–

Mielőtt belekezdnék az élménybeszámolóba, tartozom egy vallomással: kiskorom óta gabonapehely-függő vagyok. Gyerekként olyannyira imádtam a csokis gabonapelyhet, hogy éveken át lefekvés előtt pótvacsoraként is benyomtam egy adagot, majd a másnap reggelt is azzal indítottam. Természetesen étkezés közben a doboz hátoldalát olvastam – így volt teljes az életérzés. Nyolcévesen kevés jobb dolgot tudtam elképzelni annál, mint amikor a nagy nyári kánikulában megihatod a kakaót, ami a csokis gabonapehely után maradt. Ez számomra maga volt a nagybetűs élet. Úgyhogy a magam részéről semmi kivetnivalót nem találok abban, hogy megnyílt az ország első müzlibárja, ahol csak gabonapelyhet lehet fogyasztani.

A felfedezőútra pedig elkísért Kerepeczki Anna képszerkesztő kollégám, aki az egészséges ételek tesztelésében segített, mert épp egy szigorú diétát tart egészségi okokból. Laktózérzékenysége miatt kerülnie kell a tejtermékeket, továbbá a cukrot és a lisztet is, tehát nagyjából mindent, ami egy jó reggelihez kell. 

Y és Z generációs vállalkozók

A hely alapítói mind a hárman a vendéglátásból jöttek: Szabó Ádám (21), Nagy Tamás Attila (18) és Gutschelhoffer Péter (25). Ádám és Tamás az üzlet mellett egyetemre járnak még, de mivel a kettőt nehéz egyszerre csinálni, Ádám az idei félévet a müzlibár miatt passziválta. Péter pedig az üzlet mellett szakácsként dolgozik teljes állásban. Folyamatosan ég a kezük alatt a munka, úgyhogy Ádámot csak telefonon tudtam elérni, hogy meséljen magukról. 

Azt mesélte például, hogy a Cereal Beastben mindenkinek megvannak a leosztott szerepei. „Sokan azt hiszik, hogy tapasztalt nagy emberek csináljak, és amikor kiderül, hogy valójában mi vagyunk a tulajok, akkor a partnereink leesnek a székükről. De mi ragaszkodtunk ahhoz, hogy mindent önerőből csináljunk.

Azt mondtam a srácoknak, hogy ha már dolgozunk, dolgozzunk maguknak.”

Arra a kérdésemre, hogy milyen kockázatokkal járt beindítani az üzletet, a következőt válaszolta. „Úgy voltam vele, hogy inkább csináljuk meg, mint hogy sose derüljön ki, hogy nem működik. Nagyon rossz a bizonytalanság érzése, hogy működhetett volna, de mi mégsem csináltuk meg.”

Az ötlet teljesen spontán és gyorsan jött az idén nyáron. Hamar összekapták magukat, és októberben meg is nyitottak. Több európai nagyvárosban láttak már hasonló helyeket, és arra gondoltak, miért ne lehetnének ők az elsők Magyarországon. Miután megbizonyosodtak róla, hogy itt még tényleg senki sem nyitott müzlibárt, készítettek egy üzleti tervet a megvalósításhoz. Az egész marketingkommunikációjukat az Instagramra építették, mert úgy gondolták, ott tudják a legjobban elérni a közönségüket, amit ők hívnak: az Instagram-generáció.

„Beletettük a saját félretett pénzünket, majd mindent három részre osztottunk, és így hoztuk össze »low budget« módon – folytatja. – Szerencsére ide nem kell konyhatechnológia, ami megnyomná a költségeket. Nekünk nyilván így is komoly tőke volt, de más vendéglátóhelyekhez képest ez aprópénz. Ahhoz pedig ragaszkodtunk, hogy meg tudjuk csinálni önerőből. Úgyhogy kibéreltünk egy helyet a bulinegyedben, vettünk kétszáz liter festéket, és mi magunk kifestettük, megcsináltuk a hely arculatát. Korábban egy kocsma volt itt, ami úgy nézett ki, mint egy postahivatal, zöld volt meg sárga – borzalmas volt. Egészen a nyitás napjáig dolgoztunk rajta, míg el nem érte el a végleges formáját. A költségkeretből ennyire futotta. Mindent, amit dekoráció gyanánt fel tudtunk használni, azt felhasználtuk, például müzlisdobozokból készítettünk dekorációkat.”

A végeredmény szerintünk nagyon kúl lett.

„Nagyon sokat segített, hogy mindnyájunkat támogattak otthon, lelkileg és pénzügyileg is – és hogy szerencsére hittek bennünk” – folytatja Ádám.

