„A férjem a vadász, én vagyok a kertész” – Interjú dr. Breuer Anitával, a Logiscool alapítójával

–

Kurucz Adrienn/WMN: Hogyan alkalmazkodott a Logiscool a járvány okozta helyzethez? Fizikai értelemben a ti tantermeitek is egyik pillanatról a másikra kiürültek. Úgy tudom, ez közel száz iskolát jelent, és sok ezer hallgatót…

Breuer Anita: Embert próbáló időszak volt, az biztos. De körülbelül tíz nap alatt építettünk egy rendszert, amire több mint ezerkétszáz oktatóvideót töltöttünk fel, ezt a gyerekek és szülők nagyon értékelték. Természetesen vannak online órák is, a diákjaink egymással és az oktatóikkal is kapcsolatban vannak. És nemcsak hogy sikerült folytatnunk az oktatást digitális formában, de tudtunk új online kurzusokat is indítani. Nagyon várjuk azért persze a gyerekeket vissza a tantermekbe! Szerencsére a nyári táborokat az új rendelkezések nyomán meg tudjuk tartani. Megyünk tovább!

K. A./WMN: Gyakorló anyaként (Anitának két gyermeke van, a fia általános iskolás, a lánya már egyetemista – K. A.) mi a véleményed a magyarországi digitális oktatásról, amelyre pillanatok alatt kellett átállni? Sikertörténet vagy katasztrófa a te szakértői olvasatodban?

B. A.: Egyik sem. A helyzet szülte szükségszerű lépés volt, amire amúgy csak évek múlva került volna sor. A pozitívumát abban látom, hogy az iskolákban ki kellett próbálni ezeket az új formákat, és kiderült, hogy nem „ördögtől valók”. A pedagógusoknak nagyon nehéz lehetett az átállás, minden tiszteletem az övék. Személyesen is tapasztaltam olyat, hogy például egy hatvanéves matektanár rajzolóprogramban tanítja a geometriát. Látszik a fejlődés.

Lendületet adhat ez a kényszer szülte szituáció a világ oktatási rendszereinek. Külföldön is, nem csak nálunk. Mindenki levonja a tanulságokat, a tapasztalatokat be fogják építeni, gondolom. Mi a Logiscoolban továbbra is hiszünk a tantermi oktatásban, de mi is azt vizsgáljuk, melyek azok az elemek, amiket megtartunk a járvány után is.

Például technikailag tanulságos, hogyan vonhatunk be olyan gyerekeket is a programjainkba, akik számára eddig nem voltak elérhetők a Logiscool-iskolák, mert messze voltak a lakóhelyüktől.

K. A./WMN: Hat éve létezik a Logiscool. Idézzük fel azt a pillanatot, amikor eszedbe jutott, hogy alapítani kellene egy programozósulit! Honnan jött az ötlet?

B. A.: Nyolcadikos volt a lányom, amikor azzal a hírrel jött haza, hogy kilencediktől sajnos nem lesz informatikaórája. Nagyon szerette ezt a tárgyat, szomorkodott. Pár hét múlva olvastam egy cikket arról, hogy létezik olyan programozási környezet, amelyet kifejezetten gyerekeknek fejlesztettek ki. Ez a két dolog állt össze a fejemben. Tudtam a saját példánkból, hogy igény lenne olyan módszerre, foglalkozásra, amely játékos, könnyen befogadható módon tanít programozást. Írtam egy e-mailt az akkor épp egy külföldi konferencián lévő férjemnek, hogy nyissunk programozóiskolát gyerekeknek. Rögtön vissza is írt, hogy rendben, dolgozzuk ki a részleteket hétvégén. Meg is van még ez a levélváltás…

K. A./WMN: Ha jól tudom, akkoriban mind a ketten a reklámszakmában dolgoztatok.

B. A.: Igen, de én akkor otthon voltam, kicsi volt a fiunk. Én jogász vagyok eredetileg, a férjem informatikus-mérnök, de a marketing-reklám területén tevékenykedtünk a kilencvenes évektől mind a ketten. Nyolc hónapba telt, amíg a Logiscool-koncepciót kidolgoztuk. Ennek fontos része volt az iskola kitalálása, szerettük volna megmutatni a gyerekeknek a jövő irodáját, nagyon színes, menő környezetet álmodtunk meg. Az ötlet egyik legerősebb eleme az lett, hogy egyetemisták az oktatók. Korban nagyon közel vannak a gyerekekhez, ezért gyorsan megtalálják velük a hangot, és hatékonyan át tudják adni az általunk összeállított tananyagot nekik. Okos óravázlatok, plusz az oktatók személyisége, többek közt ettől működik ez a rendszer.

