Magyar hangja Molnár Ilona – élet a szinkronstúdió kulisszái mögött

–

Amikor a beszélgetésünk kezdetén meghallom a hangját, olyan ismerős, jó érzés fog el, mintha egy barátommal beszélnék. Végül is olyan ember szól hozzám, aki évtizedek óta az életem része, és ráadásul még a gyerekeim számára is jó ismerős. Pedig azt mondja, hiába a rengeteg ismert, sőt több kultikus szinkronszerep, a hétköznapokban kevésbé azonosítják be a hangját, inkább telefonon jellemző, hogy felkapják a fejüket a vonal túlsó végén. Testvérével (Molnár Levente színész, szinkronszínész – a szerk.) gyerekként kerültek a szinkronizálás világába, és mindketten azóta is meghatározó szereplői a műfajnak.

„A bátyámmal egy évig jártunk egy színitanodába, amikor aztán anyukánk olvasta: szinkronszínészképző indul az akkori MOKÉP-ban, és válogatót rendeznek. Mivel minket is érdekelt a dolog, elmentünk és a több száz gyerekből kiválasztottak mindkettőnket a tizennégy közé, akik elkezdhették a tanulást” – idézi fel. Abból a csapatból egyébként a két testvér maradt, akik azóta is ezt a szakmát űzik, hiszen Molnár Ilona és bátyja valóban hivatásra találtak, és szenvedélyükké vált a szinkronizálás. Ahogy fogalmaz: el sem tudná képzelni, hogy mást csináljon.

Három évtized alatt sok minden változott

A szinkronképzés keretében aztán beszédtechnika-órára jártak, és megtanulták a műfaj kulisszatitkait, praktikáit, például, hogy miképpen kell pontosan akkor megszólalni, amikor a szerepet játszó színész beszél, vagy mit kell tenni, ha ő éppen képen kívül van. Emellett elsajátították az összetett technikai hátteret is, ami azóta persze már nagyon sokat változott.

„Akkoriban még a time-kódok szerint kellett megjegyeznünk, hogy mikor következünk mi, a jelenteket pedig hangszóróból hallottuk. Nagy rutint adott a szakma kapcsán, hogy gyerekként még ebben a rendszerben tanultam a szinkronizálást. Ma már fülesben halljuk a hangot, és folyamatosan követhetjük a képernyőn, ami történik” – mesél az évtizedek alatt lezajló változásokról.

Szerette a régi időket, de a modernizációval és a vele járó dolgokkal sincs problémája: természetes folyamatnak tartja a változást, amellyel ő együtt nőtt fel, ezért eszébe sem jut hasonlítgatni a múltat és a jelent.

Különbség még, hogy míg régen együtt voltak jelen a stúdióban az adott jelenetben szereplő szinkronszínészek, ma már mindent külön vesznek fel.

Nyilván ez könnyebbség, amikor a felvétel időpontját kell egyeztetni, másrészt viszont hiányozik a közös munka jó hangulata. Nagyon szerette például a Hazug csajok társasága című sorozatot, amely során a négy másik főszereplő szinkronszínésztársával – Nemes Takách Katával, Bogdányi Titanillával, Vadász Beával és Szabó Zselykével – együtt rögzítettek számos jelenetet, és ezért sok emlékezetes élményük fűződik a felvételekhez. A kedvencei közé tartozott még a Gossip girl (A pletykafészek) című sorozat, de nagyon szerette a Trónok harcát is –, amikor pedig ezek az általa is szinkronizált filmek sikert érnek el itthon, akkor annak sajátjaként tud örülni.

Több út állt előtte, de a szinkron maradt az igazi

Molnár Ilona egész gyerekkorát meghatározta a szinkronszínészet, hiszen nemcsak iskola után dolgozott, sokszor helyette is, ő pedig nagyon élvezte ezt a félig gyerek, félig felnőtt életet.

