–

Laz, ahogy a Spartan-versenyzők ismerik, pici kora óta mindig sportol, csak olyankor áll le, amikor valamilyen sérülés akadályozza. Vagy baleset. Vagy egyéb tragédiák…

Az első sportmentes időszaka ötéves korában kezdődött. Piros lámpánál vesztegelt a kis Polskijuk, amikor egy kamion hátulról, fékezés nélkül beléjük csapódott. Leállt a szívverése, a légzése, a koponyája szilánkosra tört, egy helyen három centi mély üreg keletkezett benne, az ott található agyi rész használhatatlanná vált. Ma is egy golflabda méretű darab hiányzik az agyából. Az újraélesztésnél az intubációs szett túl nagy volt, a hangszálai megsérültek, ezért később műteni kellett, ahogy a bal kulcscsontját is.

– Az első öt évemből semmilyen emlékem nincs, a családomat is úgy mutatták be újra – meséli.

– Az anyai nagymamám egy évvel később halt meg, rá sem emlékszem, de még további évek teltek el úgy, hogy ma sem tudok felidézni belőlük szinte semmit. Érdekes viszont, hogy volt egy visszatérő álmom, amint kisgyerekként sétálok egy kórházi folyosón, balról ablakok, jobbról műtőajtók. Elbattyogok a folyosó végéig, és ahogy benézek az utolsó ajtó kör alakú ablakán, látom magam a műtőasztalon. Egyesek azt mondták, ez annak a jele, hogy elhagyhattam a testemet… én nem tudom.

Az a tény, hogy Laci agyának egy része hiányzik, nem akadályozza semmiben, egy ideig a szaglása sem volt rendben, de mára ezzel sincs baj. Egy évvel a műtét után mindkét csuklója eltört, és még ugyanebben az esztendőben a könyökéből tört le egy darab. Középiskolás éveiben ízületi gyulladással kezelték, hosszas vizsgálódás után derült ki, hogy a mandulái okozzák…

Az igazi próbatételek azonban csak ezután kezdődtek

Laci 18 éves volt, amikor ikertestvére egy sportbaleset következtében a karjai között halt meg.

– Nem egypetéjű ikrek voltunk, de ugyanúgy néztünk ki és egyformán szerettünk sportolni – folytatja. – Az, hogy ott van melletted mindig valaki, a sportban is nagyon hatékony motivációt adott, akaratlanul is hajtottuk egymást… Amikor megtörtént a baj, nagyon összeszedett voltam. Tudtam, mit kell tennem, kit kell felhívnom. Anyunak szívbillentyű-zavara volt, őt kímélnem kellett, ezért, noha elváltak, aput tárcsáztam fel először, majd a keresztapámmal elmentek anyuért, én meg, ugye, a mentőkkel küzdöttem a testvérem életéért a gyulai fürdőben. Segítettem a hordágyat beemelni a mentőautóba, rajta a másik felemmel, aki már fakó bőrrel, elkékült ajkakkal feküdt az ágyon. A kórházban negyven percet vártam, addig harcoltak még érte, az orvos lesütött szemmel rázta a fejét, amikor odajött hozzám. Nem kellettek szavak.

Laci hazament, majd elindult az éjszakába, sokkos állapotban járta a várost. Nem ivott, mégis a részegek tompasága lett úrrá rajta, érzelmileg kiürülten sétált kocsmáról kocsmára. A testvérét kereste. Egy-két óra alvás után másnap reggel újra útnak indult.

– Egy amatőr futballmeccsen volt jelenésünk. Igen, akkor még többes számban gondolkoztam… A kezdőrúgást egyperces gyászszünet előzte meg. A pályáról kinéztem a kispadra, a csapattársaimra, akik megrendült arccal, a könnyeikkel küszködve álltak ott tehetetlenül és leterítették a testvérem hatos számú mezét. Akkor esett le igazán. Rúgtam egy mesterhármast, de így is kikaptunk 4-3-ra. Az ellenfél játékosai sírva jöttek oda hozzám gratulálni a meccs végén, náluk mi nyertünk.

Háromévnyi önromboló időszak következett, itallal, droggal, teljes tanácstalansággal. A barátai mindvégig mellette maradtak, aztán idővel, az önsajnálatot hátrahagyva, rádöbbent, hogy ez a veszteség nem csak neki fáj, a családot, a barátokat éppen úgy megviseli. A társaság a mai napig focitornával emlékezik Laci 18 évesen elhunyt testvérére, minden évben hatvan–nyolcvan vendég vesz részt a szombat esti rendezvényen.

