– 

Bár a statisztikák egyértelműen azt mutatják, hogy eltűnőben van a hagyományos családmodell, az utóbbi évek adataiban azonban már megjelentek az ezt cáfolandó irányok is:

2016-ban 48.920 új házasság köttetett, ez az elmúlt 20 év rekordja. 2010 és 2014 között a válások száma 18 százalékkal csökkent, és bár még mindig többen döntenek a válás mellett, ebben is jelentős javulás érzékelhető az elmúlt években. Az adatok szerint Európában a középmezőnyben vagyunk a válások számával. A magyarországihoz közeli értékeket mértek például Ausztriában, Izlandon és Dániában. De mégis, miért ilyen „népszerű” a válás?

Esküvő = krízis?

A Holmes-féle krízis-skálán, a házasságkötés a hetedik helyen áll a 43 tételből. Krízis lehet minden olyan új élethelyzet, ami annyira szokatlan, hogy az azzal való megküzdéshez még nem alakultak ki stratégiáink. A „krízis” szó kapcsán leginkább a váratlan eseményeket értjük (halál, válás, megcsalás, baleset, állás elvesztése...), de krízist kiváltó új helyzetek adódhatnak  az élet természetes változásaiból is. Ezeket a pszichológia „normatív krízis”-nek nevezi. Ezek ugyanannyira felkavarók és nehezek lehetnek, még akkor is, ha olyan örömteli eseményről van szó, mint az összeköltözés, eljegyzés, házasság vagy a gyerek születése. A krízisekkel kapcsolatban nem feltétlenül csak az a kérdés, hogy az adott változás pozitív-e vagy sem, hanem az is, hogy az új élethelyzet mennyire megterhelő az egyén számára.

Mennyire rugalmas a személyisége, hogy az átmeneti szakaszt jól viselje, képes-e új megoldásmódokat kialakítani a megváltozott feltételekhez.

Ez csak egy papírt?

Látszólag igen, de nézzük, mi van még ezen a papíron: monogámia, életfogytiglan, szüleink házassága, új szerepek, anyós, megváltozott társadalmi berendezkedés, és még egy sor tudatos vagy nem tudatos, de bizonytalan, szorongást keltő fogalom, amikről nem illik beszélni.

A „jó feleség ilyen, a jó férj olyan”. Sok ki nem mondott séma él mindenkinek a fejében, hogyan is kell viselkedni az új szerep szerint. Valahol itt kezdődik a káosz. Előjönnek a generációk óta belénk ivódott szerepek, hirtelen „apa” és „anya” leszünk, és elkezdődnek a játszmák, amik, – ha egy lépés távolságból nézzük –, akár ismerősek is lehetnek. Általában az történik, hogy: „gondolok magamról és a másikról valamit, és abban is biztos vagyok, hogy nem úgy gondolkodom, mint a szüleim”. Kis idő elteltével aztán kiderül, hogy „sem magamról, sem a másikról nem gondolkodtam jól, és az ugyan rendben van, hogy semmi nem úgy történik, mint régen, de az új mintát sehol nem látom”.

Merre van a kiút?

Fránya módon, épp a házasság az egyik legfőbb életesemény, ami bemozgatja a mélyen húzódó mintáinkat.

Azt, hogy „mivé” tudsz válni egy ilyen szoros kapcsolatban, erősen meghatározza gyerekkor. Ha valóban változtatni szeretnél ezen, előbb rálátást kell szerezni a láthatatlan nyomógombjaidra, hogy átírd a gyerekkorban megtanult játékszabályokat. Nézzük meg az egyik legáltalánosabb házassági csiki-csukit:

„Thomas védekező magatartása és a jellegzetesen férfias vonás, hogy kerülje a túlzott közelséget, éppúgy a saját múltjából fakad, mint Joyce igénye az intimitásra és az elfogadásra. Egy erőszakos, tolakodó anya mellet felnőve érthetően nagyon igyekezett megőrizni autonómiáját. A zárkózottság, feleségét édesanyja hideg, távolságtartó magatartására emlékeztette, Joyce erőfeszítései pedig, hogy közelebb kerüljön hozzá, őt tolakodó, ragaszkodó édesanyjára emlékeztették.” (Augustus Y. Napier: A törékeny kapcsolat; 24. oldal)

Természetesen ennél jóval összetettebb ez a történet. A fenti sorokban elnagyoltan csak azt szerettem volna érzékeltetni, hogy a házasság sokszor kinyit egy olyan ládikát, amiről addig elképzelésed sem volt. Ha az asszony „hirtelen sárkánnyá válik, a férj meg leül a tévé elé”, az nem csupán azért lehet, mert valamiféle mágikus papír vagy gyűrű megrontotta volna őket. Fontos lenne szerintem erről beszélni, vagy kicsit másképp gondolkodni, mert a nagy rózsaszín felhőben ahogyan „éreznem kéne magam”, a legkönnyebb azt mondani, hogy „a másik megváltozott, ő rossz lett, én meg persze ugyanolyan maradtam, így jobb, ha megszabadulok ettől az egésztől”.

Félreértés ne essék. Jó lehetőség, hogy el lehet válni, senkit sem szeretnék arra sarkallni, hogy maradjon benne egy olyan kapcsolatban, amiben nem szeretne.

De ha sokadjára ismétlődik egy hasonló történet az ember életében, érdemes elgondolkodni rajta, hogy ő maga hogyan járul hozzá ezekhez az ismétlődésekhez.

Ha hirtelen megváltozik a kapcsolat egy papírtól, az nem biztos, hogy azért van, mert addig színészkedett a másik. Könnyen lehet, hogy mindkét fél elkezdte belül „futtatni a családi programot”. Ha szeretnétek jobban elmélyedni a témában, August Y. Napier: A törékeny kapcsolat című könyvét ajánlom. Pszichológusként ír saját házasságának küzdelmeiről, sok esetleírást, érthető magyarázatokat, konkrét tanácsokat is olvashattok a könyvben.

Sebők Franciska

Források: ITT és ITT, Hajduska Mariann: Krízislélektan, Augustus Y. Napier: A törékeny kapcsolat

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: iStock by Getty Images/nito100