–

Nem azzal van baj, hogy valaki időnként felszabadítja az otthonát a számára felesleges bútordaraboktól, hiszen a felhalmozásnak, gyűjtögetésnek én magam sem vagyok híve, de erre a problémára nem a lomtalanítás az első és egyetlen megoldás. A lomtalanítás a lomok kihelyezésére szolgál. Szerintem pedig a lom nem más, mint tönkrement, nem működő, javíthatatlan, egyszóval végérvényesen menthetetlen tárgyak összessége.

Lomtalanítás helyett

Régóta vallom, hogy nem minden ócska, ami régi. Ez az alapja annak az értékmentő szemléletnek is, amit a lakberendezésben és a saját otthonom kialakításában is rendszeresen alkalmazok. Ami nekem már nem kell, az csak számomra felesleges, de talán más örülne neki, netán szüksége is lehet rá. Éppen ezért érdemes első körben megpróbálni eladni vagy elajándékozni ezeket a tárgyakat. Ma már az online kapcsolati háló, a különféle adok-veszek oldalak és csoportok nagymértékben megkönnyítik ezt a dolgot.

Persze, be kell fotózni, le kell mérni, az adásvételt is valami módon le kell bonyolítani, de ez a fáradozás sem hiábavaló, hiszen így némi extra bevételre is szert lehet tenni.

Sőt, tapasztalatból mondom, hogy a garázsvásár is nagyon jó megoldás a felesleges kacatok felszámolására, ami természetesen igényel némi szervezést, pakolászást, és valahogy az emberek figyelmét is fel kell hívni az eseményre, de ebben ugyancsak segíthetnek a releváns közösségi oldalak.

És ne feledkezzetek el a rokonaitokról, barátaitokról sem. Én számos bútoromat ajándékoztam már el ismeretségi körben, sőt magam is jutottam már így hozzá például tonettszékhez, virágállványhoz vagy retró komódhoz, amiket egy kis festéssel a saját ízlésemre formáltam.

Új vásárlása helyett

Használtat vásárolni egyáltalán nem ciki, sőt manapság nemcsak hogy trendi dolog, de egyfajta tudatos hozzáállásról is tanúskodik. Ráadásul, ahogy az öltözködésre, úgy a lakberendezésre is igaz, hogy időről időre visszatérnek egy-egy korszak, stílusirányzat meghatározó elemei. Éppen ezért vásárlási céllal is érdemes a már említett adok-veszek csoportokban, illetve portálokon nézelődni, vagy éppen bolhapiacokra, garázsvásárokra ellátogatni. Persze csak mértékkel, nehogy aztán annyi holmi kerüljön a lakásba, hogy mozdulni se lehessen tőlük. Ebben az esetben megint lehet visszaugrani az előző fejezethez…

Én nagy rajongója vagyok a használt tárgyaknak és bútoroknak, de most már csak akkor engedem be őket az otthonomba, ha rögtön meglátom a leendő helyüket, funkciójukat és az esetlegesen bennük rejlő átalakítási lehetőségeket. A „majd jó lesz valamire” dolgok tiltólistán vannak. Ezzel szabok gátat az értelmetlen költekezésnek és a felhalmozásnak. Ne szédítsen meg titeket az, ha valami olcsó, pláne, ha ingyen elvihető.

Régi bútor, új otthon

Több használt bútorom története közül az egyik kedvencem a hintaszékes sztori. Az ötvenes évek végén épült társasházunk pincéjében minden lakáshoz tartozik egy-egy zárható tároló. Emlékszem, amikor először mentem le az alagsorba kitakarítani a saját részemet, lépni sem lehetett a folyosón a korábbi lakók által évek (vagy inkább évtizedek) alatt felhalmozott ilyen-olyan, jórészt sérült, felpúposodott, törött bútordaraboktól. A vastag porréteggel fedett és pókhálókkal átszőtt halom alján kiszúrtam egy régi, fa hintaszéket… Türelmesen kivártam a két hónappal későbbi lomtalanítást, amikor az egész pincét kitakarítottam a lomhalmaztól, és kimenekítettem a rozoga, instabil hintaszéket. Alapos tisztítás és fertőtlenítés után erős tartást biztosító faragasztóval megerősítettem a mozgó elemeket, ezzel orvosoltam is a problémát.

Így vált ez a hintaszék az új erkélyem első bútorává, és ezzel a takarítós kis magánakciómmal mindjárt meg is alapoztam a szomszédokkal való jó viszonyt. 

Apró díszek megmentése

Az utóbbi években óriási divatjuk lett a nippeknek. Na, nem egészen abban a formában, ahogy anno a vitrinekben vagy épp a tévé tetején lévő csipketerítőn sorakoztak. Ezek a kis porcelán dísztárgyak az anyaguknál fogva sérülékenyek, egy rossz mozdulat és máris lepattan a máz, vagy még rosszabb esetben el is törik a forma. Nekem is van olyan art deco porcelánőzikém, ami eleve három darabban és hiányosan került hozzám. Ragasztóval és festékkel mentettem meg, ráadásul még a szarvak pótlására is találtam megoldást. Így ugyan már nem képviselnek pénzben is mérhető értéket, viszont értékrendet annál inkább. 

Talán még nem tudatosult az emberekben, de az őket körülvevő bútorok, lakberendezési tárgyak és kiegészítők megmentése, újragondolása vagy továbbadása ugyanúgy a zero waste életmód és bizonyos szempontból a minimalista irányzat része, mint ahogyan a mindennapi háztartási hulladékok csökkentése. Vajon mikor lesz az emberek számára cél az, hogy minél kevesebb lomtalanításon végző dolgot „termeljenek” az otthonukban?

JUDITU

A képek a szerző tulajdonában vannak