Évente két rossz periódusom van, az évforduló és a szülinapunk környékén, ezt olykor a szememre vetik…

– Erre azt mondom, örülök, hogy élek, hogy van bennem tenni akarás, vannak céljaim, nem vitt el az önpusztítás, sportolok, harcolok, dolgozom, fejlődöm és keresem a módját, hogy a magam eszközeivel hogyan tehetném jobbá ezt a világot. Tudom, hogy sokat hibáztam, hogy nem mindig a helyes úton jártam, de ezeket mind beláttam és tudtam változtatni.

Mire összekapta magát lelkileg, egy újabb sérülés jött közbe, gerincsérve alakult ki, majd egy lovasbalesetben kis híján leszakadt a jobb lába.

Az utóbbi években sem kerülték el a műtétek: 2016-ban a térdét operálták, tavaly a hasfalát köldöksérv miatt, szintén tavaly egy fertőzés miatt majdnem amputálni kellett a jobb lábfejét. 

A sok viszontagság ellenére is az utóbbi években végig sportolt, focizott, táncolt, röplabdázott, atletizált, kézilabdázott, kerékpározott, jelenleg pedig Spartan Race- (katonai terepakadályfutás) versenyeken indul, sőt a sorozat nagykövetévé választották.

– Idén harmadszor indultam Európa-bajnokságon, ősszel ott szeretnék lenni a világbajnokságon. Tavaly, amikor nagykövet lettem, Csongrád városban az év sportolójának választottak, ami nagyon jólesett. A Spartannal 2013-ban estem szerelembe, a gerincsérvem miatt inaktív voltam, aminek következtében elhíztam. A street workout vonalán indultam el, akkor éppen Angliában éltem, és ott vettem részt életem első, hasonló jellegű akadályversenyén. Rögtön harmadik lettem, több se' kellett, elkezdtem kifejezetten ilyen versenyekre, azon belül is a Spartan Race-re készülni.

Ironman szeretne lenni

Laci távolabbi célja egy Ironman-verseny (3,8 km úszás, 180 km kerékpározás, 42 km futás) teljesítése, illetve pontosabban négy Ironman vonzó a számára, elsősorban Nagyatád, a sportág hazai csúcshelyszíne, Zell am See és Nizza, mert mindkét helyen hosszabb ideig élt, valamint Hawaii, ahol minden évben a világbajnokságot rendezik.

Akiben ennyi erő és kitartás van, az legtöbbször magával húzza a többieket. Akaratlanul is maga köré gyűjti az embereket és megosztja erejét. Meg persze elgondolkozik azon, hogy a sorsnak van-e valamilyen szándéka vele.

– Mindennek van értelme és célja, még ha sokszor csak utólag értjük meg. Mindenki kap valami terhet, persze mindenki más mértékben. Az én terheim, az én sorsom viszontagságai nagy erőket és változásokat generáltak bennem, ami, úgy látom, sokat ad az embereknek. Segítséget, motivációt, reményt. A testvéremet már nem hozhatom vissza, de ha az én hatásomra valaki egészségesebb lesz és ezáltal több időt tölthet a szeretteivel, akkor tettem valami hasznosat. Ha lehet így fogalmazni, ez az én ajándékom azoknak, akik követnek.

Magánmúzeum a saját bőrén


Mindig volt egy kép a fejében, hogy nagypapaként milyen szeretne lenni: klasszikus ősz, szakállas, sportos fickó tele tetoválásokkal, aki szakadt farmerban, ingben, dorkóban, egy sportkocsinak támaszkodva várja majd az unokáit az iskola előtt. Ez a kép indította el a tetoválások felé. Az első rajz a bőrén a testvére neve volt, majd harci motívumok kerültek rá, később családtagokkal, barátokkal összefüggésbe hozható feliratok, aztán gondolatok az élet törvényeiről. Tele kifinomult jelentéstartalommal, ami gyakran meg is lepi azokat, akik érdeklődnek a tetoválásai iránt.

Laci leginkább a közösségi oldalakon kommunikál a követőivel, olykor előadást tart iskolákban, valamint edzősködik, mégpedig Ausztriában. Ha kifogyna az erőből, a nagy bölcsességekből merítkezik. Megkeresi saját maga gyenge pontjait és a változtatás leghatékonyabb eszközeit. Ezt javasolja azoknak is, akik hisznek benne. Célokkal motiválja magát, sportolók motivációs videóit hallgatja, aztán megy tovább az útján, és azt veszi észre, hogy újra duzzad az erőtől. 

Ezt akarja átadni az embereknek, a hitet, a tudást, hogy mindenki találja meg a „saját nyomógombját”, a saját motivációját.

Hogy higgyék el, a saját céljaikért csak ők maguk tudnak megharcolni, és tartozzanak azok közé, akik ezt megértik, és ne azok közé, akik ugyan egy életet végigcsinálnak, de anélkül, hogy úgy istenigazából éltek volna egyetlen egy percet is.

 Tamás Rita 

Képek forrása: Mészáros László