Légszomj, magas pulzus, halálfélelem. Ráadásul mindez (látszólag) ok nélkül, az éjszaka kellős közepén. A szakemberek már külön nevet is adtak az éjjel jelentkező pánikrohamoknak.
Néha teljesen összeomlunk, és apró darabokból építjük újra magunkat: ha viszont sikerrel járunk, mint a japán kerámiák esetén, az aranyporral kevert ragasztó is több lehet bennünk.
Ami az egyik oldalról óriási szabadságérzetet és hajnalig tartó bulizást jelent, az a másik oldalról tömegiszonyt, zavaróan sok ingert, frusztráló szituációkat vonhat maga után. Útmutató szorongóknak (és szorongók barátainak) a fesztiválozáshoz Takács Dalmától:
Miben lenne más az életük, ha sosem kellett volna szembenézniük pszichés zavarokkal? Segített vagy rontott a helyzeten, amikor diagnózist kaptak? Köszönhetnek-e bármit a nehézségeiknek? Bepillantás egy borderline személyiségzavarral élő és egy pánikbeteg beszélgetésébe.
Dalma pánikbetegként rengeteget kapott a művészetterápiától, amiben nemcsak résztvevőként, hanem egy idő óta segítőként is jelen van. És most őszintén megosztja veletek a tapasztalatait:
„Azt szeretném, ha legközelebb, amikor valaki megnyílik előtted, és a fájdalmáról, betegségéről beszél, jusson eszedbe, mennyire különbözők voltak ezek a dalok. Hogy némelyikről első hallásra nem is gondoltad volna, miről szól. De akár sokadikra sem.” Csepelyi Adrienn rendhagyó kísérlete arra, hogy megmutassa, hányféle arca van a depressziónak.
Utazás- és agorafóbiás pánikbetegként nem egyszerű feladat a jogosítvány megszerzése, de kellő önismerettel, türelemmel és megoldásfókuszú hozzáállással akár terápiás célokat is szolgálhat.
Tulajdonképpen nem történt semmi… Csilla milliószor hallotta ezt a mondatot gyerekkora óta. De ma, harminc évvel később, már nem engedi, hogy figyelmen kívül hagyják az ő szempontját, az ő szenvedését.
„Ilyen vidám depresszióst még nem láttam!” Hát tessék, ilyen az élet a társadalom kedvéért felöltött álarc mögött.
Kutyaharapást szőrével? Ha tudatosan elmerülünk a szorongásunk tárgyában, legyőzhetjük? Takács Dalma azt állítja: igen. Ez az ő története: