Ültünk a vezérlőben és szurkoltunk, hogy le ne csapja a lábát a baltával – A híd szereplői a Popfilterben
A Popfilter nyolcadik évada igazi csemegével indul:
A Popfilter nyolcadik évada igazi csemegével indul:
Lehet szeretni, lehet utálni, de nem lehet mellette szó nélkül elmenni. Végül is ebben nem változott a Szex és New York. Vagyis az És egyszer csak…
Nem, a cikkben nincs semmi túlzás. Igaz, Atsuko Okatsuka humorista esetében nehéz is lenne túlzásokba esni. Megteszi azt ő maga!
„A szereplők álomutazása szép lassan teljes káoszba és katasztrófába fullad, a néző pedig egyre jobban szórakozik, miközben a készítőknek egy olyan különleges, semmihez sem hasonlítható atmoszférát sikerül kialakítani a vásznon, ami üdítően friss a sorozatok között” – Krajnyik Cinti új, kedvenc sorozatát ajánlja:
Egyikük sem rajongott korábban a Trónok harcáért, és sosem dolgoztak még ekkora volumenű projektben, most mégis a világ nagy részének tekintete rájuk szegeződik. Ők pedig megmutatják, hogyan léphetünk ki a társadalmi konvenciók szorításából.
Gyere, kattints nyugodtan, semmit nem spoilerezünk el!
A besúgó író-rendezője a gyerekkora nagyobb részét külföldön töltötte, most viszont csak Budapesten tudja elképzelni magát – ami nem jelenti azt, hogy nem fog örömmel belevágni abba a nemzetközi karrierbe, aminek épp most körvonalazódnak a lehetőségei. Közvetlenül azután beszélgettünk vele, hogy hazatért a londoni tárgyalásairól.
A nap, amire nagyon rég vártunk. Krajnyik Cintia gondolatai az Eufória második évadának kapcsán.
Ha készen állsz rá, hogy felnyisd Pandóra szelencéjét, és beleláss abba, mi mindent rejtegetünk egy házasságban, akkor ne hagyd ki az HBO új minisorozatát, a Jelenetek egy házasságbólt, ami talán még jobb is, mint az Ingmar Bergman-féle eredeti.
Imádjuk a „pszichológus-páciens” közti viszonylatokat feldolgozó filmeket, a kérdés csak az, mennyire tükrözik a valóságot, és ennek milyen hatása lehet a valós terápiákra?