„Ha felemeled, és kicsit játékosan megdögönyözöd, arcon hány” – Kutyák, amik nem hazudtolják meg a fajtajegyeiket (csak néha)
Kutya és kutya közt tengernyi különbség van, egy buldog nem sűrűn fog úgy viselkedni, mint egy border collie, és egy pincsi sem igen hordoz komondorjegyeket a tulajdonságaiban. Melyik fajta milyen vicces sztereotípiákkal bír? Erről meséltetek, méghozzá igen humorosan, úgyhogy két dolgot állapítottunk meg: kutya nélkül lehet élni, csak nem érdemes, illetve a kivétel gyakran erősíti a szabályt. Fiala Borcsa gyűjtése.
–
Nemrégiben beszélgettem egy kedves ismerősömmel, aki arra panaszkodott, hogy a kiskutyája, amilyen pici és imádnivaló, olyan akaratos is, de hát tacskóból van a drága, az meg kotorékeb, amiket direkt úgy „fejlesztettek ki”, hogy tudjanak önálló döntést hozni… még ha ennek a gazdi nem is mindig örül.
Erről viszont eszembe jutott az a rottweiler, akivel annak idején kutyaiskolába jártunk, és az oktató elmondta, őrző-védő fajta, akit szintén az önálló döntéshozatalra tenyésztettek, ezért kell most a gazdinak annyit szívni vele a sárban csúszkálva.
A pulis pasas erre csak laposakat pislogott, az ő kutyája a családi összejöveteleket trollkodja szét, pontosabban össze, amikor is – lelkiismeretes juhászkutyaként – összetereli a népes rokonságot egy helyre.
Fittyet hány rá, hogy történetesen nem óhajtasz az undok nagybácsival egy légtérben tartózkodni, addig csipkedi a lábszárad, amíg mellé nem kerülsz, szoros birka-, pontosabban emberfogásban.
Az én kutyám (a Böbi) bichon ősökkel rendelkezik valószínűleg (ami fajtáról egy kedves barátom kifejtette, hogy azt az öreg néniknek tenyésztették melegítőnek és simogatni valónak/kéztörlőnek, szóval lényegében nem más a kutyám, mint egy pléd és egy törülköző keveréke). Mindenesetre Böbi nem okoz sok gondot az akaratával. Van neki egy picike, de hamar meggyőzhető, hogy ne használja. Ellenben legszívesebben folyamatosan mellettem heverészne úgy, hogy feltétlenül összeérjünk minél nagyobb felületen.
Ezért vele szoktam vigasztalódni a valószínűsíthetően kotorékeb-őrző-védő ősökkel rendelkező kamaszgyerekeim miatt.
A téma viszont nagyon izgatott, úgyhogy megkérdeztem az olvasóimat az oldalamon: ha van kutyájuk, az vajon mennyire hozza a fajtára jellemző sztereotípiákat? Olyan fergeteges történeteket meséltek (több száz kommentben), hogy én még napokkal később is fel-felröhögtem rajtuk. Íme, egy válogatás a legjobb válaszokból:
1.
Az én kutyám angol agár: ez állítólag egy nagy mozgásigényű fajta. 12.19 van, a reggeli séta óta háromszor néztem rá, hogy él-e még. Időnként nyöszörög a helyén fekve, amiért először azt hittük, valami baja van, de aztán rájöttünk, hogy elzsibbadt a szentem, mert baszik megmozdulni még annyira is, hogy helyezkedjen. Amúgy fél percbe telik, amíg felmászik a kanapéra (pedig nem kiskutya), mert hát ugrani – na, azt már nem. Annyi energiát nem ér neki a dolog. Napi 16–18 órát úgy alszik, hogy akár arrébb is tehetem, tojik a világra. (Ani)
2.
Az én francia buldogom egy nagyon cuki genetikai zsákutca. Röfög, böfög, fingik és fülsiketítően horkol. Ha felemeled, és kicsit játékosan megdögönyözöd, arcon hány. Egyébként kedves kis állat. (Hadas Kriszta)
3.
Tacskó. A séta arra van, amerre ő gondolja, véletlenül sem arra, amerre mi szeretnénk menni. Azért be lehet törni, ha van az embernek türelme addig egy helyben állni és nem engedni a pórázon, míg az eb el nem indul a gazda által preferált útvonalon. Gyorsan tanul, de igaz kis bunkó, ha olyan kedve van, mindenkit megugat az utcán, és látszik rajta, hogy élvezi. Minden lukba beleszagol a földön, kiássa, a madarakat kikergeti mindenhonnan. A nem saját gyereket utálja, főleg, ha kicsi. Igazi házőrző, idegennek letépi a bokáját. Amúgy egy cuki szeretetbomba, aki a takaró alatt alszik, mert állandóan fázik. (Linda)
4.
