Kutyaverés helyett érzékenyítés – Szakértői tippek arra, hogyan NE neveljünk ebet

 – 

Felteszek egy találós kérdést: egy random gazdi éppen a hűtő tartalmát nézegeti komótosan. Nincs határozott elképzelése arról, hogy mit szeretne enni. Hosszas tétovázását kihasználva random kutyája bedugja az orrát a résen – tömpe, avagy hosszúkás az most mindegy is – és máris egy centire van a téliszalámitól, amikor a gazdi hirtelen pofán vágja. Mi történik?

Jól gondold át, mit válaszolsz, becsapós a kérdés. Kicsit várok…

És akkor jöjjön a helyes válasz: nem tudjuk. 

Nem tudjuk, milyen a gazdi és nem tudjuk, milyen a kutya, szóval előfordulhat, hogy az eb a következő pillanatban megharapja a gazdit, vagy csak elszalad a zsákmánnyal, és másodpercekkel később ömlő nyállal csámcsogja a szalámit a bőrkanapén, de ugyanígy az is elképzelhető, hogy szegény bepisil, bepánikol, elrohan a lakás legtávolabbi pontjára, és elbújik valami zugban, ahonnan órákig ki sem lehet imádkozni, és soha többet a hűtő közelébe sem megy, sőt, még évekkel az incidens után is elbújik, ha hallja, hogy nyílik a hűtőajtó. És a két véglet között természetesen lejátszódhat még megannyiféle változat.

Ezt csak azért írtam le, hogy megegyezhessünk abban, 

a verés nem valami csodafegyver, amivel bármilyen problémát megoldhatunk. Ha ilyen egyszerű lenne, valószínűleg nem is léteznének problémás kutyák 

meg kutyasulik sem. A verés hatása, hatékonysága, lélektana összetett dolog, és bizony általában többet ártunk vele, mint amennyit nyerünk. 

Mit jelent kutyáknál az érzékenység?

Ahhoz, hogy a fenti találós kérdésre adott választ jobban megértsük, tisztáznunk kell egy kutyás szakszónak, az érzékenységnek a jelentését. Amikor egy kutyára azt mondjuk, érzékeny, arra gondolunk, hogy érzékenyen reagál az emberre, tehát le lehet állítani, el lehet bizonytalanítani. Ha a gazdája rászól, a kutya befejezi, amit éppen akkor csinál: elengedi a botot/labdát, nem eszi meg a macskakakit, nem ássa tovább a vakondtúrást, nem dominálja a másik kutyát, ha bunyózik, abbahagyja, nem üldözi az őzet/macskát/labdát stb.

Az érzékenység nem összekeverendő a félelemmel, félénkséggel, a kutya környezetében lévő tárgyak és események iránti bizonytalansággal. 

Van olyan kutya, amelyik félős, mégsem érzékeny, és van olyan is, amelyik átmegy az üvegen, mégis nagyon komolyan veszi, ha rászólnak. 

Az érzékenység adottság, de lehet erősíteni és tompítani is. Erősíteni, tehát tudatosan érzékenyebbé tenni akkor szoktunk egy kutyát, ha nagyon nem reagál a gazdájára: gátlástalanul felugrál az emberekre, pofátlanul megeszik mindent a földről, bunkón játszik vagy akár provokál más kutyákat, és ezt a gazdi egyáltalán nem tudja kontrollálni, hiába csinál bármit. Ha egy hobbicélra tartott, közösségbe járó kutya a testbeszédünkre és/vagy a tiltószóra látványosan nem reagál, akkor tudatosan érzékenyítjük, hogy keretet tudjon adni a gazdi a kutya viselkedésének. 

Ha a kutya túlérzékeny, akkor nagyon óvatosan kell bánni még egy hangos szóval is, mert könnyen túladagolhatjuk a büntetést, ami rosszat tesz a kutyának és a kapcsolatunknak is. 

A verést/büntetést „el is használhatja” a gazdi: ha annyit üti-veri – szó szerint vagy képletesen – a kutyát, hogy az már megszokja, semmit nem fog neki jelenteni. Ilyenkor a gazdi kiöli az érzékenységet a kutyából.

Van olyan szitu, amikor azért elfér egy pofon? A rövid válaszom az, hogy nincs… 

Persze ha két kutya verekszik, és nem tudják őket szétválasztani, vagy egy kutya megtámadott egy embert, és nem ereszti, szóval, ha ég a ház, akkor nehéz válogatni az eszközökben. Amúgy nem verjük, nem rugdossuk a kutyát, nem okozunk neki fájdalmat. 

Nem azt mondom, hogy nem segíthet. Természetesen működhet egy jól irányzott ütés vagy rúgás, de egyrészt van jobb, nem verekedős megoldás, másrészt 

a verésnek mellékhatásai vannak: a kutya félni fog a kéztől, lábtól, újságpapírtól, hirtelen mozdulatoktól, bizalmatlanabb lesz az emberrel, és jó eséllyel akkor is ott lesz a tudatában, hogy a verekedős gazdival vigyázni kell, ha egyébként pont semmi gond nincsen, és a legváratlanabb helyzetekben ugrik majd félre, vagy vágja le magát a földre.

Amúgy az egész nagyon egyszerű. Ha választhatsz, hogy rászólsz a kutyádra vagy megvered, ugye hogy az előbbit választod? Márpedig elég rászólni. Mármint egy rendben lévő gazda-kutya kapcsolatban a rendben lévő gazdi elég, ha rászól a rendben lévő kutyájára, egészen biztosan nem kell hozzá sem érnie, ne adj’ isten vernie a kutyáját, hogy elérje a célját.

