Az Angkor Wat csipkézett tornyú, pálmákkal szegélyezett templomainak látványa egyértelműen szerelem volt első látásra. Kambodzsáról és Pol Pot rémuralmáról korábban is hallottam, de kanadai-kínai barátnőm, Mei Mei története hozta igazán közel az ország tragikus közelmúltját. Egyéves volt, amikor ötfős családjával a vörös khmerek elől menekültek Thaiföld felé, hiszen kínaiként megpecsételődött a sorsuk. Menekülés közben elszakadtak édesanyjuktól, de végül csodával határos módon valamennyiüknek sikerült az országhatáron kívülre jutni, mielőtt a kommunisták agrártársadalmat vizionálva kihajtották az embereket a falvakba rizstermesztő munkatáborokba, az értelmiségieket legyilkolták, az infrastruktúrát pedig tönkretették. Aki a fegyvereik elől megmenekült, azok közül sokak halálát az éhínség vagy a betegségek okozták. Mei Mei szerencsés kimenetelű története éveken át ott dolgozott bennem, és idén négy napra eljutottam ebbe a tragikus sorsú országba.

A szállásig riksák, tuk-tukok között lavírozunk, négyfős családdal cikázó motorosokat  meg fél méter mély gödröket kerülgetünk, és negyvenéves teherautók nyomában száll fel a mélyvörös por az útról. Esetleges tengelytörés és a túlzsúfolt sávok helyett az út menti rizsföldekre, pálmafákra, összetákolt kifőzdékre fókuszálok. Jó ötletnek bizonyul – egészen addig, amíg a kereszteződésben egy krokodilt szállító vadász nem sorol be mellénk. De már itt érzem, hogy a fotó után Kambodzsa el is csavarta a fejem.

Kambodzsai utcakép
Kambodzsai utcakép

Másnap a főzőkurzusunk szakácsa, egy fiatal lány, Kannitha mesél a faluról, ahol megszállunk: az itt élő 350 család mindegyike a környező földeken gazdálkodik, zöldséget, gyümölcsöt, az esős időszakban pedig rizst termeszt. Állattenyésztéssel csak a tehetősebbek foglalkoznak: egy kisebb tehén ára 150 ezer forint körül mozog, ami csillagászati összeg a régió egyik legszegényebb országában.

Az egyik nehéz sorsú családnak két kiló rizst viszünk: az édesanya 25 körüli lehet, három gyereke az iskolában, a férje a földeken dolgozik. Faházuk mellett rongyos lepedőkkel fedett konyhában főz két vasdarabon. Az elmosott edények egy műanyag lábosban száradnak a februárban is 34 fokos, forró trópusi nap alatt, körülötte kutya, macska rohangál, tyúkok kapirgálnak. A vízcsap időnként árammal, de a gyakori áramszünet esetén manuálisan működik. A kurzuson khmer curryt készítünk: kevésbé csípős, mint a thai párja: a kurkuma, citromfű és galanga (gyömbérszerű fűszer - a szerk.) keveréke teszi izgalmassá. Kannitha a közeli banánfához szalad, és egy mélyzöld ágat hoz, ebből abszolút környezetbarát – ételből készült – kenőtollat készít. Itt minden bio, és mindent újrahasznosítanak: a desszertet is banánlevélen tálalják fel, kókuszdiókban kerti növények virítanak, a helyi gyógynövények pedig különböző arckémekbe kerülnek.

 Kambodzsai konyha
Kambodzsai konyha

A közeli Siem Reap városa este hatalmas bulinegyeddé válik: olyan pezsgő élet folyik itt, hogy még a Kazinczy utca közönsége is elámulna. Éttermek és bárok sokasága, henna tetoválók standjai, sült fagyit árulók, tuk-tukok százai, folyton dudáló motorosok, árusok, és a világ legjobb cirkusza: tánccal, előadással kombinált artistaprodukció, elképesztő hangulatban. Az éjszakai élet részleteiben nem merülünk el túl mélyen, mert az ötéves lányom pizsamaosztásának idejét így is jóval túllépjük. Hazafelé a kivilágítatlan utakon, az egymástól pár centire elhúzó riksák és mopedek között csak azért imádkozom, hogy egyik sofőr szemmértéke sem tévedjen fél centinél többet.

Amikor Angkor Wat fotókról jól ismert épületeit megpillantom, a fénykép által kiváltott „wow”-élmény most a valóságban ismétlődik meg.

A sötétszürke épület a csipkézett tornyaival, és a mélyzöld fákkal keretezve valami egészen misztikus és lenyűgöző. A IX. és XIII. század között egymillióan éltek a hatalmas és gazdag khmer birodalomban. A spirituális khmerek utat engedtek a hinduizmusnak és a buddhizmusnak is, és ennek nyomai a templomokon is látszanak. A jó 350 évnyi tündöklést a XIII. században gyors hanyatlás követte, és a birodalom egy részét a thaiok, másikat a szomszédos vietnámiak kaparintották meg, majd a dzsungellel benőtt templomegyüttest franciák szabadították ki a természet fogságából a XIX. században. Az egyes templomok között jócskán kell tuk-tukozni, de a bátrabbak biciklivel is nekivághatnak a távnak. A kedvencemről, az utolsó időszakban emelt Bayon-templomról 200 faragott kőarc figyel.

Angkor Wat
Angkor Wat

Úton a reptér felé még betérünk egy selyemfarmra. A thaiok Jim Thompson segítségével világhírűvé tették a thai selymet, de kambodzsai párja sem sokkal marad alul a minőségben. A selyem készítésének minden lépését nyomon követjük: a selyemgubót megérintjük, a zöld levelek között csúszó-mászó selyemhernyót már kevésbé, majd a szálakból selyemsállá formálódó folyamatot figyeljük.

Selyemhernyók munka közben
Selyem készítés

Nem tudom megfogalmazni, mi az, ami annyira vonzott Kambodzsában, és talán nem is fontos. Az isteni khmer curryvel, az őszintén barátságos emberekkel, a mélyvörös földútjaival, az elsőre rémisztő riksa- és motorkavalkádjával, a mellettem krokodilt szállító vadásszal, a vörös khmerek okozta ma is tapintható fájdalommal a Kambodzsa iránti kíváncsiságom csak tovább mélyült. Egy nap szeretnék még visszamenni – önkéntesként.

Trembácz Éva Zsuzsa

A fotókat a szerző készítette.

Ha szívesen olvasgatnál még világjáró szerzőnk tollából, nézd meg a Facebook-oldalát is!