„Én vagyok az a lány, aki miatt apámat sajnálni kell” – Gondolatok egy széles körben elterjedt, rossz poén kapcsán
Vajon mikor fogjuk végre magunk mögött hagyni azt az ósdi, korlátolt, mégis mélyen a társadalmunkba ivódott gondolkodást, hogy csak a fiúgyerek az „igazi”, és egy férfinak addig kell gyerekeket „gyártania”, amíg nem lesz közöttük végre egy fiú is? Mikor érünk el oda, hogy ha ellenkező nemű gyerekük születik, akkor arról ne úgy beszéljenek egymás között az apák, hogy ez „csak egy lány”? – teszi fel a kérdést olvasónk. R. írása.
–
Négy ötvenes férfi beszélget a bogrács fölött. Kezükben borospohár, jókedvűen anekdotáznak az őszi napsütésben. Feleségeik félrevonulva beszélgetnek az asztalnál. Végre sikerült összetrombitálni a csapatot, végre egy kis kikapcsolódás.
A szó egy közös ismerősre terelődik, egy étterem-tulajdonosra, akinek három lánya van. Csak három lánya. L. nevetve idézi fel, hányszor ugratták a tulajt, hogy így vajon kire hagyja a kis birodalmát, ki viszi tovább a nagy múltú éttermet. Röhögve biztatták egy trónörökös összekalapálására, belefér még az időbe egy negyedik gyerek. Akkor lenne, aki tovább vigye a nevet meg a helyet.
A jelenet nem egy Jókai-regényből való, hanem 2021-ből.
A négy férfi mosolyogva kortyolgatja tovább a bort. L.-nek egy fia van. I.-nek is. M. és J. viszont lányos apák. De ők is nevetnek.
J. felesége az, aki L.-nek ugrik, hogy mekkora bunkó, amiért lányos szülők előtt ilyet mond. L. felesége egyetért. De a lányos apák egy szót sem szólnak, hiszen ez csak vicc, nem kell komolyan venni. L. nem úgy gondolja, és különben is, a bor beszél belőle. Nem kell mindenen rögtön kiakadni. Elcsitulnak a kedélyek, a gulyás forrni kezd. Akárcsak a nőkben a harag.
Egy férfi számára sorscsapás, ha lánya születik, mert nincs, aki tovább vinné a nevét. Ha férjhez megy a lány, a férje nevét viseli majd. Egy férfi számára sorscsapás, ha vállalkozása van, és azt nem tudja a fiára örökíteni. Egy lánygyerek bizonyára nem tudna felnőni a feladathoz: női vállalkozókról, cégvezetőkről, étterem-tulajdonosokról ritkán hallottunk. Ha egy férfi vállalkozó is, és csak lányai vannak, nemcsak a nevét, de a vállalkozását sem viszi tovább senki, így kétszeresen veszít. Szegény.
L.-nek elfelejtettek szólni, hogy nem tiltja (már) törvény, hogy nők vállalkozzanak, sőt a saját nevükről sem kell lemondaniuk a házasságkötéskor. Brit tudósok szerint még a nők agya is pont olyan jól működik, mint a teremtés koronáié.
Mi tehát az igazi sorscsapás egy férfi számára? Hogy nem lát ki a nőelnyomó társadalmi berendezkedésből, ami a legtöbbször őt előtérbe helyezi, más esetekben viszont még őt is korlátozza – a gondolkodásában mindenképp.
Az egyik szemem sír, a másik nevet. Én is az apákkal nevetnék a tűz körül, csak én rajtuk. J. – az apám – nem kérte ki magának a helyzetet. Elítélem, de megértem. Most vesszen össze a barátjával gulyásfőzés közben? Apám abból indul ki, hogy L. csak nem olyan hülye, hogy ezt komolyan gondolja. Most legyen ő a rossz arc, akinek nincs humora? Mindenki tudja, hogy ő egy feminista férfi, ahogyan azt is, hogy L. imádja a lányait, sosem sértegette őket. Így hát apám is, a lányos apa, nevet a nőgyűlölő anekdotán. Anyámat viszont már kamaszként sem lehetett elhallgattatni, akkor is mindig beszólt a bunkóknak, akik másokat aláztak. Akkor is, ha az csak egy vicc volt…
Büszkén vagyok a csak lány, anyám csak lánya, és szívesen vagyok a rossz arc: egy idő után elfogy a jókedve annak, akin gúnyolódnak. Én vagyok a hisztis, mérges feminista, aki nem érti a humort, aki minek veszi magára, aki túlérzékeny. Én vagyok az a lány, aki miatt apámat sajnálni kell. Persze senki sem sajnálja az én apámat igazából: vannak fiai is, és a lányai révbe értek, a házas még a nevét is megtartotta.
Én nem szégyenkezem, amiért csak lány vagyok. De az az ismerősöm például igen, akit tényleg fiúnak akart az apja a nővérei után – na jó, felnőttkorára beletörődött az öreg, hogy nem is olyan rossz lányos apának lenni. Vagy annak a nőnek, aki félve mutatta meg a férjének az újszülöttjüket, mert csak lányt sikerült szülnie. Nem kell a Központi Statisztikai Hivatalig menni ilyen történetekért, így élnek körülöttünk az emberek. A nők.
Úgyhogy igenis magamra veszem, ha valaki a lánygyerekei miatt sajnál le egy férfit, hogy bárcsak lennének gyerekei is, nem csak lányai.
Mert ezek a szánalmas poénkodások a létjogosultságomat firtatják, minden lánygyerek, minden nő létjogosultságát. Én meg élni akarok. És hogy egy képzavarral fejezzem be: tele van a tököm.
R.
Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/Nadezhda1906
