Sikerült megállítanunk a klímaváltozást? Fellélegezhetünk végre?

–

Mi az IPCC-jelentés, és miért fontos nekünk?

Az ENSZ kormányközi testülete nyolc évig dolgozott legújabb, hatodik értékelő jelentéssorozatának utolsó részén, amely tulajdonképpen egy összefoglaló a klímaváltozásról és annak következményeiről. Az összefoglalót tartalmilag már vasárnap kora reggel jóváhagyták, de még több órán át húzódott az egyezkedés arról, hogy a szöveget hogyan fogalmazzák meg. A protokoll szerint mind a százkilencvenöt tagállam aláírja a tudományos jelentést, jelezve, hogy a kormányok tudomásul veszik és hitelesnek tartják a benne foglaltakat, amelyekre az intézkedéseiket alapozhatják a jövőben.

Mielőtt jobban belemennénk, mit is tartalmaz ez a bizonyos utolsó nagy összefoglaló, jöjjön egy gyorstalpaló arról, hogy mi is az IPCC, és mik is ezek a jelentések.

Az Egyesült Nemzetek Környezetvédelmi Programja (UNEP) és a Meteorológiai Világszervezet (WMO) 1988-ban létrehozta az Éghajlatváltozási Kormányközi Testületet (IPCC), hogy az

az éghajlatváltozásról és annak lehetséges hatásairól átfogó értékelést adjon szigorúan szakmailag, tudományosan megalapozott kutatások és tapasztalatok alapján.

Az IPCC néhány évente rendkívül alapos jelentésekben foglalja össze az éghajlatváltozással kapcsolatos legújabb tudományos ismereteket, amiben több ezer szakember vesz részt.

Harminchárom éve dugjuk homokba a fejünket

1990-ben (!) adták ki az Első értékelő jelentést és már abban is kifejtették, hogy súlyos következményei lesznek az emberiség életvitelének, aminek olyan ára lehet, amelyet mindenképp el kellene kerülni. Már ekkor kimondta a tudomány, hogy nemzetközi együttműködés nélkül esélyünk nincs, és azonnal cselekedni kell, mert talán még időben vagyunk ahhoz, hogy megállítsuk a végzetes folyamatot. Most akkor leírom még egyszer:

Harminchárom éve kiáltotta először világgá minden releváns szakértő, hogy baj van, és a baj csak egyre nagyobb lesz. 

Mielőtt bárki azt gondolná, hogy minden kutatás mögött pénzemberek és anyagi, hatalmi érdekek húzódnak: a jelentésekben részt vevő kutatók, szakértők (akik amúgy területük kiemelkedő, elismert szaktekintélyei) önkéntes alapon dolgoznak, az IPCC-től fizetést nem kapnak, tehát a tudományos objektivitás egy pillanatig sem megkérdőjelezhető.

Egy érdek húzódik az egész gépezet mögött: az emberiség jövőjének érdeke.

Ám ahogy a legutóbbi összefoglaló is mutatja, valahogy nem vesszük komolyan, mi történik épp. Pedig ott van, feketén-fehéren, hogy amit eddig tettünk és jelenleg teszünk, az gyakorlatilag semmi, majdhogynem egyenlő a nullával. És akkor jöjjenek az idei megállapítások!

Mi áll a jelentésben?

A következő években ez az idei dokumentum lesz az alapja a nemzetközi intézkedéseknek, mert minden benne van, a jelenlegi adatoktól kezdve a megoldási javaslatokig.

Amit megtudhatunk:

• százhuszonötezer év távlatából az éghajlat legmelegebb évtizedén vagyunk túl;
• az emberiség tevékenysége olyan mértékben gyorsítja fel az éghajlat felmelegedését, mint eddig még soha;
• a károsanyag-kibocsátás korlátozása – amibe eddig mindenféle szándéknyilatkozatokkal kapaszkodtunk – már nem elegendő;
• globális és lokális alkalmazkodási stratégiákra van szükség a prevenció mellett;
• nagyjából három és fél milliárd ember él a klímaváltozás szempontjából kiszolgáltatottabb területeken;
• a part menti területeket és az alacsonyan fekvő szigeteket (a másfél Celsius-fokot meghaladó átlaghőmérséklet-emelkedés esetén) pusztulás fenyegeti a tengerszint-emelkedés miatt.

Ezen a ponton érdemes végiggondolni, mit is jelent a part menti. Hogy a világképünk mennyiben változna meg, ha eltűnne a föld színéről minden part menti terület és sziget. Csak egy percre gondoljunk bele, képzeljük el.

(Egyperces belegondolás helye.)

És most folytatom:

• a legtöbb ország intézkedései alapján a szándék az, hogy a bolygó földterületének harminc százalékát megóvhassuk, de a jelentés szerint minimum a felére lenne szükség ahhoz, hogy az általunk felgyorsított klímaváltozás okozta károkat képesek legyenek az ökoszisztémák helyreállítani;
• jelenleg 1,1 Celsius-fokkal magasabb az átlaghőmérséklet, ami már most súlyos következményekkel jár a bolygó összes pontján (csak a lépték más).

A fő kockázati tényezők a jelentésben:

1. az emberek mortalitása, morbiditása (az egyes betegségeknek egy adott populációban megfigyelhető gyakoriságára vonatkozó statisztika) és az ökoszisztémák összeomlása a hőmérséklet-emelkedési küszöb átlépésének hatására: hogy közeli példát mondjak (mert a szomáliai aszály- és éhínséghelyzet sajnos kevésbé mozgatja meg az európai embert), az előrejelzések alapján a küszöb átlépésével a tűzveszélyes, száraz területek Európa-szerte megsokszorozódnak, ami súlyos láncreakciót indíthat be nem csak az ökoszisztémát illetően.
   
   
2. a hőstressz (amikor a környezeti hőmérséklet meghaladja azt az értéket, amelyet a szervezet még kompenzálni képes) hatása a mezőgazdasági terményekre: bár Észak-Európában egyelőre nő a terméshozam, ez fokozatosan csökkenni fog, és délen pedig már most problémákat okoz az egyre emelkedő hőmérséklet okozta hőstressz általi sérülékenység. Az öntözéssel ideig-óráig orvosolni lehetne a problémát, ha nem lenne a harmadik fő kockázati tényező
   
   
3. a vízbiztonság kérdése: már két Celsius-fokos emelkedésnél (és ismételgessük csak, hogy most tartunk 1,1 Celsius-foknál) a lakosság harmadát érinti majd a vízhiány, ami három Celsius-foknál már duplázódik. Közép- és Dél-Európában három Celsius-fok fölött már általánosan érezhető, súlyos vízhiánnyal lehet számolni, a nagyvárosokban is, ami erősen hatással lesz a gazdaságra is.
   
   
4. a vízszint emelkedése és az árvízveszély növekedése: a jelentés szerint a tengerparti területeken a század végére az árvizek gyakorisága a tízszeresére nőhet, 2100 után a tengerparti közösségek általános veszélynek lesznek kitéve.

Van megoldás! Van megoldás?

Sajnos az is kiderült, hogy

a pánikszerű intézkedések gyakran csak rövid távú megoldásokat jelentenek, amelyek hosszú távon csak rontanak a helyzeten (lásd klímaberendezések).

Mondjuk ki: a megelőzéssel voltaképpen már elkéstünk, csak lassítani tudjuk a folyamatokat, illetve el kell kezdeni jelentős forrásokat befektetni az alkalmazkodásba, hogy a lehető legkevesebb kárral és veszteséggel ússzuk meg a ránk váró sötét kilátásokat.

Ám a tudósok arra is felhívták a figyelmet, hogy nem elég technológiákat fejleszteni ehhez, hanem közösségileg is mindenkinek bele kell tennie a maga részét. Tehát az egyéni és közösségi szerepvállalás nélkül hiábavaló bármilyen technológiai újítás.

A jelenleginél hatszor annyi klímabefektetésre lenne szükség, mint amennyi erre a célra a rendelkezésre áll. Ahhoz, hogy ez változzon, azonnali pénzügyi átstrukturálásra lenne szükség. Forrásokat kellene előteremteni a kormányok támogatására (és itt máris egy újabb kockázati tényezőhöz érkeztünk) és arra, hogy a pénzügyi rendszer megértse, igenis érdeke klímavédő/klímaálló intézkedésekbe és technológiákba fektetni.

A fejlődő országoknak a fejlettek nélkül esélyük nincs, ám az ő pusztulásuk a miénket is jelenti, nem lehet hátradőlve nézni, hogy a fejlődő országok lakossága és élővilága elpusztul, mert mind egymásra vagyunk utalva, minden(ki) mindennel összefügg.

Most az alkalmazkodás lesz a legújabb kulcsszava a klímavédelemnek, de a szakértők hangsúlyozzák, hogy ez jobban hangzik, mint amit a valóságban jelent. Az alkalmazkodóképességnek megvannak a határai, és eljön az a pont, amikortól kezdve már lehetetlen adaptálódni.

A másfél-két Celsius-fokos átlaghőmérséklet-emelkedés a bolygó különböző területein már ennek a pontnak a határát jelenti. Ezek a kockázati tényezők és a klímát érintő változások nehezen mozgatják meg az embert, általában azért, mert a konkrét következményekkel nincsenek tisztában. Félreértés ne essék, az árvizek és a hőhullámok gyaníthatóan kevesebb ember életére jelentenek kockázatot, mint, mondjuk, az, ha az országok között háborúk robbannak ki az ivóvízért, vagy ha a súlyos aszályok hatására menekültek milliói indulnak meg, ezek már eddig is súlyos konfliktusokat gerjesztettek. Tehát a klímaváltozás egyik legijesztőbb következménye az lehet, ahogy a nemzetek az őket érintő változásokra reagálhatnak.

A mozgásterünk igen kicsi

A szakértők szerint már garantálható, hogy az emelkedés el fogja érni a másfél Celsius-fokos küszöböt, gyakorlatilag pár éven belül.

Ha most megembereljük magunkat, és nemzetközi összefogással ráállunk a klímaálló technológiák fejlesztésére, a karbonsemlegesség elérésére, a klímavédő intézkedések felgyorsítására, az nemcsak a bolygónknak tenne jót, hanem ezer más szempontból is, ami globálisan is pozitív irányba befolyásolhatná az életminőséget.

Amit a jelentés és a szakértők nyilatkozatai alapján biztosan tudunk, az az, hogy a bolygó elszámolt háromig és az emberiség még mindig úgy viselkedik, mint a cukorsokktól megvadult dackorszakos, aki pont leszarja, mi jön a három után.

Márpedig a klímakatasztrófa már csak visszafelé számol. Aki nem hiszi, olvassa el a jelentést.

A legfrissebb IPCC-jelentés ITT olvasható.

Forrás: ITT, ITT, ITT, ITT és ITT

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images / piyaset

Szabó Anna Eszter