–

Minden erőmet össze kellett szednem, hogy elinduljak. Mintha évek óta mindig biztonsági öv lett volna rajtam, folyton visszarántott valami. Az ágyamban nem párnák, hanem sziklák hevertek. A takaróm színes drágakövekkel kirakott acélpalást. Egy magyar sorozatot néztem akkor már hetek óta, mindig csak öt percet bírtam megnézni belőle. A saját hazám színésznőinek tökéletes mellétől kellett kicsinek éreznem magam a testembe zárva, az ágyamba zárva, a lakásomba zárva, a városomba zárva, az országomba zárva, a világomba zárva. Micsoda magányos matrjoska baba!

A magány a telefonod lokátorában a kis pontok, a barátaid, ahogy nyüzsögnek a városban olyan helyeken, ahol te nem vagy. A magány a negyven kilós pontyokkal pózoló, kopaszodó tinderférfiak. A magány, amikor azt hiszed, vettél tejet.

Belenéztem a tükörbe, felpofoztam magam, és elindultam edzeni. Amikor kiléptem a gangra, átestem a felhalmozott, 50 forintért visszaváltandó, de mindig elfelejtett palackokon. Amíg újra egy kupacba rendeztem őket, hangokat hallottam. Nem megnyugtató hangok voltak, képtelenség volt eldönteni, hogy elhúzódó orgazmus vagy kínzás hangjai. A szomszédomban egy nagyon kedves pár élt, széles mosollyal üdvözöltük egymást, ha összefutottunk. Az egy-két hónapos gyerekük minden találkozáskor emlékeztetett az idő múlására. Úgy határoztam, hogy az orgazmus-teóriával megyek tovább. Le a lépcsőn, ki a házból a hirtelen vakító fénybe, be az edzőterembe.

Egy személyi edzővel beszéltem le a 10 óra 30 percet telefonon. Amikor odaértem a terembe, két dolog derült ki, az egyik, hogy 10 órára emlékezett, a másik, hogy ő a szomszéd szülőpár férfi tagja.

Amíg összenevettünk, hogy erre mennyi esély volt, és mondta, hogy már most büszke rám, hogy lejöttem, elsötétült előttem a világ, hiszen tudtam, hogy a közös gyerekük anyját éppen otthon basszák. Megsajnáltam, és elkezdtem hozzá vonzódni, holott ez korábban meg sem fordult a fejemben.

A spinning gépek óriáshangyák, amiket meg kell lovagolni. Amikor Breki, mert így becézték, mint kiderült, a mutatóujjával finoman megnyomta a hátam mértani közepét, hogy kiegyenesítse a derekamat, egyúttal áramot vezetett a gerincvelőmbe. Aprókat igazított a tartásomon a trx-rész közben is. Alig bírtam el magam, de persze, ha a lelkem súlyát nem bírom el, a testemét miért bírnám?

Breki biztató szavaitól, dicséreteitől, kitartásra buzdító szólamaitól megjött a kedvem sírni, de végül a másfél órás edzés második része sokkal gyorsabban eltelt, mint az első. Csak kétszer omlottam össze, egyszer, amikor arra gondoltam, hogy ezután hazamegyek az üres lakásba, és feltehetően nem jövök többet edzeni, másodszor, amikor arra gondoltam, hogy Breki is hazamegy a feleségéhez és a gyerekéhez, és jóesetben rájön a megcsalásra, rossz esetben minden megy tovább, ahogy eddig.

Amikor kifizettem a húszezret kápéban, összeért az ujjam hegye a tenyerével, ami nedves volt és forró.

Emlékszem, hogy spárgát főztem vacsorára, és negyedóra múlva égető ingerem támadt pisilni. A spárgás húgy szaga olyan szag, amit nem felejt el az ember. Beszívta a bőröm a metanetil, meg a különböző egyéb furcsa vegyületek szagát, és nehezen tudtam szabadulni a gondolattól, hogy a szomszédban most két ember egyszerre nem egymásra gondol.

Breki a következő napokban sokkal gyakrabban jött velem szembe, mint korábban.

– Szia… – mondtam neki ilyenkor.

– Szia! – mondta ő.

Volt olyan is, hogy ő mondta előbb.

Ezek a párbeszédek arra ösztönöztek, hogy elkezdjem keresni az alkalmat a találkozásra. Figyeltem a lehúzott redőny résein át, hogy mikor indul fonott kosárral a piacra. A fekete atlétája kidomborította a nehéz súlyokhoz szokott izmokat. Szőke, göndör szőrös karjára akasztva a kosár. Ilyenkor kinyitottam a bejárati ajtómat, és mintha csak véletlenül, hagytam, hogy kivillanjon a combom a – gondosan – hanyagul magamra tekert törölköző alól. Úgy tettem, mintha kiraknék egy virágcserepet a gangra a palackok mellé. Egyszer még azt is eljátszottam, hogy elesek a palackokban, mint az ominózus edzős napon, hogy felsegítsen. Összeszedegette a palackokat, és felajánlotta, hogy visszaváltja őket. Elkezdte kérdezgetni, mikor megyek újra edzésre. Végül már direkt csöngetett be, hogy leviheti-e a palackokat, hiszen úgyis épp visszaváltani indul az övéiket.