A mi kutyánk labrador. Abszolút hozza a formáját, csak annyi van, hogy szorosan a fal mellett kell közlekedned, úgy vigyáz rád, mintha vak lennél. (Ágnes)
5.
Dogjaim vannak. Ők, ugye, valaha medvevadászok voltak. De mindig is luxuskutyának számítottak. Na, ez most sem változott, már legalábbis, ami a költségeket illeti. Aztán egyre inkább finomítottak rajtuk, mert már nem kellett sakkban tartaniuk a medvét, hogy makkos puskával három centiről lője le a király, így bekerültek a hálókamrákba, és cukik lettek. Szóval maximálisan hordozzák a fajtajegyeket. A kanapénkat biztosan nem lopja el senki. Ha másért nem, mert 50 kilósak. (Betti)
6.
Pumi. Mindent terel (embert, tyúkokat, macskáinkat) abszolút tudja, ki a jó ember, és ki az, akit be sem szabad ereszteni a telekre. Egyszer csípett bokán egy alakot az udvaron, aki később anyagi kárt is okozott nekünk. (Jolcsi)
7.
Yorkim van, egy igazi bosszúálló kis geci. Az a heppje, hogy ha nem visszük magunkkal, akkor bosszúból közvetlenül a bejárati ajtó elé fosik, hogy belépéskor azt módszeresen szét- és felkenjük az ajtó aljára, ahonnan félóra kemény munka (és utána pár nap öklendezés) után elgondolkodunk, merjük-e máskor is fél órára magára hagyni, vagy vigyük inkább magunkkal a temetőbe… (Virág)
8.
Nekem egy Jack Russell-terrierem van, ezen egyedekről általában két dolgot állapítanak meg, egyrészt, hogy nagyon cukik, másrészt, hogy nagyon okosak. Ez utóbbit párszor igazolta Krumpli kutyám (előbbit nem nagyon kell). Egyrészt többször rajtakaptam már, hogy ha nagymamám látókörébe kerül, sántikálni kezd, mert akkor ő megsajnálja, és ad neki valami finomságot. Ha nagymama nem veszi észre, abbahagyja a sántikálást, és szalad tovább. De ami ennél is emlékezetesebb, az a kutyasulis vizsgája. Tudni kell, hogy a vizsga előtti nap mindenki szabadon gyakorolhat a vizsgapályán. Krumpli aznap mindent elsőre, gyönyörűen megcsinált, vidáman követte minden utasításom, az oktatók szerint nem volt ok aggodalomra, minden sima lesz másnap. Hát, nem így lett. Másnap vizsgahelyzetben felmentünk a pályára, Krumpli leült velem szemben, és elkezdett ugatni. Bármit mondtam, csináltam, csak ugatott percekig. Majd fogta magát, és elment pisilni. Itt ért véget a vizsga, mondták, hogy jöjjünk le, ez ennyi volt. Ott volt Korom Gábor is, akit szerintem nem kell senkinek bemutatni, aki a hazai kutyakiképzésről bármit is tud. Gábor egyből odajött hozzám és csak annyit mondott: „Ez a kutya egy igazi kis szemétláda”.
Szóval igen, okos, de hogy ezt mikor és mire használja, az másik kérdés. Volt, hogy nagypapám protézisét próbálta kicsempészni a házból (nagymama vette észre, és percekig röhögött aztán a kutya „mosolyán”), illetve olyan is akadt, hogy egy gyíkot az ereszcsatornában is üldözni akart, így a csatorna könyökcsöve rászorult a fejére, és azzal szaladt be a házba, hogy valaki vegye le róla. De hát az okos kutyák is hibázhatnak néha. (Anna)
9.
Svájci fehér juhászkutyám – ő tökéletes családi kutya, igazi „stréberjuhász”, nagyon figyelmes, de az „őrző-védő hajlam” nevű fájlt még nem sikerült elindítania, lehet, hogy nincs installálva a szoftveren, vagy véletlen a csivava-yorkie másik kutyánkra telepítettek duplán, aki házat őriz, és kis vérmes takonypóc, komoly politikai ambíciókkal, és gigamagas IQ-val. (Katalin)
10.
