–

Ha az ember épp daruként éli az életét, egészen izgalmas és romantikus életet élhet

Minden évben bejárhatja a fél világot, láthatja Skandináviát és a jó meleg Afrikát, mint egy slágerben. Persze azt is lehetne gondolni, hogy a daruembernek nincsenek szürke hétköznapjai, de a tollazatát nézve láthatjuk, hogy ünnepnapokon is szolid szürkét hord. Tetőfedők és darukezelők nevezhetik ezt ismerős kifejezéssel élve palaszürkének. Ha az építőipar szemével nézzük ezt a félénk és gyönyörű madarat, akkor a méreteit érdemes az ajtóéval összevetni: olyan magas, hogy a kilincs fölött simán be tud nézni egy üvegezett ajtón, ha a szárnyait szélesre tárja, akkor nemhogy széltében, de még magasságában sem fér be egy nappaliba. Nem mintha bármikor szeretne egy nappaliba bármilyen szögben bejutni, nagyon fél az emberektől, kimondottan zavarja az érdeklődő Homo sapiens.

Annyira nem bírja a városokat, hogy igyekszik az agglomerációba, amit ő a megközelíthetetlen svéd és  finn nádasokban talál meg. Ha darvak vagyunk, akkor a párzáshoz egészen zavartalan körülményeket keresünk, ahol senki sem láthat, mert sűrű a nádas. (Mondom én, hogy slágerbe illő a darvulás.)

Az embertől eltérően kimondottan monogám és hűséges faj, csak az özvegységre jutott darvak keresnek új párt.

Tavasszal azért nem látjuk őket tömegesen a Hortobágyon, mert épp hajtja őket a daruvér, csak húznak egyből az északi nádasokba, semmi lacafaca vagy hosszú hétvége a hazai fürdővárosok környékén. Mielőtt megérkeznének az ezer tó vidékére, még át kell kelniük a Balti-tengeren, amit az északi népszokásoktól eltérően nem csontrészegen egy kompon tesznek meg, hanem hallatlan elegánsan, a magasban. Hatalmasra (ajtószárny-szélesre) tárt szárnyaikkal a felfelé áramló meleg levegőt megdarvagolva emelkednek 10.000 méter magasságba (az kábé 5.000 ajtó egymás felett!), hogy innen siklórepülésben érkezzenek meg a finn ugarra. (Nyelvtörténeti szóvicc included.)

Forrás: Getty Images/ Marcia Straub

A darvak dürrögése nem attól szép, hogy kimondva alliterál, mint a Kalevala…

…hanem a mozgásművészettől, amit a génjeikben reptettek odáig. A hím és a tojó gyönyörű összhangban, magasra tartott fejjel kezd el lépkedni, tényleg, mint két modern táncos, majd a tojó hátat fordít a hímnek és széttárja szárnyait. Hűvös elegancia, büszkeség és balítélet élőben, darunász.

A skandináv életformához illik a kotlás módja is, a két tojást felváltva költik ki, mi úgy mondnánk, hogy „az apa is mehet gyedre”. A frissen kikelt darucsibe narancsos-sárgás-barnás színű, ami segít neki elbújni a nádasos aljnövényzetben, ahol egyébként a kutya sem keresi. Legfeljebb a róka, de azt a szülők olyan vehemenciával kergetik el, hogy szélsebesen menekül a rettentő erővel lesújtó darucsőr-ütvefúró elől.

A félnapos kicsi nem tűri az egész napos iskola ötletét, olyan vidáman bénázik a mocsárban rogyadozó pipaszár lábacskáin, mint egy bölcsis eső után a közúti kátyúkban.

A kicsik nevelése közben az egyébként főleg növényekkel táplálkozó felnőttek mindent megesznek, amit a közelben találnak, legyen az szitakötő, csiga, rák vagy egér. Ezeket szép ívben hányják a növekedő utódok elé, akik örömmel fogyasztják el a finomságokat. Bizony, ha az ember ilyen szép madár, mint a daru, akkor örül a kiokádott egérnek is. Ilyen a skandináv darumenza.

Az emberrel ellentétben csak kétévente cseréli le teljesen a ruháját, olyankor viszont az emberhez hasonlóan röpképtelen egy darabig. A fiókák színe fokozatosan alakul át a felnőttek szép szürke színére, az első ősszel a fejükön még megmarad a barnás szín, erről lehet megkülönböztetni őket a fekete-fehér-piros fejű szüleiktől.

Szeptemberben iskola helyett délre indulnak és nagy örömünkre nálunk töltenek pár hetet

A Hortobágyi halastavak környékén minden ősszel 100.000 körüli daru gyülekezik egy kis őszi svédasztalos pihizésre. Éjjel behúzódnak a tavakra, ahol a sekély vízben ácsorogva töltik az éjszakát. Napkeltekor csapatokba verődve repülnek ki a környékre, hogy napközben az ott található növényekkel lakjanak jól. Este csodaszép V-alakba rendezett, hangosan kiabáló (gru-gru, gru-gru) csapataik újból visszatérnek a tóra. November elejéig szoktak maradni, akkor már túl hideg nekik a lábfürdő, várja őket Afrika.

A Hortobágyi Nemzeti Park zseniálisan kialakított rendszerben mutatja be ezt a madárcsodát az ide látogatóknak:  az éjszakai szállásként szolgáló halastó partján egy nádfallal eltakarják a turistákat a darvak elől, így a Homo ornitológusok nem zavarják a Grus grus tömeg éjszakázását. A nádfalba épített megfigyelő kunyhókból esténként mégis lehet kukkolni őket, és azt tudjuk, hogy az emberek jelentős része ebben örömét leli.

100.000 ajtónyi madár berepülése a naplementében még a legflegmább alakokat is megrendíti.

A békésen legelésző kisebb csapatokat fényes nappal is lehet látni  a környék zöldebb területein, sokszor az autóból kinézve is megpillanthatjuk őket. Rendszeresen vadlúd csapatok is vannak mellettük, a két madár jól tűri egymást, és kölcsönösen riasztanak, ha egy ember túlságosan közel merészkedik. Esetleg elcsíphetjük a híres darutáncot is, ami hímek között zajlik az év bármely szakában, afféle darukakaskodás, aminek során ugrálnak, pózolnak és sörös üvegek helyett növényi darabkákat dobálnak.

Nem tudom pontosan, hogy a letelepedési kötvény bevezetése vagy a CSOK az ok, de száz év után 2015-ben újra költött nálunk a daru. Mivel 100 négyzetkilométerenként egy–két pár szokott költeni, nem várható, hogy újból elszaporodnának nálunk. De aki szeretne egy életre szóló élményt, húzzon le októberben a Hortobágyra, vigyen egy egyszerű távcsövet, és lesse meg a darvakat!

A kilincs magasságában kell keresni a fejüket!

Kökéndy Ákos

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Getty Images/ Elizabeth W. Kearley