíz év változásai, Vivi azt is megosztja, hogy talán abban változott a legtöbbet, mióta elkezdte a pályáját, hogy sokkal kevesebbszer kér bocsánatot, és jobban kiáll magáért. „Régen azért is bocsánatot kértem, ha levegőt vettem” – teszi hozzá.

A beszélgetésben szó esik még szakmai magabiztosságról, hogy mit jelent számára a művészi kíváncsiság, a „szakmázás”, és arról is, hogy miért hisz a kedvesség, a jókedv erejében.

Ha kíváncsiak vagytok egy őszinte, személyes beszélgetésre, nézzétek meg a Közös hang legújabb epizódját, amelyben Vivi megmutatja: a könnyed mosoly mögött egy tudatos, érzékeny és folyamatosan fejlődő ember áll.

A Közös hang korábbi adásait itt találod.

Krajnyik Cintia