K. A./WMN: Ki írta a tananyagot?

B. A.: Kezdetben a másik alapító, a párom, Csitári Gyula. Aztán nagyon gyorsan fel kellett vennünk még egy fejlesztő kollégát, ma pedig már sokfős csapat írja, alakítja, fejleszti a tananyagokat.

K. A./WMN: Mennyi idő alatt nőtt akkorára a cég, hogy feladjátok az eredeti munkátokat?

B. A.:

Én kezdetektől csak a Logiscoollal foglalkozom, Gyulának kellett másfél-két év, hogy teljesen el tudja engedni a korábbi munkáját. Nagyon jó a munkamegosztás köztünk, ő a vadász, én vagyok a kertész.

K. A./WMN: Ez mit jelent?

B. A.: Leegyszerűsítve, ő a Logiscool-koncepció hazai és nemzetközi terjesztéséért felel, én pedig a hálózatműködtetésért. Az az én feladatom, hogy a partnerek megkapjanak minden olyan tudást, ami ahhoz kell, hogy megfelelő színvonalon működtessenek egy Logiscool-iskolát Debrecenben ugyanúgy, ahogy Indiában vagy Mexikóban. Van egy saját oktatási platformunk, erre nagyon büszkék vagyunk, szinte egyedülálló a világon.

Hogy mitől az? Elmagyarázom. Sokak fejében az él, hogy a programozás egy sötét képernyőn zajlik, csomó krikszkraksz, kapcsos zárójel segítségével, mi ebben az élvezet, kérdezik, pláne egy gyereknek. Nálunk legószerű, színes blokkokból építenek fel a gyerekek egy programot, utasításokat kapcsolnak egymáshoz, és az óra végén garantált a sikerélmény: egyből látják, milyen játékot fejlesztettek.

Nem azt mondjuk nekik, hogy gyertek programozni, mert az jó, hanem, hogy készítsétek el a saját számítógépes játékotokat! Így játszva tanulnak meg programozni.

Amikor összeépítik az elemeket, gondolkodni tanulnak, ehhez jön az élmény, hogy alkottam valamit, és az működik, és olyan, amilyennek megálmodtam. Ahogy haladnak előre, egyre nő a tudásuk, és megérkeznek az írott programnyelvekhez. Az a fantasztikus fejlesztésünk, hogy megkönnyítjük az átmenetet számukra, egyszerre látják a blokkokat és az írott programot. És ez a kettő átjárható.

K. A./WMN: Kérdezhetek egy nagyon laikusat? Miért van szükség programozói ismeretekre ma, amikor a számítógépes programok, az applikációk egyre felhasználóbarátabbak?

B. A.: Digitális világban élünk. Aki ért a programozáshoz, az aktív alakítója lehet ennek a világnak. A kódolás ismerete pár éven belül ugyanolyan elvárás lesz sok munkakörben, mi így gondoljuk, mint a második idegen nyelv tudása. Rengeteg szakma igényel már most is alapszintű programozói tudást, de mire a gyerekek munkába állnak, még több ilyen lesz.

A mi diákjaink sem lesznek mind programozók, nem is ez a cél. De az igen, hogy megtanítsunk nekik egyfajta logikus gondolkodásmódot, amit az élet bármilyen területén tudnak hasznosítani.

K. A./WMN: Hogy látod, miért nem része még az elemi oktatásnak a programozás? Van ugyan informatikaórájuk a felsősöknek, de az, ahogy én tapasztalom, inkább felhasználói oldalról közelít.

B. A.: Nemcsak nálunk probléma ez, hanem világszerte. Egy nagyon fiatal, és nagyon gyorsan változó szakterületről van szó. De biztos, hogy változni fog a helyzet, erre már sok helyen láttunk jó példát.

K. A./WMN: Optimisták lehetünk? Te sok fiatal oktatóval találkozol. Lesznek vajon jó szakemberek, akik átadják a tudást az iskolákban, és nem olyan módon, mint a városi legenda szerint annak idején az orosztanárból átképzett angoltanárok, akik pár leckével jártak előrébb a tanítványoknál?

B. A.: Nem vagyok nagyon optimista. Akikkel mi dolgozunk, ismernek természetesen valamilyen programnyelvet, de matematikusok, informatikusok, mérnökök, van csillagászunk és fizikusunk is, tehát nem feltétlenül informatikatanár szakosak. Nagyon kevesen jelentkeznek sajnos kifejezetten tanári szakokra, és sok a pályaelhagyó. Nagyon fontos lenne, hogy a pedagóguspálya megbecsültebb legyen.