„Akadt olyan év, amikor 460 órát hiányoztam a suliból. Gyerekként játszottam filmekben, színházban is, de hamar ráébredtem: közelebb áll hozzám a szinkron. Valahogy ott éreztem igazán: önmagamért kellek, így gyorsan elköteleződtem a műfaj felé” – meséli. Persze a szinkronszínészi munka is rejtett magában kudarcokat, hiszen ahogy meséli: míg gyerekként még kevesebb a pályatárs, több a szerep, addig az életkorban fokozatosan előre haladva, felnőttként már szembesülni kell azzal is, ha egy szerepre több a lehetséges jelölt, és éppen nem téged hívnak.

Sokszor a stúdiótól is függ, ki kap egy adott színészt: így ő például hiába szinkronizálta Emilia Clarke színésznőt – akit egyébként nagyon kedvel és szeretett „vele” dolgozni –, amikor egy másik stúdió mást hív, akkor el kell engednie a jól bevált „partnert”.

Azt mondja, neki abból a szempontból szerencsés a hangja, hogy a mai napig tud gyerek-, kamasz-, fiatalfelnőtt-szerepeket szinkronizálni, hiszen kevésbé idősödött. Ezért fedezhetjük fel számos mai mesében, tinisorozatban, miközben mozifilmekben is szinkronizál. Hogy miért nem ismerik fel a boltban vagy villamoson a hangja alapján?

„Azt gondolom, bár sokaknak ismerős, jellegzetes a hangom a tévében, azért egész más a beszédstílus, ahogy egy szerepet megszólaltatok. Jó értelemben véve modorosabb, ahogy az ember egy karakter bőrébe bújva beszél, mást hoz ki belőlünk a mikrofon. Mivel nekem különös motívum – mint füstösség, rekedtség – nem jellemző a hangomra, ezért a hétköznapokban kevésbé feltűnő: maximum nagyon ismerős, de nehéz behatárolni, honnan” – magyarázza. Egyébként egyáltalán nem bánja, ha mégis beazonosítják a hangjáról. Örömmel veszi, amikor felismerik, visszajeleznek neki.

Nincs kis szerep: mindenben lehet örömet és kihívást találni

Ki emlékszik a 90-es évek sztárpárosára, az Olsen ikrekre, akikkel egészen kicsi koruktól kezdve találkozhattunk a képernyőn? Molnár Ilona egyik kedvenc szinkronszerepei közé tartozott gyerekként Mary-Kate Olsent szinkronizálni, akinek testvérét pedig Mánya Zsófi szólaltatta meg magyarul.

Mint meséli, máig emlékszik: egyetlen film készült, ahol nem övé volt az említett szerep, mivel ételmérgezést kapott, így Bogdányi Titanilla ugrott be helyette.

Ebben az időszakban szintén népszerű széria volt a Hetedik mennyország: itt két szerepben is megszólalt, hiszen az első szinkronnál Lucy, a középső lány szerepét játszotta, később pedig, amikor egy másik megrendelő újraszinkronizáltatta a sorozatot – mivel ez olcsóbb, mint megvenni a már kész szinkront –, már annyival idősebb volt, hogy a Jessica Biel által játszott Mary Camden bőrébe bújhatott.

Emlékezetes szerep számára még gyerekkorából a gigahosszú sorozat, a Sailor Moon, amelyben Matilda karaktere szólalt meg az ő hangján.

A kérdésemre, mekkora sztár volt azzal a suliban, hogy az akkor elképesztő népszerűségnek örvendő rajzfilmben szinkronizált, azt mondja: ezzel sem ő, sem az osztálytársai nem foglalkoztak akkoriban, később pedig drámatagozatos iskolába került, ahol mindennapos volt, hogy valaki itt-ott szerepel. Mivel gyerekkorától dolgozott, nemcsak a szakmát, de az iránta való alázatot is idejében elsajátította: „A mai napig, ha van időm és hívnak egy kisebb, pár mondatos szerepre, vagy akár tömegezni (tömegjelenetet megszólaltatni) azonnal megyek. Nem kell főszerepet játszanom ahhoz, hogy szeressem a szinkront, mindenben meg lehet találni a kihívást és az örömöt” – foglalja össze.

