Miért gond az, hogy egyre kevesebb helyen lehet egyáltalán megfelelő ellátást kapni várandósan, nemhogy szülni? Hogyan lehetne javítani a rendszeren, és miért lenne fontos tenni valamit? Kőrizs Kata újságíró saját (negatív) tapasztalatai miatt aktivistaként dolgozik azon, hogy jobb legyen a szülészeti ellátás. A helyzet azonban csak tovább súlyosbodott.

„A híres ember gyereke, aki gyakran nem saját döntéséből vált ismertté, hanem mert a szülei szerint ez így jó, nem arra »szerződött«, hogy belőle szerezzünk megerősítést ahhoz, hogy bezzeg mi jobb szülők vagyunk, a mi gyerekünk jobb tanuló, jobban áll neki az ilyen-olyan ruha, és egyébként is…” Dr. Gyurkó Szilvi írása a Schobert házaspár lányának érettségije apropóján:

Őket riasztják a legsúlyosabb esetekhez, és ők szállítják azokat a kritikus állapotban lévő betegeket, akiket más nem tud itthon. És most nagy bajban vannak. Annyi ember megmentése után ezúttal ők szorulnak segítségre, hogy folytathassák hiánypótló munkájukat, amin szó szerint életek múlnak.

Sokáig kizárólag amatőr, silány minőségű pályákon játszhattak, sőt volt olyan válogatott kerettag, aki a hajléktalanszállóról járt edzőtáborba. Most mégis Eb-t nyertek, és értük rajong egész Anglia. Mi hozott fordulatot? Az angol női labdarúgás fejlődéséről írt Csepelyi Adrienn.

„…lehet szidni a TikTokot, de mindaz, ami ott terjed, csak tünete annak a kultúrának, amiben élünk. Nem érdemes belekezdeni abba, hogy jaj, ezek a mai fiatalok milyen betegek, nem normálisak, megérett az emberiség a pusztulásra stb. Mert mi ez a jelenség, ha nem (minimum) egy generáció segélykiáltása?” – írja Anna Eszter a hátborzongató erőszakos TikTok-trend kapcsán. Olvassátok:

„Zsófika, te semmiből nem tanulsz?” – kérdezett vissza nevetve dr. Hevesi Kriszta nemrég egy műsorban, amikor Szabó Zsófi arról érdeklődött, hogy milyen típusú férfiakat érdemes kerülni. Bár a kérdés nem Mózes Zsófihoz szólt, mégis megszólítva érzi magát.

Hátrányos helyzetű gyerekeket programozásra tanítani talán kicsit merész ötletnek tűnik, de ha elolvassátok Chripkó Lili helyszíni riportját, megértitek, miért nem az.

„Most jólesik cinikusnak lenni, mert nem maradt másom a védekezésre” – írja Anna Eszter arról, hogy mára szinte hozzászokott ahhoz, hogy a kisebbségnek (tartozzunk akármelyikhez is) mindig van félnivalója.