Az Elle, ugye, egy női magazin – rengeteg fontos témával – és  sok-sok divatoldallal, melyek engem, (bevallom), nem igazán mozgatnak meg. Én elvagyok a magam főleg turis, egy-két dizájner-darabbal tarkított gardróbjával, nem leszek soha sikkes csaj, stílusos értelmiségi, de még izgalmas hipszter sem.

Azt hiszem, rám tán a normcore kifejezést használhatjuk, magyarul: baromira nem érdekel, mit veszek fel, tehát nem lógok ki az átlagból. Vagyis nem lógtam ki eddig! Mert most felfedeztem, miben is érdemes járni, ha azt akarom, hogy megnézzenek és elismerően pislogjanak rám, hogy „hát, igen, ő érzi a trendeket”. Az első két nap még hűen követtem az Elle csodás inspirációit, aztán már csak megpróbáltam minél érdekesebben öltözködni. Hogyan sikerült? Íme!

Hétfő

Az első napi szettem olyan jól sikerült, hogy Marossy kollegina megjegyezte: „Mi van, hajléktalannak öltöztél?”

Ekkor már éreztem, hogy jó úton járok, csak ezek nem értik az igazi művészetet.

Pedig – utólag belegondolva – ez még egy teljesen vállalható, mondhatni, praktikus öltözék volt. Meglepő módon az edzőterem öltözőjében senkinek szeme sem rebbent, amikor felöltöztem, mintha csak farmer-pólóban állítottam volna be. Ha utánozni kívánsz, legyen egy decens csizmád, de az azért fontos, hogy feltűnő légy. Vegyél föl egy hosszabb és egy rövidebb szoknyát, egy semleges felsőt, egy kabátot, amit megkötsz valamivel, ami emlékeztet egy övre, a fejedre meg tekerj egy nagyi-féle kendőt, és már mehetsz is „trendiföldre”.  

A jó hír, hogy az én szettem  6,79 millió forint helyett még új áron sem került volna 200 ezer forintnál többe, és ebből egy százas a csizma. Igen, ezt még infásnő koromban szereztem, és tíz éve nyúzom. 

Kedd

Kedden már kevéssé vállaltam magam, olyan lettem, mint akire ráborult a nagyi sálkészlete. Esküszöm az eredeti sem sokkal szofisztikáltabb (Richard Quinn tervezése) csak azért 792127 forintot kérnek el. És ehhez képest 100 százalék műszál. Az én szettem persze nem olyan sikkes, de nem is állított be három stylist csak a fotózáshoz – sajnos. Így kénytelen voltam házilag megoldani a dolgokat. A mintás harisnya nekem már nagyon sok volt, de persze ehhez a színességhez sem szoktam hozzá. A gyerek félig viccesen megkért, hogy üljek már máshova a HÉV-en, ne mellé. Ehhez képest néhány felvont szemöldökön kívül senkinek a szeme sem rebbent. 

Szerda

Szerdán már csak inspirációnak használtam a magazint, és megpróbáltam úgy öltözni, ahogy soha, semmilyen körülmények között nem tenném. Ez annyira jól sikerült, hogy soha nem éreztem magam ennyire a pillantások kereszttűzében. Azt még sikerült megállapítanom, hogy ritka rossz lábam van egy legging+zokni kombóban, és minimum fele ekkora cipő és kétszer ilyen hosszú comb kéne, hogy valahogy kinézzen az, aki hordja, bár szerintem ez önmagában is egy kemény divattörténeti zsákutca. 

Csütörtök

Kispéntekre már annyira untam saját magam, hogy estélyi szoknyához húztam fel a forró nyárban tökéletes, otthonka jellegű ruhám, majd egy retro tornacipőt  vettem föl hozzá. Ez volt egyébként a legkevésbé vállalhatatlan szettem – természetesen saját magam számára – többek szerint sem rossz a vászon kombinálása a tüllel. Igen, tudom, a tüllszoknya alapból divat, engem egyszer gyömöszölt ilyenbe egy stylist, emlékeim szerint a fél szerkesztőség fetrengett a röhögéstől a látványomra. Szóval, ha nem vagytok soványak, kerüljétek a tüllt, mert úgy fogtok kinézni, mint a YouTube-on terjedő vicces Hattyúk tava imitátorok. 

Péntek

A pénteki szettem már-már visszafogottnak tekinthető. Felvettem a szoknyám, ami nagy sikert aratott korábban, hozzá egy meleg kapucnis pulcsit, amin kedves fagyik ülnek, de hogy ne legyen cukormázas a szett, kombináltam egy Burberry-mintás gumicsizmával és csodálatos, felhúzható barna csuklómelegítővel, ami mindent feldob. Ez a szett már egy pillantást sem érdemelt a tömegközlekedésen és az irodában sem, és tényleg ez volt a legkevésbé izgalmas.

A hét végére arra jutottam, hogy a harmincon inneni korosztály jóval megengedőbb az öltözködés terén, mint a 30+osok, (bár tudom, általánosítani nem lehet, ezek csak az én empirikus tapasztalataim), illetve számukra a mix'n'match szinte természetes, és egy átgondolt döntés eredménye, míg én olyankor szoktam így kinézni, amikor nem érdekel a világ, vagy kontaktlencse nélkül öltözködöm. 

Ennek ellenére jó tapasztalat volt kitörni a fekete-szürke-piros hármasból, ugyanis megdöbbenve tapasztaltam, hogy a felsőrészeim 99 százalékát ez a három szín alkotja, pont ezért hatott rám ennyire, hogy teljesen más jellegű ruhákban jártam. Próbáljátok ki, feszegessétek a határokat – megéri!

Zimre Zsuzsa