–

Létezik Angliában egy közösség, amely azt tűzte ki célul, hogy megváltoztatja a jelenlegi gondolkodást a mentális problémákkal kapcsolatosan. Sanctusnak hívják őket. Én akkor ismertem meg, amikor egy ideig egy londoni startupnál dolgoztam. Az első foglalkozásomon leültem a coach-ommal szemben (mindig ugyanaz a hölgy jött a cégünkhöz), és elkezdtem szabadon beszélni mindarról, ami foglalkoztatott.

Nem sokkal később azon vettem észre magam, hogy nyelem a könnyeimet.

Bár társadalmi szinten ahhoz vagyunk szoktatva, hogy elfojtsuk az érzéseinket, szorongásainkat – máskülönben nem tudnánk létezni –, amikor valaki arra biztat, hogy egy órán át tedd az ellenkezőjét, magyarán beszélj bármiről, ami nyomaszt, annak van egy sokkoló hatása.

Amikor lefolyt sminkkel távoztam a helyiségből, megbántam, hogy nem a nap utolsó időpontját foglaltam le, mert így visszaülni az íróasztalomhoz nem tűnt a legkönnyebb feladatnak. 

Akkor még azt gondoltam, bizonyára csak én vagyok hiperérzékeny, hogy végigsírtam ezt az alkalmat. Hónapokkal később derült ki, hogy a cég férfi kollégái is kivétel nélkül így jártak. Ilyen döbbenetes hatással van ránk az, ha szembekerülünk a legbelső félelmeinkkel, gondolatainkkal. Ezt ismertek fel a segítő cég alapítói is.

Pofonegyszerű, de nagyszerű ötlet

Az ötlet James Rotledge agyában született meg, amikor nehéz periódusba került, és szorongással, pánikbetegséggel küzdött. „A startupok világában dolgoztam, stresszes voltam, szorongtam, de nem mertem ezekről senkivel sem beszélni” – emlékszik vissza. Végül kilenc hónapnyi elfojtás után egy online felületen kiírta magából a belső félelmeit, és mindazt, amin keresztül ment. Ez a blogbejegyzés elindított egy diskurzust, és szült egy közösséget, amiből aztán – lassan két éve – kinőtt a Sanctus.

James hamar ráébredt arra, hogy amivel ő szembenézett, nem egyedi jelenség:

az emberek nagy része egyszerűen elfojtja, elhallgatja a szorongásait, aminek aztán gyakran tragikus következményei lesznek.

Ez inspirálta arra, hogy üzlettársával, George Bettanyval elkezdjen kiépíteni egy hálózatot, amely ma már London-szerte sikeres. Az ötlet egyszerű: képzett coachaik minden hónapban egy-egy napra ellátogatnak kisvállalkozásokhoz, startupokhoz, és az ott dolgozók minden hónapban egy-egy órát beszélhetnek – teljesen bizalmasan – bármiről, ami érdekli őket.

„Egyetlen esetben szólhat harmadik félnek a szakember arról, ami a beszélgetésen elhangzott: ha az alanya közvetlen életveszélyben van, vagyis öngyilkosságot fontolgat” – mondja. „Ilyenkor azonnali segítséget kínálunk fel. Kapcsolatban állunk olyan pszichológusokkal és pszichiáterekkel, akik rendelkezésre állnak, és rögtön tudnak segítséget nyújtani.”

Képzett szakembereik vagy pszichológusi, vagy life coach-háttérrel rendelkeznek, és minimum százórányi terápia van a hátuk mögött, amikor csatlakoznak a közösséghez. Amellett, hogy meghallgatják a „pácienseket”, a foglalkozás végén gyakorlati tanácsokat is adnak, amivel az alanyuk javíthat a számára problémás területen. „Az emberek jó része már csak akkor fordul segítségért – ha egyáltalán –, amikor nagyon nagy a baj” – folytatja James. „Ez reaktív, vagyis nem megelőző viselkedés. A cég szakembereivel bárki megoszthatja a gondolatait még abban a fázisban, amikor csak valami apróság nyomasztja.” 

Ez a kezdeményezés különösen izgalmasnak számít Nagy-Britanniában, ahol tradicionálisan zárkózottak az emberek. James szerint ez a hagyomány is változik. „Döbbenetes, de évente 99 billió fontjába kerül a brit cégeknek, hogy az alkalmazottaik mentális problémákkal küzdenek, mert úgy nem tudnak dolgozni, vagy nem tudnak jól teljesíteni” – folytatja. Épp ezért fordul egyre több cég hozzájuk segítségért. Felismerték ugyanis, hogy sokkal jobban járnak, ha megelőzik a bajt, mintha megvárják. Inkább biztonságos környezetet teremtenek, ahol az emberek egyre bátrabban nyílnak meg.