Csokoládé labrador kislány. Csodásan el tudja dönteni, hogy akar-e szót fogadni, vagy sem. Többnyire nem. Ha nem akar, minden vezényszóra ugyanúgy reagál: nem csinál semmit. Ha úgy dönt, hogy igen, akkor viszont csodásan teljesíti a feladatait. Tökéletesen tisztában van az ellenállhatatlanságával, amit remekül használ. Csodaszép zöld szemével úgy néz, hogy tutira elolvadsz. (Ildikó)
11.
Nem szeretnék visszagondolni arra, amikor Pöcök, a törpetacskónk akkurátusan, minden gyöngyszemet leszedve tönkrevágta a menyasszonyi ruhámat… És az a gyönyörű parketta, amit felszedett! Az ágyunkba behurcolt szemeteszsákra már könnyedén, mosolyogva emlékezünk! Áldott jó lélek, szófogadó. Ja, nem! (Zita)
12.
Nagypapámék nagy társasági életet éltek. Gyakori vendég volt náluk egy ötvösművész, akinek pulija volt. Egyre emlékszem: senki sem mert felállni, mert a puli azon nyomban intézkedett, hogy az „emberbirkák” még véletlenül se mozduljanak meg, felállni meg pláne, elhagyni a szobát, na, azt meg végképp nem szabadott. Aranyos ember volt a művész úr, a puli is, de nekem most is a feszengés jut eszembe, meg a vigyázzban ülés. (Boglárka)
13.
Nellike édesanyja egy fekete puli. Bár külsőleg az ismeretlen apukára hasonlít, a pulis jelleme azért terelésügyileg kiütközik. Szerencsére van egy saját, külön bejáratú báránya, amit naponta kétszer átterel a hálóból a nappaliba, majd alszik tovább. (Györgyi)
14.
Már nincs velünk, sajnos, de volt egy kuvaszunk. Tenyészszemlézés részeként az idegrendszert is vizsgáljak, nagyon helyesen. Jött is a vadidegen ember hangosan csujogatva.
A kutya ránézett apámra a póráz végén, aztán a csujogató emberre, aztán megint apámra, és úgy ítélte meg, a szituáció az ő közbelépését nem igényli.
Imádtam a higgadtságát. Egyetlenegyszer kellett volna sürgetően bejutni a zárt kapun keresztül a kertet gondozó, a kutya által igen kedvelt és jól ismert embernek. Megpróbált átmászni a kapun, de a kutya nem engedte. Kábé 15 perc múlva tudta végül valaki beengedni, amikor is nagy nyálas puszikkal majd felborította a delikvenst. Nem volt neki gondja vele, csak az elvvel, hogy violálni készült a telek szent kontúrjait. (Judit)
15.
Szálkás szőrű tacskónkat kiengedtük a kertbe. A kertajtót bezártuk, (szerintünk) minden rést kerítéssel lezártunk. Fél óra múlva jött a szomszéd, a kutyánk talpig sárosan a konyhájában mozog otthonosan. Nincs az a kerítés és ajtó, amin keresztül ki ne ásná magát, vagy át ne szublimálna. Közben barátunk akitáját úgy ugatja, mintha esélye lenne vele szemben… (Tímea)
16.
Nudli egy makacs westie terrier, de egy matrica. Senkinek nem fogad szót, csak nekem. A családtagokat imádja, az idegenek kikerüli. Azt viszont pontosan tudja, hogy hol és kivel alszik… és az úgy is lesz! Az udvart bőszen és hősiesen védi. Az ugatásának a hangjából pontosan lehet érteni, hogy miért kiabál. Morog, beszél, lökdös, terel, és közben olyan okosan néz, hogy azt várom, mikor szólal meg… (Judit)
17.
A mi Lizink igazi juhászkutya. Rendszeres futásaink során az első és utolsó ember között rohangál, folyton összetereli a bandát, néha tök idegeneket is bevesz a csapatba. Sosem hagyja hátra az épp lemaradó futót, visszamegy érte és sürgeti, hogy haladjon, zárkózzon fel a többiekhez! (Krisztina)
18.
Max hároméves ausztrál juhászkutya. Elvileg a terelés a profilja.
Egyszer vittem el terelni, konkrétan otthagyott a birkákkal, elvonult jó messzire a mező sarkába, leült, és onnan nézett sértődötten, hogy hagyjam őt ezzel a hülyeséggel.
Csak akkor jött vissza hozzám, amikor látta, hogy távolodom a birkáktól, és nem fogom ezzel szekálni. De amúgy egy tünemény, aranyos kutya. A nővére ezzel szemben abszolút munkamániás. (Anikó)
Fiala Borcsa
Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Unsplash/nrd