Az ember ugyanis azért veri a kutyát, mert nem elég kemény – fejben. A kutyák között is akkor kerül sor verekedésre, ha az egyik nem hiszi el a másikról, hogy keményebb, mint ő, de mi ezt emberként nem engedhetjük meg magunknak. Szóval mindenkinek, aki veri a kutyáját, azt tanácsolom, hogy nőjön fel a feladathoz, és tanuljon meg verés nélkül célt érni.

Sajnos még 2022-ben is van olyan kutyaiskola, ahol verik a kutyát (ha rálépnek a lábára, az is verés!), ezért mindig tájékozódj, mielőtt beiratkozol valahová! Egy tisztességes kutyasuliban a kutyát nem verjük, viszont – tudom, hogy ezzel népszerűtlen leszek, de ez az igazság – büntetjük. 

A büntetés azt jelenti, hogy rossz érzést keltünk benne anélkül, hogy fizikailag bántalmaznánk, fájdalmat okoznánk. 

Hogy ezt hogyan csináljuk? Na, ez az, amiről teljesen értelmetlen lenne írni. Egyrészt a büntetés nem a büntetésnél kezdődik, hanem az életmódnál, amit a kutyánkkal élünk, és a mindennapi hozzáállásunknál meg a viselkedésünknél, ahogy a kutyánkhoz viszonyulunk. Másrészt a büntetés jellege, de főleg a mértéke annyira különböző lehet egy-egy gazda-kutya párosnál, hogy abba teljesen felesleges volna belemenni. Mindenkinek azt tanácsolom, menjen az ebbel kutyasuliba, és ott tanulja meg, milyen jó és hasznos technikákat lehet alkalmazni. Nem érdemes könyvből, videók alapján vagy egyedül próbálkozni, ahogy japánul, síelni vagy zongorázni tanulni is jobb egy értő tanár keze alatt.

De miért kell büntetni azt az aranyos kutyust?

A kutyára kell egy fék. 

A kutya ösztönlény: ha nem jelölünk ki neki határokat, el fog menni a falig. 

Fel akar mászni mindenhová, meg akar enni mindent, meg akar nézni mindent, dominálni akar egy csomó mindenkit – embereket és kutyákat egyaránt –, vadászgat, ugat összevissza, kapar, szökik… Vagy kicsit konkrétabban: felborítja a szaladgáló gyerekeket a parkban, rámászik a kismama plédjére és elveszi a kisbaba kajáját (és közben természetesen összenyalogatja a gyereket is), kiharapja a srácok labdáját, aztán elszalad egy macska után, és elüti az autó.

Ha van egy jól kondicionált vezényszavunk, vagyis a kutyasuliban megtanítottuk a kutyánkat arra, hogy bármi is történjék, „nem”/„állj”/„elég” vagy „pfujj” után be kell, hogy fejezze, amit csinál, akkor nem kerülünk kellemetlen helyzetbe séta közben, sőt akár megmenthetjük az életét egy necces szituációban. 

És akkor nem is lehet úgy tartani kutyát, hogy semmiért soha nem büntetem?

Dehogynem! Természetesen lehet büntetés nélkül is kutyát nevelni, viszont ez annyi tapasztalatot, tehetséget és tudatosságot kíván, és olyan környezet és életmód kell hozzá, hogy a gazdik 99 százalékának egyszerűen nem fog menni. 

Azt gondolod, neked menne? Akkor gondolkozz el ezeken: felugrálhat rád a kutyád bármikor, koszosan, vizesen, sárosan, büdösen, mondjuk, miután haldögben fetrengett? Letépheti rólad – ha a kedve épp úgy tartja – bármelyik ruhádat, és te teljes lelki nyugalommal végignézed ezt, majd egy szót sem szólsz érte? Kibírod, hogy csöndben tűrj, amikor a kutyád a labdáért kapva véletlenül átharapja a kézfejedet?

Egy profi kutyás képes úgy használni a kutya ösztöneit, hogy a kutya szinte összenőjön vele. Rengeteg közös játékkal és a játékra épülő közös munkával, tehát kizárólag pozitív megerősítéssel eléri, hogy a kutya gyakorlatilag gazdifüggő legyen. Egy ilyen kutyát simán le lehet hívni egy macskáról vagy őzről egy füttyentéssel, annyira akar labdázni, vagy le lehet fektetni egyetlen vezényszóval úgy, hogy a kutya 30 méterre a gazditól rohan az ellenkező irányba, hiszen olyan sok pozitív élménye van a kutyának a fektetéssel kapcsolatban, hogy a jutalom reményében azonnal levágja magát a földre még ennyire extrém helyzetben is.

Hobbikutyásoknak azonban, akiknek nemcsak a kutyájuk létezik, hanem van munkájuk, egyéb hobbijuk, és nem igazították az életmódjukat meg az életterüket is a kutyázáshoz, erre gyakorlatilag semmi esélyük. 

A tapasztalat inkább az, hogy ide nem sokan jutnak el, sőt, még a büntetés eszközével tudatosan élő gazdiknál is ki-kicsúszik a kutya időnként az irányítás alól.

gyulavitéz

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Getty Images/DemureDragonfly

gyulavitéz