K. A./WMN: Hogy ne menjenek el a tanárok programozónak egy céghez sokkal több pénzért…

B. A.: Van rájuk kereslet, az biztos: húszezer programozó hiányzik az országban a munkaerőpiacról, és ha a kapcsolódó területeket is idevesszük, akkor ez a szám három-négyszázezer.

K. A./WMN: Ti „papírt” nem adtok a képzések elvégzéséről a gyerekeknek, ugye?

B. A: Logiscoolos okleveleket adunk az elvégzett kurzusokról, és ezeket a gyerekek viszik büszkén a gimnáziumi szóbeli felvételikre például. Ha arra gondolsz, akkreditált intézmény vagyunk-e, nem, nem vagyunk, ez nem is volt célunk.

K. A./WMN: A szülőknek ma rengeteg fejtörést okoz, hogy milyen tárgyak tanulását szorgalmazzák, mire lesz szükségük a gyerekeinknek tíz, húsz év múlva. A programozásnak bizonyára van jövője, de való mindenkinek?

B. A.: Nyilván nem feltétlenül való, de mi azt szoktuk mondani, tessék kipróbálni, vannak ingyenes óráink, nyílt napjaink családoknak. Ha kedvet kap, és elkezdi valaki, akkor, úgy tapasztaljuk, két-három évig legalább velünk marad. A programozásban is vannak nagy tehetségek, mint, mondjuk, a zenében, de egy szintig mindenki el tud jutni, így érdemes kipróbálni. És akkor eldől, leköt-e valakit hosszabb távon, való-e neki hivatásszerűen.

Nem csak programozni tanítunk, csomó képességet fejlesztünk. Például a problémamegoldó készséget. A program az egy nagy probléma, ha úgy nézzük. Megtanítjuk a gyerekeknek ezt a „problémát” kisebb részekre felosztani, úgy megoldani lépésről lépésre. Ha hibáznak, nem baj, nincs program hiba nélkül, ez is egy fontos tapasztalás. Mint egy kincskereső játékban, úgy keressük meg a hibát az egészben. A kudarctűrő képesség is fejlődik ezáltal.

Számszerű eredményeink is vannak: az egyik kutatásunk azt mutatta, hogy a diákjaink harmada saját bevallása szerint jobban érti és szereti a matematikát, amióta hozzánk jár. 

K. A./WMN: Milyen a lányok és fiúk aránya nálatok?

B. A.: Hetvenöt százalék a fiúk javára.

K. A./WMN: Mi ennek az oka vajon? Mert nyilván nem az, hogy mi, nők kevésbé vagyunk alkalmasak a programozásra – vagy más természettudományos pályára, mert az aránytalanság máshol is ordító.

B. A.: Olyannyira nem „fiús” szakma a programozás sem, hogy az első szoftverfejlesztő is nő volt. Sokféle elmélet létezik, én leginkább abban hiszek, hogy amikor megérkeztek az első személyi számítógépek, az első játékokkal leginkább fiúk játszottak, és akkor a hetvenes–nyolcvanas években elvesztettük a lányokat. Nagyon sok munkánk van abban, hogy meggyőzzük őket, nekik a programozás ugyanolyan élvezetes lehet, mint a fiúknak.

Lassan, de szerencsére növekszik a lányok aránya az iskoláinkban is. Elsősorban a szülők hozzák még mindig a lányokat, de az is előfordul már, hogy barátnői ajánlásra jönnek. Kipróbálnák, mert hallották, hogy ez egy jó buli.

A nyári táborokban nagy örömünkre sokkal több a lány. A táborkínálatunk egyébként nagyon színes, többek között programozó-, robotika-, Minecraft-, digitális (például videógyártás) és Bizniscool-táborokkal is készülünk.

K. A./WMN: Amikor elindultatok, számítottatok rá, hogy rövid időn belül ennyire sikeres lesz a vállalkozás? Gondolom, vezetőként nem lehetett könnyű kezelni a rohamos növekedést, azt, hogy mindent kézben kell tartani.

B. A.: Valóban nem tükrözi az első ötéves tervünk azt, ami megvalósult. Az első nagy változást az hozta, hogy kiderült: óriási igény van arra, hogy mások programozóiskolát csináljanak, tehát nem azzal fogunk nőni, hogy mi magunk nyitunk iskolákat, azt nehezebb is lett volna finanszírozni, hanem nyolc hónapnyi működés után áttértünk a franchise-rendszerre.

K. A./WMN: Ezt úgy képzeljük el, hogy volt egy iskolátok, és annyian kerestek meg titeket a partnerség ötletével, hogy efelé nyitottatok?