Kérdezte, hogy szemetem nincs-e, mert tesz egy kitérőt a pincébe is a kukákhoz. Ekkor kezdtem el csupa olyan dolgot kidobni az átlátszó szemetes zacskóba, ami felkeltheti az érdeklődését irántam. Felbontottam kotonos tasakokat, és úgy dobtam ki őket, mintha élnék nemi életet. Kidobtam egy csipkés tangát. Egészséges élelmiszereket vettem, a tartalmukat a vécébe ürítettem, és kidobtam a dobozukat, hogy lássa.

Mindig rákérdezett, hogy ó, igen, natúr joghurttal kelek és fekszem? Természetesen. Ekkor mindketten az emésztésemre gondoltunk.

Egyszer estélyiben nyitottam ajtót. Leviheti-e a szemetet ma is? Hogyne! Azta, mondja, és végigmér. Gálára megyek, hazudom. De még van pár percem indulásig, nem jössz be? Bejött.

Így kezdődött a szenvedélyes viszonyunk, ami miatt nem éreztem bűntudatot, mert tudtam, hogy őt is csalják. A nappalimat és a hálószobájukat egy fal választja el, így esténként, mikor nem találkoztunk, néha átkopogott, én meg ott vártam a kopogást egy pokrócba csavarva a kanapén.

Egyszer aztán, amikor együtt voltunk, meghallottuk, hogy a szomszédban vigasztalhatatlanul sír a gyereke. Ekkor azonnal felállt mellőlem, és hazament hozzá. Tarthatatlanná vált a helyzet. Kiosontam a gangra hallgatózni. Bár ne tettem volna. Őrült veszekedést hallgattam végig, de olyan alvilági üvöltözés volt ez, amitől felállt a hátamon a szőr. Breki az éjszaka közepén kopogott be újra hozzám. Válaszúthoz értünk.

A halk beszélgetés, amibe fogtunk, lassan hömpölygött, bocsánatkéréseken csordogált át, érzelmi hordalékot rakott le itt-ott, míg végül a tölcsértorkolatában kiszélesedett, és Breki vallomása már megállíthatatlanul ömlött a tengerbe: a felesége apagyilkos. Leitatta, majd még élve elásta az apját egy temetőben tizenhét éves korában. Ebből származnak a problémáik. Félti a gyereket a nőtől. Hirtelen megkívántam a magányt. Nem akartam elmondani, de végül mégis elmondtam, hogy aznap, amikor az edzésre mentem, mit hallottam. Szó nélkül szállt ki az ágyból, és döngő léptekkel indult el az ajtóm felé. Feltépte, kiviharzott, én pedig újra egyedül maradtam. Átöleltem a térdemet, és vártam. Nem akartam gondolkodni. De jöttek a gondolatok maguktól, és félelemhez vezettek. Rettegéshez. Beárultam egy gyilkost.

A következő napokban nem mertem kimenni a gangra, otthonról dolgoztam. Csak spárgát bírtam enni. Breki eltűnt. Nem is csöngetett be, nem is kopogott át. Teltek az órák, én pedig állandóan egy temetőbe képzeltem magam, félholtan egy gödörbe, csak úgy lapátolták rám a földet, és nem tudtam kitörni.

Éppen egy online míting közepén voltam, amikor csöngettek. Lenémítottam magam, kikapcsoltam a kamerámat, és óvatosan az ajtóhoz osontam, megnézni, Breki-e az. Nem ő volt, mert az ajtó üvegén egy sokkal kisebb alak körvonalai ütöttek át. A gyilkos! Ekkor olyat tettem, amit az énekkari tábor óta nem: egy kissé bevizeltem.

– Nyisd ki, kérlek, nyugodj meg, nem foglak bántani! Beszélni szeretnék.

A nő hangja megnyugtató volt, de én még mindig ott álltam csurom pisásan, remegő lábbal és dobogó szívvel. Ekkor az jutott eszembe, hogy valakik életében központi szerepet játszom. És akkor kinyitottam az ajtót. A nő nem tűnt apagyilkosnak, és különösebben dühösnek se. Elfintorodott, de aranyosan.

– Mi ez a szag?

– Spárgás húgy.

– Tényleg! Spárgaszezon van! El ne felejtsek venni.

Nem tudtam, mit válaszoljak, és irritáló volt a lábamon csordogáló büdös lé. Láttam, hogy a vállam fölött bekukkant a lakásba, de nem hibáztattam érte, mert én is mindig ezt csinálom. Érdekel mások élettere. Elmosolyodott, és a homlokára csapott.

– Ja, amiért jöttem! Figyelmeztetni szeretnélek valamire. Nem tudom, mit mondott Breki rólam…

Lesütöttem a szemem, nem mertem válaszolni.

– De valószínűleg igaz volt. Amit viszont nem hiszem, hogy elmondott az az, hogy a börtönben szerettünk egymásba. Ő tizenhat volt, amikor ötvennégy késszúrással megölte a barátnőjét. Azt szeretném csak javasolni, hogy… ne haragítsd magadra.

Ezen a ponton mindkettőnk fejében véres jelenet játszódott le, amiben Breki halálra szurkált engem, aztán őt.

– Vissza kell csatlakoznom a mítingbe.

Ezt bírtam kinyögni, és elindultam a dolgozószoba felé, be se csuktam az ajtót. Kedvesen utánamkiabált, hogy ne felejtsek el zuhanyozni.

Behúzta az ajtót, és a halk kattanásra a magány elillant.

Kemény Zsófi

A kiemelt kép forrása: Németh Botond