Nem az eredmény, hanem a folyamat a lényeg – Kreatív napló másképp

–

A kreatív napló leginkább a művészi naplóval rokonítható

Az a különbség, hogy itt konkrét, általában több lépésből álló, játékos feladatok adnak keretet és inspirációt az alkotáshoz. Németh Sarolta, Sasa a „zoom in” technikával szokta ezt illusztrálni, amikor a spontán alkotás egy szeletére ráközelítünk, és úgy alkotjuk újra. Örömmel fogadtam a meghívását a kreatív naplókészítő műhelyére, mert minden önismereti tevékenység érdekel. Az Anne-Marie Jobin által kidolgozott módszer a naplóírás eszköztárát bővíti szabad rajzzal és különböző fókuszokkal, a gyakorlatok a művészetterápia és más pszichoterápiás irányzatok tapasztalataiból indulnak ki.

Nekem az önfelfedező – és önfeledt – rajzolás eddig nagyrészt kimaradt az életemből, bár nem mondom, hogy nem próbálkoztam az ecsetforgatással. Világéletemben szerettem volna szépen rajzolni, de egy-két kivételtől eltekintve sosem tetszett, amit csináltam.

Újra rajzolok

Ezen ritka kivételek közé tartozik az a „sikerélmény“, amikor csak úgy, mindenféle cél és szándék nélkül elkezdtem rajzolgatni, hogy új ceruzákat próbáljak ki. Annyira belemerültem, hogy nem is figyeltem, milyen lesz az eredmény.

Miután befejeztem, úgy éreztem, valami változott. Mintha a rajz átmosott volna és kinyitott volna engem. Talán ez lehet az, amit a rajz terápiás hatásának mondanak.

Az élményt azóta sem sikerült rekonstruálnom – persze, ha le sem ülök rajzolni, azzal biztosan nem növelem az esélyeimet.

A heti rendszerességű kreatív naplókészítő alkalmak például erre is jók: az embert leültetik az asztal elé, ahol temérdek színesebbnél-színesebb rajzeszköz csábít alkotásra. Akinek otthon úgy folyik ki a kezéből az idő, mint nekem, annak nagyon hasznos, ha valaki megteremti helyette a kereteket az alkotásra.

Vissza az oviba!

Bár az oviban messze nem volt ekkora a választék krétákból és ceruzákból, a festékről nem is beszélve, mégis hirtelen oda repít vissza ez a helyzet. Akkor ültünk utoljára így körül egy asztalt és rajzolgattunk, amit csak akartunk. Most újra megérint ez a szabadság. Hatan vagyunk, a helyszínt egy belvárosi lakásban kialakított alkotóműhely biztosítja. Sasa mond néhány bevezető szót, de a beszéd nem kap túl nagy szerepet. Kedvesség és megengedés árad belőle, ennek is köszönhető az oldott hangulat, és annak is, hogy vannak visszajáró résztvevők, akik már ismerik egymást. Kapunk teát, és kezdődhet az utazás!

Az első feladattal rögtön bele is csapunk a közepébe: bemelegítésként automatikusan kell rajzolnunk vagy festenünk. A ráhangoló gyakorlat során a megérkezés érzéseihez egy azokat kifejező színt választunk, és azzal kezdünk a lapon rajzolni akár behunyt szemmel, akár két kézzel. Csak hagyjuk, hogy vigyen a kréta magával.

Ez a megközelítés nekem teljesen új. A fókuszom már itt átkerül az eredményről a folyamatra. Becsukom a szemem, és csak a mozdulatokra figyelek, arra, hogy mi esne jól.

Olyan ez, mint a kezek tánca, bár valamiért a kétkezes nehezemre esik. Ahogy nyomot hagy a kréta a papíron, mintha visszatükrözné a belső történéseket, mozdulatokat.

Az asszociáció útjai

Miután elkészülünk, mindenki mond pár szót arról, hogy mit lát a képen, milyen érzéseket ébreszt benne az elkészült mű. Nekem egyértelműen a káosz jut eszembe a rajzomról, és persze nem találom kimondottan esztétikusnak. Megnyugtat, hogy más is akad, aki elégedetlen az alkotásával, aztán újra emlékeztetem magam: nem is az volt a cél, hogy szépet rajzoljunk. Hanem csak annyi, hogy mozduljon a kezünk, és általa valami a lélekben is.

A következő szekció főszereplői a szavak, ez itt már ismerős terep. Valami olyasmiről kell írnunk, ami éppen foglalkoztat minket, vagy csak úgy arról, ami éppen van velünk. A szabad asszociációkra épülő automatikus írást korábban sokat gyakoroltam, és ahogyan arra már a pszichoanalízis és a szürrealisták is rájöttek,

rendkívül termékeny önismereti és alkotói anyagnak bizonyult: olykor teljesen váratlan képek és történetek születtek látszólag a semmiből.

Most viszont az egész írás alatt, melyre körülbelül tíz percünk van, azt érzem, hogy csak a felszínt kapirgálom. Egyszerűen nem tudok egy bizonyos rétegnél mélyebbre ásni. Elgondolkodom rajta, hogy ez miért lehet, és azt hiszem, ez annak is köszönhető, hogy az utóbbi időben alig szántam időt a pihenésre és arra, hogy bármiben is úgy igazán elmélyüljek, ahogyan régen.

A folyamat a rajzban

A következő körben, amikor az írásban született anyaggal dolgozunk, ezt is választom témának. A felszínt. Egy vitorlást rajzolok, ahogy lebeg a vízen. Alatta, a mélyben gomolygó, veszedelmes és ijesztő massza várja, hogy elnyelje. Legalábbis így képzelem, de közben a rajzon meg azt látom, hogy a víz mélye egyáltalán nem ijesztő. Igen, ez jellemző, hogy kicsit túl szoktam aggódni helyzeteket. Viszont a hullámok közben egyre feljebb és feljebb csapnak, be akarják kebelezni a hajócskát. Végül sikerül is nekik. Ettől azonban azok is változnak: változik a színük, az irányuk. Végül már nincs külön a hajó és a tenger, összeolvadtak egyetlen, közös pulzálásba, egy amőba hullámzásának önmagát folyton ismétlő mozdulatsorába.

Nagyjából ezt a történetet mesélem el a rajzot követő megosztó körben is.

A többiek között van, aki az érzelmek felkavarodásáról számol be, míg más épp a megnyugvást érte el a rajzoláson keresztül, és olyan is akad, akinek egészen konkrét metaforák és képek születtek a keze alatt.

Zárásképpen azt az instrukciót kapjuk, hogy írjunk tíz kérdést a rajzhoz. Ez újabb perspektívákat és a megértés újabb szintjeit nyithatja meg, noha nem kell feltétlenül választ is találnunk a kérdésekre, sőt, az sem feltétel, hogy logikusak legyenek.

Inspiráció a hétköznapokhoz

Mint Sasa elmondta, a gyakorlatok minden alkalommal egy kicsit mások, és a legjobb, ha az ember rendszeresen, akár mindennap, otthon is megismétli őket. Ezeknek az alkalmaknak a célja, hogy inspirációt adjanak a hétköznapokhoz és a további alkotáshoz. Ami engem illet, ez sikerült is, mert ahogy hazaértem, rögtön elkezdtem kézműves ötleteket keresgélni a Pinteresten, és másnap be is vásároltam a szükséges kellékeket.

Készültek belőlük karácsonyi ajándékok, és a gyakorlatokat azóta otthon is próbálgatom, mert kíváncsi vagyok, hogy mennyiben más így az eredmény és a hatás.

Fábián Emese

A képek a szerző tulajdonában vannak