A mi felelősségünk is, hogy ne nézzünk félre, ha felmerül a szexuális bántalmazás gyanúja a környezetünkben. Beszélnünk kell róla akkor is, ha nehéz és kínos. Nem lehet áldozat a gyerekeinkből!
„A nap végére mindenki a kiszolgáltatottságában vergődik: a diák, a szülő, az iskola, és azok a tanárok is, akiknek nehéz közösséget vállalni olyan kollégákkal, akikről tudják, hogy semmi közük a tanári hivatáshoz.” Avagy: mi (mindent) okoz a tanárhiány?
Az elhallgatás nem old meg semmit. Sőt!
Segíteni egy országban, ahol az átlagéletkor 17 és fél év.
„Egy négyfős család évente 50 ezer forintnyi élelmiszert vet a kukába” – fejenként 68 kilót. Döbbenet, ugye? És még nincs vége az elképesztő adatoknak, sőt.
Ilyen az, ha mindenki úgy teszi a dolgát, ahogy kell. A szociális munkás, a segítségül hívott alapítvány, a gyermekjóléti szolgálat, a rendőr, az ügyész, a bíró… együtt mentették meg egy gyerek életét. Olvassátok el az esetet:
Van olyan, hogy „túl szép” valaki egy állásinterjún? Vagy épp ellenkezőleg: „nem üti meg a mércét”? Belbecs vagy külcsín számít inkább manapság?