B. A.: Igen. Budaörsön nyílt meg 2014 januárjában az első Logiscool. Még abban az évben volt egy nagyon sikeres táborunk, sokan Budapestről is elhozták a gyerekeiket. Egyre több érdeklődő lett. 2015-ben már több mint tíz iskolánk volt. 2018 volt a következő fordulópont, akkor elkezdtük a nemzetközi terjeszkedést. Egy-egy országra kerestünk franchise-partnert, akinek az a feladata, hogy felépítse az ottani hálózatot. Ehhez tőkére van szükség. Balogh Péter volt az első befektetőnk, most pedig az Euroventures állt mellénk.

K. A./WMN: Piacteremtők voltatok, de gyorsan lett konkurenciátok, ez hogyan érintett benneteket?

B. A.: Lett konkurenciánk, ami örvendetes, mert ezek szerint jó, amit csinálunk, igazolja, hogy van igény rá. Mi elég magabiztosan működünk azokkal a rendszerekkel, amelyeket fejlesztettünk. A legszélesebb körű szolgáltatást (gyerekeknek, szülőknek, partnereknek) jelenleg mi tudjuk nyújtani. Arra viszont nagyon is odafigyelünk, hogy innovatívak legyünk, folyamatosan fejlesztjük a tananyagot. A verseny jó, nem dől hátra az ember soha.

K. A./WMN: Ennek az elképesztően gyors növekedésnek számodra vezetőként mi a legnagyobb tanulsága?

B. A.: Amikor egy cég még kicsi, akkor nehéz, hogy minden feladat a tiéd. Aztán meg az a nehéz, hogy kinek mi delegálható. A lényeg megfelelő emberekkel körülvenni magad, kiváló szakembereket választani magad mellé. Vannak vezető pozíciót betöltő kollégáink, akiket nagyon szerettünk volna hosszú távon megtartani, így tulajdonostársainkká is váltak. A jelenlegi helyzet arra világított rá, hogy a központi csapatban – most már negyvenen vagyunk – elképesztő energiák tudnak felszabadulni még akkor is, ha egy kihívásokkal teli időszakkal nézünk szembe. Nagyon büszke vagyok az egész csapatra.

K. A./WMN: A magánéletedet is megváltoztatta a vállalkozásotok sikere?

B. A.: A férjem is, én is a Logiscoolban dolgozunk. Így aztán haza tudjuk hozni a munkát… de egy ideje figyelünk arra, hogy a hétvége ne erről szóljon. A már említett csodás kollégák miatt egy ideje ezt könnyebben meg tudjuk tenni. Dolgoztunk korábban is tíz évet együtt a reklámügynökségünkben, tudtuk, hogy működni fog a társulásunk, szerencsések vagyunk, mert nem megy a kapcsolatunk rovására a közös munka.

A szakmai vitáinkat soha nem személyeskedve oldjuk meg. A gyerekeink pedig nagyon büszkék a Logiscoolra. A huszonegy éves lányunk, aki miatt az egész indult, most végez Cambridge-ben computer science szakon, úgyhogy ilyen szempontból is szép, kerek a történet.

K. A./WMN: Hogyan tovább? Miként folytatódik reményeid szerint a „sztori”?

B. A.: Három éve fogalmaztuk meg azt a mondatot, hogy legalább egymillió gyereket szeretnénk megtanítani programozni. Ez a személyes álmom. Lépésről lépésre haladunk, most a nyári táborozásra koncentrálunk: a megszokott táboraink mellett idén online táborokat is hirdetünk. Célunk, hogy a gyerekek a jelenlegi helyzetben is sok-sok élménnyel és tudással gazdagodjanak. Az eddigi népszerű tematikák mellett minden évben újakat is hirdetünk, idén is ezt tettük. Például a vadiúj Minecraft – Mars Misszióban a gyerekek meghódítják a vörös bolygót, és közben az űrutazásról is tanulnak. De készülünk YouTube Stúdió táborral is, ahol többek között a videóvágás, hangszerkesztés és tartalomgyártás mellett a táborozóink tanulnak majd az internetbiztonságról is. Mindemellett persze figyeljük a megkötéseket, és a lehető legbiztonságosabb közeget teremtjük meg. Ezeken felül mindenki, aki hozzánk jár – ez több tízezer diák egy nyáron –, részt vehet majd egy nagy közös kihívásban, a „Digital mission”-ben.

K. A./WMN: Már csak azt nem tudom, te szeretsz-e, tudsz-e programozni.

B. A.: Nem vagyok programozó, de még 2014-ben elvégeztem az alapkurzust, fura lenne, ha pont én nem értenék hozzá egyáltalán. De ami lényegesebb, a gondolkodásmódot a mindennapjaimban én is használom. Hogy ez mit jelent? Igyekszem jól megfogalmazni a problémákat, és mindig rendszerekben gondolkodom.

Kurucz Adrienn

Képek forrása: Logiscool