Edzés a léleknek is

A segítő cégnek ezen túl eltökélt célja, hogy a világ nagyvárosainak főutcáin mentális fitnesztermeket nyisson. Nem is elsősorban azért, mert jó üzletet lát benne, hanem a tabuk ledöntése céljából. „A főutcán való megjelenés szimbolikus lenne. Ha a városlakók szeme láttára ugyanúgy nyithatunk be egy mentális fitneszterembe, ahogy egy boltba vagy egy mozgásstúdióba, azzal gyakorlatilag megszűnik tabunak lenni a lelki probléma, és megváltozik a kulturális percepció róla” – véli James.

És persze az is nyomós ok mellettük, hogy ezáltal a segítség könnyen elérhetővé válna, nem a kiváltságosok lehetősége maradna, hogy beszéljenek a problémáikról. De nem véletlen az sem, hogy a mentális fitnesztermeket világszerte nagyvárosokba tervezik.

„A nagyvárosiak mindenhol sokkal izoláltabbak, magányosabbak, mint a vidéki emberek. Manapság sajnos nincsenek olyan közösségek, ahol az emberek biztonsággal kitárulkozhatnának.

Ezek a termek ilyen közösségeket teremtenének.”

A mentális fitnesztermek prototípusa már létezik „Sanctus Talks” néven. Ez egy olyan ingyenes klub, ahol workshopok, beszélgetések során bárki megnyílhat, elfogadó közösségben nyilvánulhat meg bármiről, ami foglalkoztatja. Londonban és – meglepő módon – Thaiföldön is tartottak már ilyen találkozókat. London értelemszerűen nagyon nyitott és elfogadó, Ázsiában azonban egy ilyen kezdeményezés még meglepő reakciókat szül.

„A klub vezetőjéhez odalépett egy thai hölgy, aki megköszönte a kezdeményezést” – meséli James. „Bevallotta, hogy Ázsiában az emberek nem nagyon mernek beszélni a mentális problémákról, mert tartanak tőle, hogy a családjuk, barátaik elutasítják őket.” James szerint ha lassan is, de változik a társadalomban a kommunikáció. Ahogy egyre több híresség nyílik meg a saját nehézségeivel kapcsolatban, úgy válik egyre elfogadottabbá, hogy mentális problémái mindenkinek vannak, és ezekkel nagyon fontos foglalkozni.

James szerint azonban az is hatással van a folyamatra, hogy egyre több nő jelenik meg a munkaerőpiacon, akár vezető beosztásban is. „A nők érzelmi intelligenciája magasabb, mint a férfiaké. Nyíltabban beszélnek az érzelmeikről, és mivel egyre többen vannak felelős pozícióban, így az ő szemléletük hangsúlyosabban megjelenik sok vállalat kultúrájában” – mondja.

Határ a csillagos ég

A közösségi média szerepe sem elhanyagolható, hiszen oda és vissza is hat. Egyrészt mentális problémákat generál az az idealizált kép, amit egy-egy Facebook-, vagy Instagram-profil sugall, és ezzel sokakat megbetegít; ugyanakkor közösségeket is létrehoz, felületet nyújt arra, hogy átlagemberek megosszák a nehézségeiket. „Minél többen teszik ezt meg, annál több ember fogja érezni, hogy nincs egyedül, és hogy nem kell szégyenkeznie amiatt, amin keresztülmegy. Véleményem szerint az ismert, véleményformáló emberek morális kötelessége, hogy megnyíljanak a keserű tapasztalataikról, és ezáltal támogatást nyújtsanak másoknak” – mondja James.

A cég számára a következő lépés az, hogy a világ számos pontjára eljussanak. Ehhez először is létrehoznak egy applikációt, amin keresztül bárki tudja majd használni a szolgáltatásaikat. A célkitűzésük nem kisebb, mint idővel megváltoztatni a világ társadalmainak gondolkodását. „Amikor elindítottuk ezt a közösséget, fogalmam sem volt, mekkorára fogja kinőni magát. Sokszor elgondolkodom, amikor egy új cégnél kezdünk, és jönnek az első visszajelzések, hogy vajon mit csinálhattak ezek az emberek azelőtt, a lelki támogatás nélkül. Annyira sokan érzik magukat egyedül… Amikor pedig elkezdik megosztani a belső félelmeiket, az minőségi változást hoz az életükbe. Az a célom, hogy minél több helyen változtassuk meg a mentális egészséggel kapcsolatos gondolkodást, és elfogadóbbá tegyük a társadalmakat. Mert akkor nagy tömegek élhetnek felszabadultabb, boldogabb és hosszabb életet.”

Kégl Ágnes

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Shutterstock/ BongkarnGraphic