A szinkronszínész, aki rendezőként is megtalálta a helyét

Ezzel az elhivatottsággal nem csoda, hogy évek óta rendezőként is jelen van a szakmában: ha rendez, előre megnézi a filmet, 20-30 másodperces részekre szedi, valamint az összes szereplő kapcsán meghatározza, ki legyen a magyar hangja. „Egy kilencvenperces film körülbelül 180-200 tekercsből áll, a főszereplők általában 150 tekercsben is megszólalhatnak. Éppen ezért egy hasonló szinkronmunka, 5-6 órát vesz igénybe, hiszen körülbelül egy órát szoktunk számolni 30 tekercsenként” – osztja meg a kulisszatitkokat. Ahogy megtudom: a filmeket, sorozatrészeket egyben szinkronizálják, nem bontják több napra. Tehát egy-egy mozifilmszerep a szinkronszínész számára fél-egy napos munka.

„Ez egyrészt feszített tempót, koncentráltságot, precizitást, szakmai felkészültséget igényel – másrészt változatos feladatokat jelent, hiszen egy szereppel például a mozifilmek esetében, nem kell hosszú időn át foglalkozni” – teszi hozzá Molnár Ilona.

A szinkron során az elejétől a végégig időrendben veszik fel a hangot – nem időrendtől függetlenül haladnak, mint a forgatáson a színészek. Ám előfordul, hogy a vége főcím után, az első tíz tekercset például újraveszik, hiszen addigra a szinkronszínész is jobban megérti az általa megszólaltatott szerepet, azaz „megtalálja a hangot”.

A szinkronrendező feladata, hogy figyelje a hangsúlyt, a játékot, illetve az olyan apróságokat, mint hogy hol tart törést, szünetet, mikor vesz levegőt az eredeti szerepet játszó színész. Molnár Ilona azt mondja, mivel ő szinkronszínészből lett rendező is, talán a színészekkel való kommunikációban a saját tapasztalatai megkönnyítik a helyzetét.

Családban marad a hangok bűvölete

Annak ellenére, hogy régóta mozog a szakmában, és szinte mindenkit ismer, előfordul, hogy számára is nehéz egy-egy munkában megtalálni a karakterhez legmegfelelőbb hangot: bár ahogy mondja, szeret az első megérzésére hagyatkozni.

„Érdekes, de sokszor a szerepet játszó színész külső jegyeiről ugrik be egy rá hasonlító szinkronszínész, és be is jön az elképzelésem.

Persze a külső és a hang passzolása nem mindig magától értetődő: gondoljunk csak például László Zsoltra, aki a Szívek szállodájában Luke karakterének adta a hangját. Teljesen más kisugárzású színész, mégis annyit hozzáad ehhez a szerephez a hangja, el sem tudnánk képzelni mással” – idézi fel, mennyire meghatározó valóban, hogy végül kit választanak egy-egy szereplő hangjának.

Molnár Ilona mai napig sokszor visszanézi magát, mert azt mondja: mindegy, hány éve csinálod, mindig tanulhatsz valami újat.

Amikor pedig a családjáról kérdezem, az is kiderül: náluk bizony mindenki a hangok bűvöletében él. Férje, Beke Tamás ugyanis zörejművész (a Saul fia című filmben végzett munkájáért a Golden Real Award nemzetközi díjjal ismerték el): azaz a nemzetközi filmekben ő felel a zörejeket hallató hangsávért, amely kapcsán például a pohár letételének vagy a zacskó zörgésének hangja is bekerül a filmekbe.

Így nem is csoda, hogy fiuk, a kilencéves Bercel játék közben is nagy súlyt fektet a hangzásra, és a robbanástól a berregésen át mindennek precízen hangot ad. Emellett érdekli a szinkron is, de Molnár Ilona nagyon következetes ezen a téren: a hasonló munkák előtt Bercinek szinkronképzőbe kell majd járnia. Bár valahol félti is a saját szakmájától, hiszen pontosan ismeri a buktatóit, nehézségeit, ha az érdeklődése és a tehetsége erre viszi, támogatni fogja benne. Hiszen ő maga is harminc éve tart ki a hivatás mellett, amelynek kapcsán egy egész ország érzi ismerősnek az adott szereplőt, ha az éppen Molnár Ilona hangján szólal meg.

Széles-Horváth Anna