Jönnek az éhező fenevadak

A Cereal Beast névválasztás sem véletlen: aki müzlibárt nyit, annak szinte kötelező, hogy használjon a névben valamilyen geget. Barcelonában a Cereal Hunters (azaz Gabonapehely-vadászok), illetve a Cereal Killers (Gabonapusztítók) café terjedt el, de Bukarestben is van már Cereal Crunch (Gabonaropogtató) café. Budapest pedig megkapta a Cereal Beastet. Az alapítók azt szokták mondani, hogy aki betér hozzájuk, az egy fenevad, aki pusztítja a müzlit.

A müzlibár hagyománya meglepő módon nem Amerikából ered, hanem Európából.

„Amikor müzlikultúráról beszélünk, akkor azokra a családi filmekre gondolunk, amikben elmaradhatatlan a reggeli müzlit evő család képe, meg a szupermarketek polcain több száz méteren át sorakozó müzlisdobozok. Csakhogy érdekes módon pont ezért nem állja meg a helyét náluk egy müzlibár, hiszen mindennap elérhető számukra a gabonapehely. A cerealkultuszt Amerika adta, a bárok ötlete viszont teljesen európai találmány.”

A müzlibár koncepciójában az a poén, hogy bármikor beugorhatsz napközben vagy akár estefelé egy tál müzlire. A gegek pedig nem érnek véget a névválasztásnál. Az üzlethelyiség minden szeglete tükrözi azt a menőséget és életérzést, amiről Ádám beszélt. Nekem az ugrott be róla, hogy olyan, mint egy kortárs performance, ami tiszteleg a kilencvenes évek meghatározó gabonapehely-márkái előtt. Olyan márkák kreatív csapatai előtt, amelyek nemcsak zseniális ízeket alkottak, hanem kultikus grafikákat is.

A gabonapehely-kultusz szerves része a doboz megjelenése, amit a hírességek gyakran hirdetési felületként is használnak. A Cereal Beastbe is jutott egy példány, ami azt hirdette, hogyan nyerhetsz jegyet Ellen DeGeneres műsorába, de volt olyan is, amelyen Travis Scott rapper, dalszerző pózolt.

A környezettudatosság alap

A tesztelés során az én misszióm kettős természetű volt: nagy álmom volt, hogy egyszer színes Fruit Loops karikákat ehessek pont úgy, mint a hollywoodi filmekben szokás; illetve folyamatosan keresem az olyan éttermeket, street foodozókat, ahol a különböző ételintoleranciával élő barátaimmal, családtagjaimmal is eltölthetek egy kellemes délutánt. Itt mindkettő sikerült, sőt a színes karikák íze minden várakozásomat felülmúlta. Egy dolog volt számomra teljesen bizarr (noha én választottam): az pedig a kék tej. Legközelebb lehet, hogy inkább kihagyom.  

Különösen szimpatikus volt, hogy a tulajdonosok mindent megtesznek azért, hogy amennyire csak lehetséges, környezetbarát módon szolgálják ki a vendégeiket.

Csak hogy néhány apró példát említsek: törekednek a teljes műanyagmentességre, ezért nem használnak semmilyen eldobható eszközt. Az elvitelre kért müzlit papírpohárba csomagolják, a tejet pedig tejesüvegekben kínálják, amit ha visszahozol, a következő vásárlásodból kedvezményt kapsz. 

Egészséges müzli?

Szintén nagyon-nagyon jólesett, hogy elképesztően széles választékot kínálnak egészséges alapanyagokból is. A szupermarketes müzlik tele vannak rejtett cukorral – meséli Anna, akinek nagyon bejött, hogy itt talált teljes kiőrlésű és cukormentes gabonapelyhet is. Egyetlen megjegyzése volt, mégpedig a következő: „Ha az egészséges pelyhek cicaunikornisként néznének ki, sokkal-sokkal szívesebben enném meg őket.”

A menüdet összeállíthatod granolából vagy teljes kiőrlésű gabonapehelyből, választhatsz hozzá növényi alapú tejet, és friss gyümölcsöt is a tetejére.

Ez talán apróságnak hangzik, de azoknak, akik egy életmódváltás elején-közepén állnak, nagy segítség, ha nem kell folyton keresgélniük, és összetevőket olvasgatniuk, hanem van egy felkészült bisztró, ahol tálcán kínálják a neki való menüt. Az odafigyelés ugyanis nemcsak a széles körű kínálatban mutatkozott meg, hanem abban is, hogy elképesztően felkészült felszolgálókkal találkoztunk, akik meggyorsították és kényelmesebbé tették a diétának megfelelő étel kiválasztását.

Úgyhogy a Cereal Beast minden szempontból átment a tesztünkön.  

Szőcs Lilla

Képek: Kerepeczki Anna/WMN