Végre itt van a Nyílt lapokkal második évada! Az Örkény István Színházzal közös műsorunkban a társulat művészei olyan kérdésekre válaszolnak, amiket a forgatásokat megelőzően a nézők küldtek be nekünk. Ám az első évadhoz képest változás, hogy idén a negyedik személy az asztalnál egy nem társulati tag, vagyis külsős. Illetve még feldobtuk a játékot úgy is, hogy ha a résztvevők kihúzták az Össztűz kártyát, akkor egy valakit soroznak meg a saját kérdéseikkel. A beszélgetés végén pedig még három mini játék közül egy vagy kettő várja még a művészeket. Az egyik a Szerepcsere, amikor azt kell eldöntenie az asztaltársaságnak, hogy vajon a többiek mit válaszolnának a kihúzott kérdésre, a másik a Blatt, amikor egy véletlenszerűen kiválasztott szöveget kell próba nélkül felolvasniuk, a harmadik pedig a Kvíz, ami egy izgalmas kérdéssort rejt, amit csapatmunkában kell megfejtenie a játékosoknak. Az utolsó újítás, amit bevezettünk a csengő, ami ha egyszer felcsendül, akkor a résztvevőknek fel kell gyorsítania a válaszadás tempóját, ha kétszer, akkor újra lehet lassan, kifejtősen válaszolni. A változtatások ellenére a lényeg viszont ugyanaz maradt. Nem is húzzuk tovább az időt, nézzétek meg premier epizódunkat! Az asztalnál Mácsai Pál, Patkós Márton, Józsa Bettina és Jordán Tamás.
Eljött a pillanat, itt a Nyílt lapokkal évadzáró adása! A nézői kérdésekre ezúttal Tenki Réka, Takács Nóra Dia, Máthé Zsolt és Friedenthal Zoltán válaszoltak.
Egyik szemünk sír, a másik nevet. Sír, mert lassan véget ér a Nyílt lapokkal első évada (azért még lesz két rész ezen kívül!), és nevet, mert itt az új epizód! Nézzétek meg Csákányi Eszter, Mácsai Pál, Zsigmond Emőke és Patkós Márton beszélgetését!
Törőcsik Mari három évvel ezelőtt halt meg. Messziről indult, és nagy magasságokba jutott, ragyogott színpadon és filmvásznon egyaránt. Both Gabi válogatott emlékezetes mondatokat a vele készült interjúkból.
„Liviám, emlékezz házasságunkra, s élj boldogul!” Az egyik verzió szerint i. sz. 14-ben halálos ágyán így búcsúzott szeretett hitvesétől Augustus. Csakhogy ismeretes a másik változat is, amely szerint a fia trónutódlását siettető asszony mérget kent a császár által utóbb elfogyasztott fügékre.