Tragédia, lehetőség, kihívás – Szavak ugyanarra az életeseményre, Braille születésnapján
A 212 évvel ezelőtt született Louis Braille francia pedagógus hároméves korában veszítette el a látását, hogy aztán azon kivételes emberek sorát gyarapítsa példájával, akik egy tragikus fordulatból nemcsak hogy erőt tudtak kovácsolni, de rengeteg embernek segítettek. Hihetetlen, de így van: az azóta Braille-írás néven elhíresült módszert Louis 12 évesen dolgozta ki. Miért nem „világtalanok” a vakok? Hol vannak a határai a látássérült embereknek? És mikortól lehet gyógyítani a vakságot? Baló Sára írása.
–
Egy új írásmód születése
Az egyik kedvenc Weöres Sándor-idézetem így szól: „Mindenki csak a saját sorsát bírja elviselni; a másé alatt összeesne.” Louis Braille élete világosan megmutatja ennek a mondatnak az értelmét. Braille 1809-ben látóként született egy kis francia faluban. Hároméves korában baleset érte, aminek következtében az egyik szemének sérüléséből keletkezett gyulladás átterjedt a másikra, és teljesen elveszítette a látását. Tízévesen ösztöndíjjal egy vak gyerekeknek fenntartott iskolába került, itt dolgozta ki egészen fiatalon, tizenkettőtől tizenötéves koráig a Braille-írást egy katonai kódnyelvből, amit Napóleon egy katonatisztje mutatott be az iskola diákjainak. Így Braille élete abból a szempontból is érdekes, hogy egy ember, egy előadás, egy élmény milyen folyamatokat indíthat be valakiben, közvetve hogyan hathat akár milliók életére is.
Braille esetében a hatás ilyen terjedelmű volt: az általa kidolgozott írásmód millióknak segített és segít azóta is, hogy a tehetségükhöz, vágyaikhoz minél közelebb eső munkát végezzenek.
A kortárs technika ugyan lehetővé teszi, hogy látás nélkül is hozzáférjünk szövegekhez, azonban vak vagy erősen látássérült gyerekek számára még mindig a Braille-írás az írni-olvasni tudás elsajátításának kulcsa.
Akadályok által – vagy azok ellenére valakivé válni
„Akinek a látása ép, nem az alapján ítél meg egy vak embert, aki az illető valójában, hanem az alapján, amit a vakságtól való félelem sugalmaz.” Így fogalmazott Pierre Villey, négyéves korától vak francia irodalomtudós, aki a XX. század elején ért el komoly sikereket az irodalomtudományban. Párizsban utcát is elneveztek róla.
Erik Weihenmayer az első vak hegymászó, aki megmászta a világ legmagasabb hegyét, a Mount Everestet. „Határok nélküli élet” nevű mozgalmával testi, fizikai adottságoktól függetlenül mindenkit arra inspirál, térképezze fel a saját lehetőségeit, és valósítsa meg, amit a fejébe vesz. Weihenmayer egy interjúban azt mondta, munkájának célja, hogy segítsen túllépni azokon a korlátokon, amiket gyakran a társadalom helyez emberek elé, nem a valódi helyzetük. De nem kell a Föld „legtetejéig” mennünk, ha vakoktól érkező motivációra vágyunk: ott van például az egyik korábbi oktatóm, dr. Szentgáli-Tóth Boldizsár kiemelkedő jogtudós, a Tudományos Akadémia munkatársa, felkerült a Forbes Magazin legígéretesebb harmincévesnél fiatalabb kutatóinak listájára. Vírusidőszakon kívül rengeteget utazik, konferenciákon ad elő, tehetséges diákokat mentorál, több közösség fontos tagja, és most éppen könyvet ír. Amúgy gyermekkora óta vak.
A vakság a közeljövőben gyógyítható állapottá válik?
Az orvostudomány egyik leggyorsabban fejlődő területe a vakság gyógyításának kutatása. A látás bonyolult folyamat, melyben a szem eszköz, de a megjelenő kép létrehozásában, vagy a világ valamilyen fajta leképezésében az agynak van a legnagyobb szerepe. Ennél fogva szó sincs róla, hogy látás nélkül a tudat „sötétséget” tapasztal. A világ a vakok agyában is ugyanúgy megjelenik, mint a látókéban, csupán – főként azoknál, akik születésüktől kezdve vakok – látók számára nem elképzelhető módon, a többi érzékszerv útján. Így a „világtalan” kifejezés egy vak emberre használva nem csupán minősíthetetlenül udvariatlan, de a tudománynak is ellentmond.
A génterápia ezen a területen is forradalmi újításokhoz vezet, mivel a szem hibás sejtjei működésének újraírására ad lehetőséget. Az ilyen kezelések már a klinikai vizsgálat előrehaladott szakaszában tartanak, több betegen vizsgálják hatékonyságukat. A terület kiemelkedő szakembere, Roska Botond neurobiológus, a Baseli Egyetem kutatója. Roska Botond a Semmelweis Egyetemen végzett, és a vakság gyógyításának kutatásában csapatával együttműködik magyarországi kutatócsoportokkal is.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Talán bárminek a történetét vizsgálja az ember, meglepheti, mekkora szerepe van annak fejlődésében egy-egy esetleges emberi találkozásnak. Ahogy Louis Braille egy iskolai előadás nyomán fejlesztette ki a Braille-írást, Roska Botond egy látással foglalkozó szakemberrel folytatott véletlen beszélgetés hatására kezdett el a témával foglalkozni.
Kutatásai összehangolják az orvosi és a biológusi munkát, aminek eredményeként a laborokban folytatott tevékenységeket gyorsan és célzottan kapcsolják össze a betegekkel kapcsolatos igényekkel és tapasztalatokkal. A professzor hangsúlyozza a társadalom szerepét a vakság gyógyításának segítésében, hiszen – mint minden orvosi kezelés –, az ilyesmi is nagyon drága, fejlesztéséhez kell a társadalmi akarat és befektetési kedv.
Összességében a vakság közel sem az, aminek először tűnik, és a vele kapcsolatos fejlődés és fejlesztés megköveteli a megszokott gondolkodási keretek szélesítését. Ez pedig mint képesség, mindenki számára bővíti a lehetőségek és megoldások tárházát az élet különböző területein.
Baló Sára
További források: ITT, ITT, ITT, ITT, ITT, ITT, ITT, ITT, ITT, ITT, ITT
Kiemelt kép: Vak kisfiú Braille-írással tanul az órán a Chongqing-iskolában – Forrás: Getty Images/China Photos