Ítélkezés helyett megértés, rosszindulatú kommentek helyett elfogadás. Ezt kérjük tőled, amikor a következő cikket olvasod.

A nő, akinek nincs méhe. A nő, akit csonkoltak. A nő, aki nem képes szülni. Szentesi Éva írása.

„A történelmi felelősség elkenése hosszú távon nem lehetséges, a feszültség előbb-utóbb robban […], szembe kell nézniük a társadalmaknak azzal, hogyan jutottak el egy krízishez. Mit tettek eddig? Hogyan tudnák jóvátenni?” Mire tanít minket, magyarokat az amerikai helyzet? Miben különbözik az ottani emancipációs küzdelem a hazaitól? Mik a rasszizmus gyökerei, miért kiirthatatlan az emberiségből, és hogyan írható mégis felül egy genetikai utasítás? Hogyan lehetünk jó szövetségesei a kisebbségnek? Égető kérdések, nagyon fontos szakértői válaszok:

Egy magyar–afrikai félvér lány gondolatai a hazai burkolt vagy nyílt rasszizmusról, a kettős mércéről, az őt ért atrocitásokról, és hogy mit tehetsz, ha szeretnéd belehelyezni magadat az ő cipőjébe.

Mexikóban rengeteg olyan anya él, aki hosszú évek után sem adta fel a hitet, hogy egy szép nap rátalál az eltűnt gyermekére. Pedig az újra és újra előbukkanó, a drogkartellekhez kötődő tömegsírok nem sok reményt adnak erre.

A meddőség még mindig tabutéma, akkor is, ha egyre több párt érint. Nemrég Debreczeni Zita és férje mesélt a kálváriájukról, aminek kapcsán felmerül az ismert emberek felelőssége a tabudöntésben. Az adatok alapján szinte mindenkinek van az ismeretségi körében érintett, és még az átlagemberek sem tudják, hogyan lehet erről jól kommunikálni. Ezt jártuk körbe szakértőkkel.

Hallottál már az eugenikusokról, akik meg akarták „javítani” az emberi fajt, és ezzel emberek tízezreit tették meddővé világszerte egészségügyi, erkölcsi és/vagy rasszalapon?

Vállalni azt, ami a legbensőbb magánügyünk ország-világ előtt? Beszélni a rákodról, a terhességedről, a kudarcaidról, ha közszereplő vagy? Mégis, kinek a döntése?